PC Guru 16/05 – Magyar sikersztori
Világ-exkluzív előzetes, két steames teljes játék, segítség a streameléshez – mindez és sok egyéb a májusi PC Guruban.
Világ-exkluzív előzetes, két steames teljes játék, segítség a streameléshez – mindez és sok egyéb a májusi PC Guruban.
Folytatást kap a Star Wars Battlefront. 2017-ben jön az új játék, ami már az új filmekből is merít.
A Mass Effect: Andromedát fejlesztő BioWare legújabb nyilatkozata szerint a program valóban csak 2017 elején jelenhet meg.
A minap megjelent Stellaris már az első napon több rekordját is megdöntötte a Paradox Interactive stúdió történetében.
A Ghost Games egy látványos infógrafikán mutatta be, hogy miként teljesített a tavaly megjelent epizód, majd bejelentette a jövőre érkező új részt.
A tavalyi PS4-es kiadás után napra pontosan egy esztendővel később a Steamen is elérhetővé válik a JRPG sorozat két felújított epizódját tartalmazó csomag.
Immár hivatalos, e hónap végén játszhatunk a The Witcher 3: Wild Hunt második nagy kiegészítőjével, a Blood and Wine-nal.
A DigitalFoundry technikai elemzésnek vetette alá az Uncharted 4: A Thief’ Endet, amiből kiderült, hogy a program maximálisan kihasználja a PS4-et.
Holnap megkapja a trailerét a Michael Fassbender főszereplésével készült Assassin’s Creed, addig pedig itt van két új képe a filmből.
Nektek hogyan tetszik az Uncharted 4: A Thief’s End? Mi nem tetszik benne? Jobb lett, mind az előző részek? Esetleg rosszabb? Várjuk véleményeteket!
Míg a Call of Duty: Infinite Warfare-t lassan mindenki utálja, addig a Battlefield 1 trailere egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
A népszerű horrorjátékot fejlesztő Scott Cawthon ígérete szerint nem csak a mozik vásznaira, hanem konzolokra is ellátogathatnak a vérszomjas animatronikok.
A fénymásolótól kezdve a mosógépen át a bankautomatáig már mindenen láttuk futni a Doomot, de láncfűrészen még nem. Eddig…
Tegnap még csak a 8. volt, ma már az ötödik legutáltabb trailer a Call of Duty: Infinite Warfare. Szerintetek bekerül a mai nap a top 3-ba?
A DICE számára kulcsfontosságú a Battlefield 1 indulása, jelentette ki ezt Daniel Berlin, a stúdió projektvezető dizájnere.
A szezonbérlettel rendelkezők hamarosan belevághatnak a csapat-orientált shooter új kiegészítőjébe, ami végre rendes traileren is megmutatja magát.
Az Uncharted 4: A Thief’s End társdirektora szerint jobb, ha nem kapkodjuk el a játékot, inkább kiélvezzük a pillanatot.
A Capcomnak nagy tervei vannak idénre a Resident Evillel kapcsolatban. A Resident Evil: Umbrella Corps. csupán a bemelegítés lesz.
Ezen a héten is itt a lehetőség, hogy kitárgyaljátok a Trónok harca aktuális epizódját, amelyben újra bepillantottunk a múltba.
Csak hét videó kapott több dislike-ot a Youtube-on, mint a Call of Duty: Infinite Warfare. A női Szellemirtókat és Justin Bibert is beelőzte.
Géppuska a rozsdásodó tetőre, robbanódárdák oldalra, és már száguldhatunk is a végzetünkbe a poszt-apokaliptikus MMO-akció játékban, a Crossoutban.
A Mafia-sorozatban kulcsfontosságú szerepet játszik az autóvezetés, és ez nem lesz másképpen a Mafia 3-ban sem.
Most lepődjön meg mindenki! Az Amerika Kapitány: Polgárháború jött látott és győzött, de leginkább tarolt a pénztáraknál.
Úgy tűnik, hogy a Battlefield 1 megjelenését követő első DLC ingyenes lesz, legalábbis ezt lehet levonni az Origin adatlapjáról.