A Microsoft még rágódik a Scorpio leleplezésének idején
A Microsoftnál még mindig nem döntötték el, hogy bemutatják-e az Xbox One új változatát, a Scorpiót az idei E3 előtt.
A Microsoftnál még mindig nem döntötték el, hogy bemutatják-e az Xbox One új változatát, a Scorpiót az idei E3 előtt.
Egy úriember azért perli a Gears of War alkotóit, mert szerinte tőle lopták Cole Train karakterét, de a kinézetét és a hangját is felhasználták.
A januári bétateszt folyamán kipróbálhatjuk majd a Halo Wars 2 új játékmódját, a Blitzet, ami ötvözi a kártyajátékokat a valós idejű stratégiával.
A Half-Life sosem folytatódik, és sosem létezett Half-Life 3, ez szűrhető le egy névtelen Valve-dolgozó szavaiból.
A GameStop oldalán megjelent a Telltale-féle Guardians of the Galaxy megjelenési dátuma és a történet rövid szinopszisa is.
Az Egyesült Államokon belül megbukott az Assassin’s Creed című film, viszont a világ többi részén egyre többet hoz.
A Final Fantasy VII Remake és a Kingdom Hearts 3 direktora szerint a projektek jól haladnak, de egyikről sem fogunk még egy ideig hallani.
A Scalebound törlése miatt természetesen a játék rendezője is szomorú, és most a játékra várakozó rajongóitól is elnézést kért.
Lassan, de biztosan meglesznek a fiatal Han Solo életét feldolgozó film legfontosabb szereplői. Most épp Woody Harrelson csatlakozott a stábhoz.
Ezen a héten egy rendkívüli csomagot kaphatunk mindössze 10 dollárért a Humble Bundle oldalon – csakis a Steam legjobbra értékelt játékai vannak benne!
Chocho és Chirs az Ezzel játszunk legújabb videójában a gaz növények és a meg nem értett zombik örök küzdelmébe kukkantott bele.
Horizon: Zero Dawn talán késik pár napot, de az új, történetébe betekintést engedő, látványos trailer után még mindig megéri várni rá.
A brit PlayStation Store március 3-át ír a Horizon: Zero Dawn hivatalos megjelenéseként az eddig leszögezett március 1-je helyett.
Tavaly Cannes-ben mutatkozott be, és egészen mostanáig kellett rá várnunk. Hazánkba is elérkezett az Őrült boldogság.
A Rare idén esedékes kalózos játékáról egy új videót kaptunk, amelyben a két vezető dizájner a multiplayer módról beszél.
21-féle dobozos teljes játék, exkluzív interjú, sok teszt és előzetes a PC Guru 25. évének első számában.
Pénteken jön az új, limitált ideig becserkészhető Elusive Target a Hitmanhez, akit nem lesz egyszerű levadászni.
A Microsoft Xbox 360 -ra megjelent címei közül egyre több válik játszhatóvá az Xbox One konzolokon, újabb hét címmel bővült a lista.
A THQ Nordic közbenjárásával a Microsoft és a 343 Industries gondozásában készülő Halo Wars 2 PC verziója dobozosan is elérhető lesz.
A Gears of War 4 harmadik frissítése két régről ismert, újragondolt pályával és egy egész halom kártyával egészíti ki az alapjátékot.
Az éjjeli vérszívók hamarosan megérkeznek a The Sims 4-be, koporsó helyett most a Vampires Game Pack elnevezésű DLC-be csomagolva.
Az Arkane stílusához az áll leginkább közel, amit a Dishonored-játékokban is láttunk tőlük. Így ne is várjuk, hogy elrugaszkodjon ettől a Prey.
A For Honor egy hónap múlva jelenik meg, de addig még az Ubisoft tart egy zárt bétatesztet, amire még feliratkozhattok.
Véget ért 2016. utolsó pályázata, amire sok bejelentés érkezett, de csak kevés teszt futott be. Eredményhirdetés.