A Homeworld fejlesztői a NASA-val dolgoznak együtt
A Homeworld: Deserts of Kharak fejlesztője az amerikai űrügynökséggel együttműködésben mutatja meg milyen lehet az első Mars-kolónia.
A Homeworld: Deserts of Kharak fejlesztője az amerikai űrügynökséggel együttműködésben mutatja meg milyen lehet az első Mars-kolónia.
A Bethesda sok vasat tart a tűzben egyszerre, minden bizonnyal tetemes mennyiségű bejelentésre készülhetünk az idei E3 során is.
A Battlefield 1-hez hamarosan elérhető They Shall Not Pass DLC-vel új játékmódot is kapunk, erről rántották le a leplet a fejlesztők.
Idén megjelenik a Project Scorpio, a Microsoft pedig minden téren szeretni erősíteni pozícióját a játékpiacon.
Napokon belül boltokba kerül a Guerrilla Games új IP-je, a Horizon: Zero Dawn. Megjelentek az első értékelések.
A Bethesda Softworks stúdiófőnőke, Todd Howard ugyanakkor kijelentette, hogy munka még van bőven.
Egy észak-amerikai áruház alkalmazottai követték el a bűncselekményt, a hétvégi videó is ennek eredménye.
Ha valaki PC-n akar játszani, akkor rengeteg pénzt elkölthet, ez a jövőben pedig még többe fog kerülni.
Bár a Final Fantasy VII Remake és a Kingdom Hearts 3 premierdátumát még sejteni sem lehet, Nomura Tecuja megosztott pár képet.
Cikkünkben utánajárunk annak, kik a legjobban fizetett esportolók, és annak is, miért ilyen nagy a különbség az egyes játékok díjazásában.
A Danganronpa sorozat elképesztő népszerűségre tett szert az elmúlt években, így nem csoda, hogy idén érkezik a harmadik rész.
Megjelent a For Honor, így egyre több játékújság kritikája jelenik meg a neten. Összességében jól sikerült az Ubisoft alkotása.
A 8Pack OrionX 39 000 dollárba kerül, ez átszámítva több mint 11 millió forint. De vajon fut rajta a Witcher 3 8K-ban?
A 2011-ben PC-re, majd később konzolokra megjelent kraftolós játékból már rengeteget eladott a Re-Logic. Pezsgőt bonthattak.
Sőt a Vistát sem, aki szeretne WoW-ozni, jobb, ha legalább Windows 7-re vált. Miért használják még ezeket egyáltalán?
A Half-Life 2 epizódjai és a Portal írója, Erik Wolpaw kilépett a Valve-től, a GDC-re sem megy el.
Májusban boltokba kerül a Deck 13 Surge című disztópikus játéka, így ismét megjelent egy játékmenet-videó. Érdemes megnézni.
A premierhez közeledve újabb videót kapott a Nintendo Switch, ami a konzol felhasználói felületét mutatja be.
A tavaly bejelentett Crash Bandicoot Remastert már ebben a félévben élvezhetik a gyerekek és a felnőttek egyaránt.
Az EPIC Games bejelentette a Paragon új hősét, Shinbit, aki jövő héten már játszható is lesz a PC/PS4-re készült MOBÁ-ban.
Attól félnek, hogy a GTA 5: LSPD First Response mod rajongói megőrülnek és mindenkit megölnek.
A Shiness: The Lightning Kingdom heteken belül megjelenik, így egy új trailert kaptunk, ami bemutatja a játék legfontosabb jellemzőit.
A vikingek, lovagok és szamurájok a napokban már el is szabadultak. Konzolokon sincs komolyabb gond, de természetesen PC-n nyújtja a maximumot.
A Tom Clancy's Ghost Recon: Wildlands számtalan opciót kínál a feladatok végrehajtására, és az ellenségek kiiktatására. Erről szól az új videó.