Most fillérekért mesterlövészkedhetjük le Hitlert, ha sietünk
A Sniper Elite: Resistance kivételével az összes korábbi epizódot akciósan húzhatjuk be.
A Sniper Elite: Resistance kivételével az összes korábbi epizódot akciósan húzhatjuk be.
A Prodaft fedezte fel a veszélyes kártevőt és tette közzé elsőként a felhívást, hogy több ilyen játék is lapulhat még a Steamen.
Berobbant az Avatar: Fire and Ash első előzetese, ebből pedig kiderül, hogy James Cameron ezúttal sem spórolt semmin.
Rob Jabbaz rendező nem fogja elaprózni a dolgokat – most kiderült, kik lesznek a főbb szereplők az adaptációban.
A MindsEye nagyon sok mindennek el lett hordva, ugyanakkor akadnak többen is, akik egész jól elszórakoztak vele.
A Valve a böngészést és keresést szeretné ezzel megkönnyíteni a felhasználóknak.
A NieR rendezője is megszólalt az ügyben és szerinte nem jó úton haladnak azok, akik mindent cenzúrázni akarnak.
A Bloober Team közelgő horrorjátéka több mint ígéretes – de vajon képes lesz a Cronos akkora sikereket elérni, mint a Silent Hill 2 felújítása?
Jelentősen javult a Wuchang: Fallen Feathers teljesítménye a legutóbbi frissítéssel, de ezt a megoldást a fejlesztők sem gondolhatták komolyan.
Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be a vállalat saját telemetriai adatai, illetve kutatói elemzései alapján.
Jó okkal akadt ki az internet, miután meglátták az új Diablo Immortal x Hearthstone event furcsa promóképét.
A gyökereihez tér vissza a készülő új Ghost Recon-játék, és úgy fest, nemcsak a kameranézetét, de a motorját tekintve is.
Elküld időben lefeküdni, aztán másnap reggel közli veled, hogy egyél több retket, mozogj többet, és lehetőleg próbálj meg kevesebbet stresszelni.
A San Diego Comic-Connak köszönhetően sikerült mikrofonvégre kapni az Amazon adaptációjának showrunnerét, aki megosztott egy-két kardinális infót a projekttel kapcsolatban.
A Hangar 13 még meg sem jelentette a legújabb Mafia-játékot, de valószínűleg már a következőhöz toborozzák a fejlesztőket.
Az MP1st által megszerzett önéletrajzok alapján a Gears of War: E-Day és a hosszú évekkel ezelőtt bejelentett State of Decay 3 is megjelenhet PlayStation 5-re.
Remek nyitóhétvégét tudhat magáénak Matt Shakman szuperhősfilmje, a legújabb Superman pedig már most elrepült egy mutatós mérföldkő mellett.
Egy új álláshirdetés alapján a Sony a jövőben még szélesebbre tárja majd a kapukat a többi platform előtt, bár egy bennfentes szerint érdemes lejjebb csavarni az elvárásokat.
Egy adatbányásznak köszönhetően megtekinthetjük, hogy fog kinézni az EA lövöldéjének állítólag ingyenes szelete, ami valószínűleg nem magával a játékkal együtt érkezik.
Maga James Gunn konferálja fel a népszerű széria következő felvonását, ami a látottak alapján az év legszórakoztatóbb kisképernyős produkciója lehet.
A Friday the 13th franchise hatalmas visszatérésre készül – állítólag az új film mellett videojátékot is kapunk a hokimaszkos gyilkossal.
Megkapta teljes előzetesét a Primitive War, ami összemossa a háborús filmeket a dínókkal – a végeredmény meglehetősen ütős!
A Luto immár elérhető PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és persze PC-re.
Az első részben az X-Isle: Dinosaur Islandről, a Far Cry-ról és a Crysis-ról mesélnek a fejlesztők.