Ütésálló telefonra van szükséged? Ekkor ezt nézd!
Akik már régóta követik az okostelefon trendeket, azoknak bizonyára egyetlen készülék ugrik be azt hallva, hogy ütésálló telefon.
Akik már régóta követik az okostelefon trendeket, azoknak bizonyára egyetlen készülék ugrik be azt hallva, hogy ütésálló telefon.
Napjaink mozgalmas életmódja mellett kihívást jelenthet, hogy az elfogyasztott ételekből elegendő tápanyaghoz jusson a szervezet.
Néhány évtizeddel ezelőtt az jelentette a komfortot, ha a lakásunk fel volt szerelve automata mosógéppel, tűzhellyel és hűtővel. Szép lassan aztán újabb elektronikai berendezésekkel bővült a legtöbb háztartás. Ma már teljesen természetes, hogy az ételt a mikrohullámú sütőben melegítjük, de a konyhák jelentős százalékában található páraelszívó, robotgép és mosogatógép is.
Mindenkinek az életében történnek olyan események, melyek aggodalommal töltik el, és a félelem egy természetes emberi reakció. Az viszont már cseppet sem nevezhető annak, ha állandóan aggódunk, sokszor még olyankor is, amikor nem áll fenn semmiféle valós veszélyhelyzet.
A Ubisoft egy új videóban mutatja be a Rainbow Six: Extraction legnagyobb kihívását jelentő játékmódját, a Maelstromot.
Bejelentésre került a PSVR 2, ami teljesen új kapukat nyithat a virtuális valóságra, de honnan indult mindez, és mikor terjedt el a nagy VR-mánia?
Bár a Dying Light 2 megjelenéséig még van pár hét, a készítők már megígérték, hogy még évekig fognak különféle DLC-ket kiadni hozzá.
Árukapcsolás: ami sikeres, az minden formában jelen van a piacon, és hát mi lenne sikeresebb, mint minden idők egyik legismertebb MMO-ja?
Egy elég megbízható hírforrás igazolta a Star Wars Jedi: Fallen Order 2-ről korábban megjelent híreszteléseket.
Végre PC-re is megjelent a God of War, aminek örömére kiválogattunk öt emlékezetes bossfightot a teljesen szériából, amelyek valamiért nyomot hagytak bennünk.
Ha egy játék kiszól a játékosnak, az mindig nagy meglepetés, de más még nem csinálta ezt annyira parádésan, mint az 1998-as MGS.
Az FPS elérte azt a pontot, amikor már annyi játékost veszített, hogy a Battlefield 5 és a Battlefield 1 is elkezdték megelőzni.
Vasárnap az ember azt hinné, több különös hírt a héten már nem olvashat, erre kiderül, hogy japán képregényadaptáció készül a sikeres közösségi játékból.
Bár már nem újdonság, de eddig kimaradt a magyarság egyik specialitásának társasjátékos változata, avagy gyermekkorunk végre az asztalon éledhet újra!
Oliver Klemenz szoftverfejlesztő megtalálta a módját annak, hogy az eredeti játékot lejátszhassa az okoseszközön.
A jó munkához idő kell, a rosszhoz meg még több, a Squadron 42 befejezéséhez pedig még legalább 1-2 év a stúdió egyik első embere szerint.
A Dune: Spice Wars-on dolgozó Shiro Games elárult néhány részletet a játékukról.
Ismét aranykorát éri a remaster- és remake-üzlet, így elmondjuk, mi miket szeretnénk leginkább felújítva látni.
Az értesülések szerint a Titanfall-t és a Star Wars Jedi: Fallen Ordert is jegyző Respawn egy AAA-kategóriás FPS-en dolgozik.
Ezen a héten a PC-ről érkező átiratoké volt a főszerep a PlayStation digitális áruházában.
Egy elvetemült programozó elképesztő ötlettel állt elő a klasszikussal kapcsolatban, amit meg is valósított.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
A God of War-sorozat istenkaszaboló főszereplője bizony keményen megdolgozik az izmaiért.
Ismét egy Kickstarterről jött játék, méghozzá egy olyan kiadótól, amely már okozott pozitív meglepetést. Nézzük, hogy fekszik a stratégia!