HÉ VAKEGÉR! Videóval köszöntjük a 30 éves Worms-sorozatot
Ugyan a Worms-széria már túl van fénykorán, de szívünkben örökké kitüntetett helyet foglalhat el.
Ugyan a Worms-széria már túl van fénykorán, de szívünkben örökké kitüntetett helyet foglalhat el.
Friss előzetest kapott a Démonok között: Utolsó rítusok – az biztos, hogy már most félelmetesebbnek tűnik, mint a langyos harmadik rész.
Nagyon erős negyedévet zárt a Microsoft videojátékos divíziója, hála a sikeres játékoknak és az előfizetéses szolgáltatásainak.
Hideo Kojima elmondta, hogy szerinte a legnagyobb AAA-játékok szinte zéró innovációt hordoznak magukban.
Két játékot ad erre a hétre teljesen ingyen az Epic – ezek közül pedig az egyik igazi csemege a kalandjáték-fanoknak!
Három évvel a The Terminal List után hamarosan befut a hivatalos spinoff – aminek érdekessége, hogy Budapesten is forgott.
Megerősítették, hogy a Plants vs Zombies felújított változata még idén októberben befut – és számos újdonsággal bővül!
Az achievement-listából kiderült, hogy még a halloween-i időszak előtt befut a Bloober Team sci-fi horrorja.
A tudósok szorgalmazzák annak vizsgálatát, hogy a Föld felé tartó hatalmas objektum lehet-e idegen űrhajó.
Ha már egy ideje szemezel az id Software, a Bethesda, a MachineGames vagy az Arkane játékaival, akkor most érdemes előkapni a bankkártyát!
Valami félrecsúszhatott a Microsoft Store-ban, jelenleg ugyanis totál ingyen beszerezhető két új Call of Duty-játék.
Több ezer hamis szavazat érkezett a GOG-on egy bizonyos Digimon játékra.
Cudar állapotban van Henry első kalandja PS5-ön és Xbox Series X/S-en, de úgy tűnik, nem sokáig.
A vártnál is jóval masszívabb lesz a Battlefield 6 multiplayer bemutatója, ami ezúttal sem tudta elkerülni a szivárgásokat.
Úgy tűnik az Electronic Arts semmit sem bíz a véletlenre.
Tovább bővül a Tales of Isenberg világa, ugyanis már elérhető hozzá a Bertha's Journey – és ehhez is kaptunk magyar szinkront!
Jó hosszú játékmenet érkezett a Camel 101-nél készülő túlélő horror FPS-ről.
Az Xbox is kiköltözik Kölnbe a Gamescom idejére, és úgy tűnik, nem kevés puskaport lőnek majd el a két nagy előadásuk során.
A lengyel Bloober Team valamire nagyon rátapintott a Cronos-szal.
A The Last of Us egykori fejlesztője szerint a realizmusra való törekvés hazavágja a játékipart – szerintetek igaza van?
A Warzone közelgő Season 5 frissítése végre megnyitja a stadiont is – csak épp felülről.
Hatalmas, 40v40-es ütközeteket ígér a '83, amiben nyílt csatatereken zajlott a hidegháború.
A K-pop démonvadászok elképesztően sikeres és máris a Netflix legnézettebb animációs filmje a platformon.
A lengyel The Astronauts dark fantasy lövöldéje új tartalmakkal bővült.