A fiatal játékosok nagy részét érinti az online bántalmazás
Az Anti Defamation League friss tanulmányának elkészítésében több, mint 14 millió fiatal vett részt.
Az Anti Defamation League friss tanulmányának elkészítésében több, mint 14 millió fiatal vett részt.
A szóbeszéd szerint hamarosan egymásnak ereszthetjük a Warner Bros. univerzumainak ikonikus karaktereit.
A gyártó két kifejezetten a Microsoft újgenerációs konzoljaira szabott kijelzőről rántotta le a leplet.
A nova 9 okostelefon mellett alaposan szemügyre vehettük a Watch GT 3-at és a rendhagyó megjelenésű FreeBuds Lipstick fülhallgatót is.
Az ingyenesen elérhető csatorna a következő napokban is sportműsorokkal és közvetítésekkel vár benneteket.
A lassacskán már három évtizeddel ezelőtt bemutatkozott, de még mindig hatalmas népszerűségnek örvendő sorozat elveszítette egyik közkedvelt színészét.
Gazdát cserélt Goichi 'SUDA51' Suda eddig a GungHo Online Entertainment tulajdonában lévő stúdiója.
Ezúttal a Genesis küldött egy gamer asztalt, mely a szokásostól eltérően fehér színben pompázik, de így sem marad le a többi versenytárs mögött.
Akár már most elkezdhetjük felkészíteni számítógépünket a felújított klasszikusok érkezésére.
Hamarosan két közismert karakter is a népszerű battle royale harcterére lép.
A tervezettnél később ugyan, de ígyse olyan sokára lelövi a szervereket a 343 Industries.
A 343 Industries nemsokára új előzetesben ad betekintést Master Chief következő kalandjába.
2018-ban sikerült feltámasztani az ikonikus horror szériát, a trilógia második epizódja viszont nem tudja megismételni elődje bravúrját.
A Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition elkerüli a Steamet, az Epic Games Store-t, sőt még a Windows Store-t is.
A gépi tanulás várhatóan a játékiparra és a videójátékokra is hatalmas hatással lesz, a Source of Madness pedig ebből nyújt egy kis ízelítőt AI-generálta, lovecraft-i rémségekkel.
Azt csiripelik a madarak, hogy a Hogwarts Legacy is ott lehet majd a jövő heti State of Play-en.
Bár a Payday 3 megjelenése még messze van, a Starbreeze egy livestream keretében ejtett róla egy-két szót.
Bár az Assassin’s Valhalla következő DLC-jét még nem jelentették be, de egy adathalász már több konkrétumra is fényt derített.
Ennek a műfajnak a sajátossága, hogy az adott cselekményt maguk a nézők befolyásolhatják egy-egy felbukkanó választási lehetőség révén.
Folytatódik tovább a jelentősebb videojátékos momentumokat kimazsolázó rovat, ezúttal a Rockstar Games klasszikusát elővéve.
Fejlesztője, Lilith Walther megosztott egy felvételt, amely az első 10 perc játékmenetet mutatja be, beleértve a karakteralkotót is.
Úgy néz ki, sokkal több mindent kell javítani, mint azt elsőre gondolták.
Az Overcookedon innen és túl is van még élet a konyhaművészkedős műfajban, amit az asztalon a Kitchen Rush és kiegészítője bizonyít.
Az előzetes megjelenését követően néhány rajongó a közösségi médiában kritizálta a játék művészeti stílusát.