A The Last of Us rendezője nyugalomra intette a rajongókat
A stúdió társelnöke, Neil Druckmann elárulta, több új projekten is dolgoznak, de még nem készek felfedni őket.
A stúdió társelnöke, Neil Druckmann elárulta, több új projekten is dolgoznak, de még nem készek felfedni őket.
Megérkezett a Friend's Pass a horrorjátékhoz.
A híres kártyás játék világában játszódó akció-RPG nehézségét több módon is befolyásolhatjuk majd.
Több okból is szükség volt a helyszínek közötti miniátvezetőkre.
A darkos hangulatú szerepjátékba oltott körökre osztott stratégia még ebben a hónapban megjelenik.
A japán szerepjáték első körben Apple Arcade platformon lesz elérhető.
Az Aliens: Fireteam kapcsán megszólalt a fejlesztők vezetője, aki igyekezett leszögezni, hogy ez szigorúan kooperatív élmény lesz.
Megkapta végleges magyar plakátját és új jelenetfotók érkeztek a hamarosan debütáló Zack Snyder: Az Igazság Ligájából.
A tavalyi év egyik nagy slágere a Fall Guys, a játék sikerei pedig az Epicet is meggyőzték, hiszen most felvásárolta a fejlesztőket.
Még idén debütál az Arkane Studios új játéka, a Deathloop, mely egy kifejezetten tartalmas élmény lesz a jelek szerint.
A Paradox múlt héten elvette a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2-t a Hardsuit Labstól, ami így komoly leépítésekre kényszerült.
Nemrég véget ért a Samsung Unbox & Discover eseménye, melynek keretein belül a gyártó idei termékeit ismerhettük meg jobban.
A Sony egy évtizedek óta körülrajongott játék újraalkotott kiadását adja a PS Plus előfizetőknek: ez a Final Fantasy 7 Remake. Irány Gaia!
Az Alien-franchise az Isolation óta nem igazán kapott méltó feldolgozást a játékiparban, az Aliens: Fireteam azonban lehet, változtatni fog ezen.
Igaz történeten alapuló detetkívthrillert készít Scott Cooper, a film főszereplőjét pedig Christian Bale alakítja majd.
A holnapi napon elrajtol a VALORANT legújabb szezonja, ami egy új hőst és új Battle Passt is hoz magával természetesen.
Vadonatúj kijelzőket mutatott be az AOC: a V4 monitorcsalád meglehetősen sokoldalú, ráadásul az ára is kedvezőnek mondható.
Egyre több részletet tudunk a Disney+ élőszereplős sorozatáról. Most a Trónok harca népszerű színésznője csatlakozott a stábhoz.
Kedden visszatér a képernyőre Ryan Wilder, vagyis az új Batwoman, illetve debütál egy népszerű francia vígjáték is az HBO GO kínálatában.
Bejelentették a március végi díjátadó jelöltlistáját.
Kipróbáltunk már magyar és lengyel inzerteket, mindenféle, fából készült csodát, de a habszivacs kimaradt. Legalábbis eddig.
A Jóbarátok hazatértnek az HBO GO-ra. Megvan, hogy mikortól látható magyar szinkronnal a legendás sorozat összes epizódja.
Négy hónapon keresztül számíthatunk ingyenes címekre, az első a Ratchet & Clank.
A Forever Entertainment csapata több felújítást is fejleszteni fog a kiadó számára egy meg nem nevezett franchise kapcsán.