MondoCon - PC Guru Show: hétvégén újra HS és LoL selejtezők
Jön a harmadik selejtező a Hearthstone versenyre, emellett a League of Legends bajnokság kvalifikációs szakasza is megkezdődik.
Jön a harmadik selejtező a Hearthstone versenyre, emellett a League of Legends bajnokság kvalifikációs szakasza is megkezdődik.
A Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 fejlesztői szerint egy masszív, többszöri végigjátszásra ösztönző sztorira kell számítanunk.
Túl vagyunk 2019 első negyedévén, és ha a legkiemelkedőbb játékokat vesszük szemügyre, akkor bizony kijelenthetjük, hogy Japán tarolt.
A Nintendo legújabb játéka sikeresen átvette a vezetést a szoftvereladási listán - íme az előző hét legnépszerűbb címei.
Bárki próbára teheti a tudását, a Top 8 pedig a 130 ezer forint összdíjazású élő döntőben bizonyíthat majd.
Az MGM még idén Halloweenkor bemutatásra kerülő animációs produkciójában összegyűlik a teljes Addams rokonság, ám a családi ünneplést megzavarják.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
A Starkok jelmondatának beintve közeleg a nyár, ráadásul rohamtempóval. A jó idő ellenére sem illik elhanyagolni TV készülékeinket.
A Sony exkluzívként megjelent DriveClub az elmúlt években hullámvölgyben volt, a Sony pedig úgy döntött, hogy befejezi a játék online támogatását.
A Lenovo termékbemutatóján Tóth Dániel pszichológus nyilatkozott a gamingről és a tudatos játékfogyasztás fontosságáról.
A PAX East 2019 során mutatkozott be az Obsidian új szerepjátéka, a The Outer Worlds, kaptunk is egy kis kóstolót az egyik küldetésből.
Ritkán osztunk meg hardver-híreket, de emellett nem mehetünk el. A 2005-ben újrabrandelt Turtle Beach immár több tízmillió gaming headsetet adott el.
A Metro Exodus megjelenése előtt egy sor játékkulcsot lovasítottak meg az egyik nyomdából, ezeket deaktiválta a kiadó.
Megkapta első, hidegháborús kémfilmeket idéző teaser előzetesét az Epix tíz részesre tervezett Batman előzménysorozata, a Pennyworth.
Két évvel ezelőtt, 2017 decemberében borzalmas tragédia történt: egy fiatal családapa meghalt, miután swattolás áldozatává vált.
A fejlesztők nemrég egy blogposztban beszéltek röviden az Artifact jövőjéről, ez alapján alapjaiból tervezik a játék átalakítását.
A Bethesda idejekorán letöri a lelkesedést és a fölösleges spekulálást a Starfield és a The Elder Scrolls 6 szereplése kapcsán.
Nyilvánosságra hozta az éves pénzügyi beszámolóját a CD Projekt RED, amiből kiderült, hogy a jövőben tömeges felvételt terveznek.
Érzelmes előzetest kapott a Godzilla: A szörnyek királya, amiben a címszereplő mellett feltűnnek más fenevadak, Rodan, Moth és King Ghidorah is.
Hétévnyi fejlesztés után úgy tűnik, a Mount & Blade 2: Bannerlord készítői lassan a munka végére érnek, hiszen már a bétáról beszélnek.
Május végén érkezik az akció-RPG minden eddigi tartalmat magában foglaló Royal Edition kiadása.
A második részben történelmi szövetség kötődik a madarak és a malacok között, ugyanis szigeteiket közös ellenség fenyegeti.
Izgalmas álláshirdetés bukkant fel nemrég a Xenoblade-játékokat fejlesztő Monolith Soft oldalán.
A Borderlands-cunami közepette nem hagyhatjuk elveszni a hírt: a Gearbox a kult-klasszikus Homeworld játékokba is új életet lehel.