Gyűrűk Ura – Állítólag már tárgyalnak Peter Jacksonnal
Nem először röppen fel a hír, hogy az Amazon már tárgyal a Gyűrűk Ura filmeket jegyző Peter Jacksonnal a tévésorozatról.
Nem először röppen fel a hír, hogy az Amazon már tárgyal a Gyűrűk Ura filmeket jegyző Peter Jacksonnal a tévésorozatról.
A mai nap folyamán jelent meg a Destiny 2 legújabb kiegészítője, a Warmind, amiben egy ősi sereget kell megállítanunk a Marson.
Ha már kampány talán nem is lesz a Call of Duty: Black Ops 4-ben, akkor legalább a zombi-aprítás lehetőségének örülhetünk.
A GTA 5 Complex Control modja őrült képességeket és battle royale elemeket vegyít egymással, a végeredmény pedig piszkosul szórakoztató.
A Far Cry 5 pályaszerkesztője hihetetlen népszerűségnek örvend, most pedig valaki a Lostból ismerős szigetet is újraalkotta benne.
Az Amerikai Fegyverszövetség konferenciáján elhangzott az is, hogy a beteg gyerekekről a beteg média tehet, emiatt van annyi erőszak.
Az Ubisoft egy blogposztban harangozta be a Rainbow Six: Siege következő szezonját, és egy képet is kaptunk az új olasz pályáról.
A Bosszúállók: Végtelen háború főgonosza, Thanos és kesztyűje limitált ideig vendégeskedik a Fortnite-ban.
Befutott a State of Decay 2 gépigénye, ami nem túl eget rengető, de azért picivel az átlag fölött van.
A magyar GrapeOcean fogott bele a Black Geyser: Couriers of Darkness című CRPG-be, amelyhez Kickstarteren szeretnének támogatást szerezni.
A Rockstar igazán megadja a módját a Red Dead Redemption 2-nek, hiszen nem csak egy különleges kiadással lep meg minket.
Túl sok volt a negatív visszhang, úgyhogy az Nvidia úgy döntött, nem erőlteti tovább a Geforce Partner Programot (GPP).
A Fortnite sikerével nap szinten bukkannak fel weboldalak és az azokat reklámozó videók, melyek ingyen játékbeli valutával csábítanak.
Az Ubisoft jelezte, hogy két héten belül indul a For Honor 6. szezonja, az újdonságok között egy pálya és két hős átalakítása szerepel.
Bár még a Days Gone megjelenéséig is hátra van némi idő, egy új álláshirdetés szerint a Sony Bend már a következő játékán dolgozhat.
Új trailert kapott a Quake Champions, melyben a szakadó testrészekért és szétlőhető ellenfelekért felelős Gore rendszert mutatják be.
A PS3, Xbox 360, Wii U és Nintendo Switch Minecraft-ja hamarosan megkapja az utolsó frissítését. Több év után búcsúzik a világ legnagyobb homokozója.
Május második hete során újfent egyetlen napot fogunk várni, de azt nagyon, még akkor is ha nem mindenkinek tartogat meglepetést.
Bár a lootboxok ellentmondásosak, egy felmérés szerint komoly bevételi forrást jelentenek a jövőben is a játékiparnak.
Az NZXT tematikus házzal áll elő, mindösszesen csupán 2000 darab készül majd a H700 PUBG nevű toronyból.
Egy elvetemült játékos egy hónapot töltött azzal, hogy kirajzolja az Elite: Dangerous logóját a játék galaxisának vásznára.
A MCU filmek már a kezdetektől rendelkeztek stáblista alatti-utáni jelenettel. Az új Bosszúállók filmből kis hiján kimaradt ez.
A világnak vége, de ez senkit sem zavar – irány Portia, ahol az ember úgy kezdhet új életet, hogy előtte a világon semmit sem tudott a szakmájáról. De ha a gazdálkodásról van szó, lehet, hogy még egy tejfelesszájú városlakónak is van esélye boldogulni.
Nemrég futott be a mozikba a Ready Player One, mi pedig megnéztük, hogyan sikerült az adaptáció alapjául szolgáló 2011-es könyv.