Phil Spencer imádta a ZeniMax hét éve készülő MMO-ját, amit a héten kukába hajítottak
Állítólag úgy kellett kicsavarni a kezéből a kontrollert... Aztán pedig rábólintott a hét éves projekt kukázására.
Állítólag úgy kellett kicsavarni a kezéből a kontrollert... Aztán pedig rábólintott a hét éves projekt kukázására.
Micsoda? Stratégiai játék a Resident Evil világában? Akár még jó is lehetne, de hát...
A Valve klasszikusa 14 éve jelent meg, az új király pedig 2016-ban debütált.
Az Xbox adott pénzügyi hátszelet a Romero Games évek óta készülő új játékának. Ez most megszűnt, a projekt pedig beleroskadt.
Az angol színész 87 éves volt.
A Build a Rocket Boy vezetője nem fogadja el, hogy ramaty állapotban látott napvilágot a MindsEye.
Nemcsak az Xbox Game Studios belső fejlesztéseit, de a külső partnerek játékainak finanszírozását is érinti a Microsoft övhúzása.
Nem voltak alaptalanok a pletykák, úgy tűnik, hogy az EA és a DICE közvetlen kihívót állít a Call of Duty: Warzone elé.
Az EA és a BioWare bejelentette, mikortól lövik le az Anthem szervereit.
A Grand Theft Auto 5-öt nem élvezhették minden országban a játékosok.
A Bethesda a Virtuos nevű csapattal közösen lepett meg minket ezzel a gyöngyszemmel.
A PEAK az egyik legfelkapottabb új játék Steamen – és a játékosok egy kis könnyítést szeretnének bele.
Aranylemezre került a Hell is Us, a megjelenés azonban picit még odébb van.
A Perfect Dark a kukában végezte, holott már egész közel állhatott a végleges változathoz – vagy mégsem?
67 éves korában elhunyt Michael Madsen, akit a legtöbben Quentin Tarantino filmjeiből ismerhetnek.
Tavaly elég rossz pénzügyi évet zártak, úgyhogy két projekt ment a levesbe.
Egy gyönyörű új kedvcsinálóval és az utolsó bétakör regisztrációjával készülhetünk a Where Winds Meet közelgő megjelenésére.
Közel hét év telt el a legutóbbi rész óta és egy bennfentes szerint a csapat nehézségekbe ütközött.
Két játékot is ingyen ad ezen a héten az Epic és mindkettőt érdemes kipróbálni!
A Nixxes megerősítette, hogy részt vesz a portolásban és lesz crossplay is.
A Stop Destroying Videogames kezdeményezés elképesztően nagyot ment és hamarosan az Európai Bizottság elé tárhatják.
Azt pletykálják, hogy Spencer hamarosan lemond, a hivatalos források azonban éppen az ellenkezőjét állítják az Xbox első emberéről.
Még a játék fejlesztői sem hiszik el, hogy lehetséges megugrani azokat a számokat, amiket az EA öltönyösei elképzeltek.
Tömegesen hullanak a fejek a Microsoftnál, ez pedig kőkeményen érinti az Xbox Game Studios készülő játékprojektjeit is. Számos nagy, sikervárományos fejlesztést teljes egészében elkaszáltak Mutatjuk a részleteket.