Warhammer: Vermintide 2 – A konzolos megjelenés jó a PC-seknek is
A Warhammer: Vermintide 2 fejlesztő szerint a játék megjelenése konzolokra egy olyan lépés, melyből a PC-s tulajdonosok is profitálnak.
A Warhammer: Vermintide 2 fejlesztő szerint a játék megjelenése konzolokra egy olyan lépés, melyből a PC-s tulajdonosok is profitálnak.
A kriptoláz mérséklődésének jelei már mutatkoznak, az Nvidia pedig már nyíltabban beszél arról, hogyan érintette őket és mire számítanak.
Jövő héten nem fogunk anyagi csődbe jutni, úgy látszik mindenki az azutáni hétre időzített, addig meg böjtölünk.
Sajnos nem a lenyűgöző Monster Hunter World jelenik meg a Nintendo konzoljára, de így is élményt kapunk, nyár végén.
A Sony nem sok teret hagy a meglepetéseknek, gyakorlatilag elmondták, hogy pontosan mire számíthatunk tőlük az E3 2018 során.
A tavaly megjelent, Vietnamban játszódó online lövölde egy új frakciót és több új térképet kap. Örülünk, Vincent?
Az Acram Digital manipulálni próbálta a Steam felhasználói kritikáinak rendszerét, ezért a Valve levette a játékaikat a boltból.
Elárulták az Istencsászárt! Elárulták a Rendet! Elárulták a civilizációnkat! De jaj, az eretnekeknek, mert az Ultragárdisták ezúttal sem kegyelmeznek az árulóknak! Ha pedig már ultrák: ez bizony a jó öreg 40K világa, ahol a páncélok akkorák, mint a ház, mindenhol koponyák és csontok, a háború pedig nemcsak örök, de kegyetlen is. És mi pont ezért szeretjük.
A világ legnépszerűbb youtubere szerint 1/10-es értékelés járt a magyar rockprodukciónak. Meg kábé minden másnak.
A Brutal Doomot talán nem kell bemutatni senkinek, a roppant népszerű mod inspirálta a Half Life hasonszőrű modifikációját is.
Legalábbis ezt állítja egy felmérés, mely szerint minket, játékosokat kevésbé érdekelnek a bugok, ha a játék amúgy remek.
PC játékot akarsz adni a barátodnak? Mostantól ezt a Microsoft Store-ban is megteheted, néhány korlátozással.
Ugyan még nem teljes a Starcraft 2 Arcade-ban játszható Diablo 2 remake, de már most érdemes rá egy pillantást vetni.
A Deus Ex: Mankind Divided nem teljesített jól a kasszáknál, ennek ellenére a Eidos Montreal nem felejtette el a sorozat jelentőségét.
A Bethesda egy egész sor üzenetet osztott meg a Twitteren, melyek képei mind egy irányba mutatnak: Rage 2 leleplezés napokon belül.
Szereted az RPG Makert? Akkor örülhetsz, ugyanis a Kadokawa Corporation nyugatra is elhozza a legújabb indie játékfejlesztő programot.
A Bethesda E3-as konferenciáira eddig sem panaszkodhattunk, de a 2018-as show-n felül fogják múlni önmagukat.
A nürburgringi hosszúhétvég alatt indul útjára a Gran Turismo World Tour 2018-as szériája. Blazsán Patrik magyar versenyző is a győzelemre esélyesek között van.
Augusztusban kerül megrendezésre a PlayIT Show Balaton, ahol számos „nyárias” hangulatú játékhelyszínnel várnak a szervezők.
A Humble Bundle újabb ingyenes játékkal csalogatja a játékosokat. Most a The Flame in the Flood érhető el bárki számára, de csak korlátozott ideig.
Három kutató mesterséges intelligenciákat bízott meg egy klasszikus Doom pálya megtervezésével, az eredmény szerintük biztató.
Nyakunkon a GTC Taiwan és a Computex, az Nvidia pedig gőzerővel készül a két rendezvényre, hamarosan bemutatkozhatnak az új GeForce-ok?
Casey Hudson egy blogbejegyzésben árulta el, hogy a BioWare több új játékon dolgozik, közülük az egyik nagyon hasonlít a Dragon Age-re.
Az EA megerősítette, hogy a Battlefield-sorozat következő felvonását még hónap vége előtt leleplezik, csak győzzük kivárni.