Két héten belül lehúzhatja a rolót a GreedFallt és a Steelrisingot jegyző Spiders
A nemrég csődeljárást kezdeményező Nacon végső kétségbeesésében igyekszik megválni a AA közeg BioWare-jétől, erre azonban nincs túl sok ideje.
A nemrég csődeljárást kezdeményező Nacon végső kétségbeesésében igyekszik megválni a AA közeg BioWare-jétől, erre azonban nincs túl sok ideje.
Az Eidos-Montréal egy LinkedIn-posztban adta hírül, hogy nem kevesebb mint 124 alkalmazottnak kell ajtót mutatnia, ráadásul a stúdió vezetője is távozik a cégtől.
Március 31-én élesedik a Flashpoint update, ami egy teljesen új térképállapotot, friss fegyvereket és egy újabb mechanikus rémálmot hoz az Embark Studios extraction shooterébe.
Egy lengyel iparági veterán szerint az RPG körökben meglehetősen ismert Warhorse Studios ügyködhet a nyílt világú RPG-n.
Néhány napon belül megjelenik PS5-re is a Bethesda sci-fi lövöldéje, most pedig kiderült, hogy mennyi helyet kell felszabadítani hozzá.
Hiába a siker, van egy nagy probléma a Crimson Deserttel.
A World of Warcraft közösségének egyik legpozitívabb tradíciója hivatalosan is a játék részévé válik idén.
A Hail Mary-küldetés gigantikus sikere miatt egy rég elfeledett Andy Weir-könyv adaptációja is újra reflektorfénybe került.
Masszívan árat emelt a Sony a kifutó konzoljaira, és hamarosan így tehet a Microsoft és a Nintendo is. Mi lesz itt, ha jön a generációváltás?
A Bethesda Steamen szervezett akciójának keretében 80%-os kedvezménnyel zsebelhetjük be az olyan modern klasszikusokat, mint a Dishonored és a Prey.
Részleteket nem igazán tudni a színésznő állapotáról, de a stúdió a lehető leghamarabb szeretné folytatni a forgatást.
Januárban még új modellt jelentett be, most az egész PlayStation villanyautó vonalat elengedte a Honda.
Úgy tűnik, hogy a Valve nem viccel, ha a skinek illegális farmolására adja a fejét a közösség egy része.
Az Xbox Partner Preview során mutatkozott be a Sniper Elite-sorozat és az Atomfall fejlesztőinek új FPS-e, amiben zord időjárás és rusnya teremtmények várnak ránk.
Megjelent a Hungarian Triumvirate: Indie Collection, ami három hazai indie-fejlesztő saját játékait tartalmazza.
Bejelentette a FACEIT, hogy milyen változások jönnek a 8. szezontól a platformon.
Elismerte a Sony, mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni a PlayStation 5-ért, Portalért.
Az Xbox Partner Preview során bemutatkozott a Croteam legendás sorozatának legújabb felvonása, amit a Behaviour Interactive fejleszt, és finoman szólva sem tűnik meggyőzőnek.
A hawkinsi tiniket csak nem hagyják nyugodni Tótágas förtelmes szörnyei... még a meseverzióban sem.
Az Xbox Partner Preview során több bejelentést is kaptunk az Owlcat Games Mass Effectre hajazó akció-RPG-je kapcsán – kiderült például, hogy a Game Pass-be is bekerül a játék.
2 játékkal tehetnek próbát az Xbox játékosok a hétvégén, és ha ez sem lenne elég, remek akciók is várnak, hogy könnyen folytathasd a játékot.
Gyakorlatilag majdnem bárki másnál jobban működhetett volna a bőrszínkorrekció, mint Pitonnál, és azt is elmondom, miért.
Egy indie játék viszi tovább a Factions örökségét.
Miközben épp a Fortnite fejlesztőit siratjuk, az eddigi legnagyobb fejlesztői kollaborációt indítja el az Epic Games.