A Facebook felveszi a harcot a kriptopénz-reklámokkal
A különféle kriptopénzekkel kapcsolatos visszaélések és csalások felszaporodása miatt döntött úgy a Facebook, hogy lecsap a reklámokra.
A különféle kriptopénzekkel kapcsolatos visszaélések és csalások felszaporodása miatt döntött úgy a Facebook, hogy lecsap a reklámokra.
A múlt héten konzolon, ezen a hétvégén pedig PC-n lesz ingyenesen kipróbálható az egész Fallout 4, és ehhez csak a Steamre lesz szükségünk.
Újabb részletekre derült fény a Star Citizen kapcsán, ezúttal a hivatalos fórumon mélyedtek bele a fejlesztők a kalózkodás rejtelmeibe.
A Capcom igazán nem panaszkodhat legfrissebb játékára, hiszen a Monster Hunter: Worldből 3 nap alatt 5 millió példányt szállítottak le.
Előfordulhat, hogy az Atlus ha nem is a Persona 5-öt, de a következő részt elhozza PC-re, legalábbis erről kérdezték rajongóikat.
Méghozzá nem is akármilyen PC: a Playerunknown's Battlegrounds témájú dioráma nem egy, hanem egyből kettő GTX 1080-nak ad otthont.
Egy-egy hétvége erejéig a Bethesda ingyenesen játszhatóvá tette PC-n és Xbox One-on a Fallout 4-et, utóbbin már most belevetheted magadat.
A Sea of Thieves bétája ma indul, és most a Microsoft és a PC Guru jóvoltából te is kipróbálhatod a tengeri kalandot!
A Monster Hunter: Worlddel kapcsolatban nagy az egyetértés a világ újságírói között: remek játéknak tartják.
Küszöbön a Monster Hunter: World megjelenése, ezért most a Capcom egy több részes videó sorozat keretében mutatja be, hogy készült el a játék.
A játékokban a legtöbben a kikapcsolódást keressük, de van pár dolog ami roppant káros hatással van az idegrendszerünkre.
Évekkel ezelőtt eltűnt a Silent Hills P.T. a PlayStation 4-ről és a PS Store-ból egyaránt, most azonban PC-n feltámadt! Valóban így van!
A PC a világ legelterjedtebb játékosplatformja, és ennek hódol az Ubisoft a legújabb videójában.
Ha abban reménykedtél, hogy PC-n játszhatsz az xboxos komád ellen a Dark Souls: Remasteredben, akkor most mondj le róla.
A Fox úgy döntött, itt az ideje egy újabb alienes lövöldének, a játék elkészítésével pedig a fejlesztőveteránokkal feltöltött Cold Iron Studiost bízták meg.
Az Ubisoft elárulta, mire számíthatunk az Assassin’s Creed Origins kapcsán a közeljövőben, ez alapján március 6-án jön a következő DLC.
A Konami elárulta, a Metal Gear Survive folyamatos internetkapcsolatot igényel majd, a kampányt pedig 15-20 óra alatt vihetjük végig.
A Batman: Arkham-sorozat fejlesztője, a Rocksteady egy Twitteren megosztott üzenetben fokozza az érdeklődést új játékával kapcsolatban.
Lerántotta a leplet a Square Enix a Final Fantasy PC-s verziójának a megjelenési dátumáról. Március 6-án érkezik a Windows Edition.
Újabb videóval lepett meg minket a Ubisoft, amivel két fejlesztő a Far Cry 5-tel kapcsolatos kérdéseket válaszolnak meg játékmenet-jelenetek kíséretében.
Most hétvégén esedékes a Monster Hunter: World harmadik bétaköre, a Capcom pedig különböző bónuszokkal csábít a játék kipróbálására.
Egy Battlefield 2 mod segítségével átélhetjük a csak konzolokra megjelent Battlefield 1943 által nyújtott élményeket.
A Square Enix bejelentette, hogy a Final Fantasy XII: The Zodiac Age is ellátogat PC-re, méghozzá alig három hét múlva, február 1-én.
Míg konzolokra már januárban megjelenik a Monster Hunter: World, addig PC-re csak ősszel jön. A producer elárulta, miért van ez.