PS5-re is megjelent a South of Midnight és erről a játékról beszélnünk kell
Végre elérhetővé vált PlayStation 5 konzolokra a South of Midnight, a tavalyi év egyik nagy meglepetésjátéka – én pedig teljesen ráfüggtem és el is mesélem, hogy miért!
Végre elérhetővé vált PlayStation 5 konzolokra a South of Midnight, a tavalyi év egyik nagy meglepetésjátéka – én pedig teljesen ráfüggtem és el is mesélem, hogy miért!
A barátnője bántalmazásáért elítélt színész és kollégája egy akciójelent forgatása közben esett ki az ablakon.
A Super Mario Bros.: A film ugyan követte a Marvel-féle receptet, vagyis volt stáblista utáni jelenete, de vajon a Galaxis is fogja?
Akkorát ment a Fallout 2. évada, mint egy atomrobbanás, aminek a stúdió persze nagyon örül, én viszont annak nem, hogy ebből a sikerből milyen következtetést vont le az Amazon Prime Video.
A 15 évig a Sledgehammer Games kötelékét erősítő Greg Reisdorf pocséknak tartja a Bethesda posztapokaliptikus sorozatában található gunplay-t, éppen ezért felajánlotta a segítségét a stúdiónak.
Az ismert bennfentes, Reece Reilly megosztott egy részletet az egyik tavalyi interjújából, amiből kiderült, hogy a Bethesda Game Studios tele van bólogató Jánosokkal.
A JD Fenixet megszólaltató Liam McIntyre elárulta, hogy a The Coalitionnél tervben volt a Gears 5 folytatása, ám végül az előzmény mellett döntött a csapat.
A minden idők talán legambiciózusabb rajongói projektjén ügyködő TES Renewal Project ismét szakemberek toborzásába kezdett, ami arra utal, hogy még sincs olyan közel a cél.
Elstartolt a Tom Clancy's The Division 2 legújabb szezonja, ami sok egyéb más mellett vadonatúj nehézségi szinteket is hozott.
Tyndalston kemény hely, de Samson még keményebb. Lássuk, miért is kell majd annyi pofont kiosztanunk ebben a durva gengszterjátékban!
Visszatér a Danger Zone? Új animációk árulkodnak a Counter-Strike battle royale-ról.
Egyre csak szivárognak a pletykák a PlayStation állítólag már javában készülő új kézikonzoljáról. Mit tudni eddig a specifikációkról?
Az Alinea Analytics piacelemzési vezetője felfedte, körülbelül mennyi zöldhasút termelt eddig a Pearl Abyss alkotása, ami hamar felépült a döcögős indulás után.
Hivatalosan is bejelentették a PlayStation Plus áprilisi érkezőit – ezúttal a Tomb Raider-rajongók nagyon örülhetnek.
Ekkora távol-keleti fúziót talán még sosem láttunk! A koreai Shift Up bekebelezte a japán UNBOUND stúdiót, Shinji Mikami csapatát.
A CI Games soulslike-jának vezető rendszertervezője kikotyoghatta, melyik hónapban érkezik a kegyetlen akció-RPG – lesz időnk kiheverni a traumákat az őszi játékdömpingig.
Egy ismert bennfentes szerint a Sony két lépést is tesz annak érdekében, hogy ne szálljon el az ára a következő generációs PlayStationnek.
A Konzolvilág jóvoltából itt a kézikonzolok új generációja Magyarországról elsőként!
Az Insider Gaming exkluzív beszámolója alapján nem a Kingdom Come: Deliverace-t jegyző Warhorse, hanem a Crystal Dynamics ügyködik az Embracer ambiciózus alkotásán.
Jeff Kaplan és a Kintsugiyama stúdió vadnyugati sandbox játéka kezd alakot ölteni. Most a bázisépítésbe nyerhetünk egy gyors bepillantást.
A One Piece második évada elég magasra tette a lécet, így aztán kíváncsian várjuk, mit kínál a Netflix másik élőszereplős adaptációjának új szezonja.
Visszatérhet a The Last of Us multiplayer, de sajnos nem hivatalos formában.
A Crimson Desert millió ötletet kipróbál, hátha abból egy-kettő jól sül el. De biztos, hogy ez jó megközelítés, ha játékfejlesztésről van szó?
A nemrég csődeljárást kezdeményező Nacon végső kétségbeesésében igyekszik megválni a AA közeg BioWare-jétől, erre azonban nincs túl sok ideje.