XCOM 2 – Videóval mutatkozott be az új frakció
A War of the Chosen XCOM 2 kiegészítőben nem csak új veszélyes ellenfelek, hanem legalább annyira halálos szövetségesek is jönnek.
A War of the Chosen XCOM 2 kiegészítőben nem csak új veszélyes ellenfelek, hanem legalább annyira halálos szövetségesek is jönnek.
Ma jelent meg a Final Fantasy XV új DLC-je, az Episode Prompto, ezzel párhuzamosan a Square Enix bejelentette a decemberben érkező kiegészítőt is.
A City Interactive csapata rájött, hogy túl nagyot álmodtak a Sniper Ghost Warrior 3-mal, ez többé nem fordul elő.
Három főhős és kétezer oldalas forgatókönyvvel dolgozik a Detroit: Become Humant megalkotó Quantic Dream.
A Red War című kampány emlékezetesebb, összefüggőbb történetet ígér a Destiny 2-höz, mint amilyet az előző részhez kaptunk.
A Resident Evil 7 játszható a virtuális valóságban is, de a Sony nem számított arra, hogy valóban sikeres lesz.
Folytatódik az Overwatch- és a Hearthstone-selejtező, de az is kiderült, kik jutottak be a legjobb 8 közé a League of Legendsben.
A mostani kedvcsinálóban egyből három játszható hőst láthatunk akcióban, kik a szokatlan “Bombshell” osztályba kerültek besorolásra.
Horvátországból jött a vég, hogy az emberiség az űrbe költözve keressen menedéket a biztos halál elől, ám mint 2015-ben már kiderült, a Marson nemcsak a Doom pokla szabadul el, hanem a Red Solstice-é is. Ebben a viharokkal és mutánsokkal teli közegben, nagyobb csapatban sem volt könnyű a túlélés, így párban vagy egyedül pláne kevés az esély.
A Microsoft részéről Aaron Greenberg nyilatkozta, hogy még sok nagy projekten dolgoznak, melyek közül nem mindet kötötték az orrunkra.
A Retro-Bit megalkotja az eddigi legnagyobb működőképes kontrollert, ami bútornak sem utolsó – bár játékra azért nem ajánlanánk.
A Prey teljes szabadságot ad a játékosnak, a speedrunnerek ezt ki is használják: sorra dőlnek a rekordok, a játék hibáit kihasználva.
Az Assassin’s Creed Originsben bármilyen asszaszin lehetünk: sunyi lopakodó, ajtóstól házba rontó, vagy a kettő fura egyvelege is.
A Far Cry 5 szakítva a hagyományokkal elhagyja a megmászható tornyokat és a mini térképet, mindezt a felfedezés jegyében.
Az id Software megerősítette, hogy a Quake Champions nem lesz Bethesda.net exkluzív játék, a Steamen is elérhetővé teszik.
A Square Enix, az id Software és a Crytek is köszönetet mondott a Denuvo létezéséért a fejlesztője honlapján.
Hajlamosak vagyunk elkényelmesedni, mindent az okoseszközök hálózatára bízni, de ez valóban helyes irányvonal? Vajon mikor dől ránk a teljes virtuális rendszer?
Mindent beleadnak, hogy a Forza Motorsport 7 olyan játék legyen, ami kimagasló élményt ad a játékosoknak.
A Superdata nevű piackutató azt vizsgálta, hogy az elmúlt egy évben hogyan változtak a játékeladásokból származó bevételek.
Star Wars Battlefront vagy Battlefield? Melyik a jobb? Van egyáltalán jobb? Vagy ez a kettő annyira hasonlít, hogy nincs is értelme az összehasonlítani?
Az Ubisoft sokat gondolkodott, hogyan frissíthetné fel a sorozat mellékküldetés-rendszerér. Végül a klasszikus megoldás mellett döntöttek.
A Metroid: Samus Returns megjelenéséig még pár hét hátravan, de már közzétették a játék gyűjtői kiadásának képét.
A Call of Duty 4: Modern Warfare Remastered önálló változata a jövő héten jelenik meg, de egyelőre kizárólag csak egy platformra, ami nem a PC.
A PC Guru már negyed évszázada szórakoztatja a játékosokat. 25 év során szebbnél szebb borítók díszítették a magazinokat. Lássuk a legjobbakat.