[RetroGuru] World in Conflict
Ezen a héten a Massive 2007-es RTS-ét, a World in Conflictot vesszük elő, mely a mai napig kellemes kikapcsolódást nyújthat bárkinek.
Ezen a héten a Massive 2007-es RTS-ét, a World in Conflictot vesszük elő, mely a mai napig kellemes kikapcsolódást nyújthat bárkinek.
A Monster Hunter: World alig öt hét alatt 7,5 millió példányban kelt el, ezzel pedig a Capcom egyik legjobban fogyó játékává vált.
A Capcom bejelentette, hogy hat év után március 31-én leállnak a Dragon’s Dogma Xbox 360 szerverei, ez a többi platformot nem érinti.
A narratív kalandjátékok jó sokat fejlődtek, valamint szerepeltek az elmúlt néhány évben, ezek közül pedig az egyik jelentősebb pályamű még 2015-ben érkezett meg egy kis lengyel fejlesztőcsapattól. Hölgyek-urak az egykori PC Guru címlapsztár végre teljes játékként is bemutatkozik! Fogadjátok tárt, libabőrös karokkal a Kholatot!
Egy Snapchat-en megosztott videó miatt a bíróság tiltotta el a kiskorút az erőszakos videojátékoktól, okostelefonját a szüleinek adták.
A Final Fantasy XV PC-s debütálása már a küszöbön van, ennek kapcsán pedig a játék rendezője elmondta, mire várhatunk a jövőben.
Már elérhető a Final Fantasy XV PC-s verziójának demója, mely a játék oktatómódját és az első pár küldetését tartalmazza.
Bár rögösen indult a Kingdom Come: Deliverance, azért csak elkelt belőle már 1 millió darab, ráadásul igen nagy százalék ebből a PC-s kiadásból származik.
Bár a PlayStation Store megemlítette a játékbeli vásárlásokat a Burnout Paradise Remastered kapcsán, Ben Walke szerint erről szó sincs.
A Premium tagok számára már elérhetővé vált a Battlefield 1 új DLC-je, az Apocalypse PC-n, PS4-en és Xbox One-on.
Az EA bejelentette a Burnout Paradise Remastered verzióját, mely március 16-án kerül a boltokba konzolokra, PC-re pedig csak később.
Havonta-kéthavonta jön egy-egy friss infó a The Last of Us: Part 2-vel kapcsolatban. Neil Druckmann most lehet, hogy egy új szereplőt mutatott be.
Egy interjúban a Capcom elnöke elárulta, a Monster Hunter: World elsősorban PS4-re és Xbox One-ra készült, nem pedig Switch-re.
Új ingyenes frissítés érkezett a The Evil Within 2-höz, ami immár hivatalos, az opcióból elérhető lehetősséggé teszi a belső nézetet.
Izgalmas és néha vicces műsorban lehetett része mindazoknak, akik követték a szombati bajnokságot.
A Monster Hunter: Worldből alig három nap alatt kellett ötmilliót kiszállítani, de azóta erre is rátett egy lapáttal, megdöntve a Capcom házi rekordját.
A Final Fantasy XV három hét múlva PC-n is elérhetővé válik, de addig még mobilokon is végigjátszhatjuk Noctis és barátainak nagy kalandját.
Élőben követheted a PC Guru saját R6 bajnokságát, méghozzá három különböző felületen. 250 ezer forint a tét!
A Metal Gear Survive soron következő bétájából már a PC-s közönség sem maradhat ki, jövő héten indul a béta Steamen.
10 játékbemutató, 15 teszt, megannyi indie-játék, steames The Age of Decadence teljes játék, és sok egyéb érdekesség a 2018/02-es PC Guru magazinban,
A Capcom komoly leépítésbe kezdett a Dead Risingot jegyző vancouveri csapatnál, és a Dead Rising 5-tel kapcsolatban is változtak a tervek.
A Final Fantasy XV adatlapja szerint támogatni fogja a PC és az Xbox One közti játékot, de csak ha a Windows Store-ban vesszük meg.
Pletykálták már a Crash Bandicoot N.Sane Trilogy PC-s megjelenését, egy újabb forrás már az intervallumban is biztos.
Marcus Sellars szerint az új Call of Duty a Black Ops 4 lesz, mely PC, PS4 és Xbox One mellett Nintendo Switch-re is ellátogat majd.