Crytek: magyar fejlesztőstúdió!
Eddig is dolgoztak magyar srácok a Far Cry révén elhíresült, és jelenleg a Crysison dolgozó német Crytekben, ám ez a kötődés szeretett hazánkhoz mostantól még szorosabb lesz!
Eddig is dolgoztak magyar srácok a Far Cry révén elhíresült, és jelenleg a Crysison dolgozó német Crytekben, ám ez a kötődés szeretett hazánkhoz mostantól még szorosabb lesz!
Ha minden jól megy és nem lesz további csúszás, akkor a Half-Life 2 második kiegészítője és a Team Fortress 2, valamint a Portal idén ősszel jelenik meg...
Kilenc hosszú év telt el az első rész megjelenése óta. Ennyi idő borzalmasan sok volt a játék rajongóinak, de a várakozásnak ezennel vége, hamarosan jön a StarCraft 2!
Véget ért tehát a pályázat, megvannak a győztesek; sajnos nem Darths nyert, de vigasztalódhatunk néhány igazán érdekes koncepciórajzzal.
Mielőtt örömtáncot járnátok, le kell, hogy csillapítsak mindenkit, még semmi sem hivatalos, csak találgatásról van szó...
Sok mindent elmondtunk már a készülő régi-új Lara Croft kalandról, és gondolom, nem vagyok egyedül azzal a bánatommal, hogy én már legszívesebben játszanék vele, mintsem nyúlfarknyi híreket rójak a virtuális papírosra...
A külhoni kollégák több fejlesztőt is billentyűzetvégre kaptak a héten, hogy minél több részletet kisajtoljanak belőlük. Túl sok újat nem tudtunk meg, de már világosabb a helyzet, miért is fog mindenki újra nácikat osztani augusztus végén.
Ha igaz, amit most leírok, akkor ez nem csak a hét, de az év híre is lehet: bizonyos félig döglött verebek (tudjátok, a csórikák, akik nem bírják a kamiont) azt krákogják itt nekünk, hogy nagy dolog készül az EA műhelyeiben. Mi pedig hajlamosak vagyunk hinni nekik...
Mielőtt a nép meglincselne engem, leszögezném: szó sincs trailerről vagy egyszerű képről. Vagyis hát képnek képek ezek is, de inkább az "érdekesség" szekcióba pakolnám!
Szerencsére voltak olyan szemfüles emberek, akik elcsípték az eredeti beírást, és megosztották a nagyvilággal. Most ti is megismerhetitek a részleteket.
Nem is olyan rég még John Carmack és az id Software volt a trónon, ami a licencelt motorokat illeti. De aztán beleerősített az Epic, és Sweeney mestermunkája söpört be minden szerződést.
Aki imádja az összeesküvés-elméleteket, minden bizonnyal a Starcraft új foltjában meglátja a Blizzard új játékának beharangozását őt azonban majd a hír folyamán jól lelombozom, de addig is, amíg tovább olvastok, örülhettek az elképzelésnek. Komolyan csak addig.
A Microsoft nem egyszerű eset: imádjuk őket, amiért csak minőségi játékot adnak ki, de gyűlöljük is őket, mert az most nagy divat. Jött egy új folt amúgy a repülőgép-szimulátorukhoz, erről szól a hír természetesen.
A STALKER lassan olyan lesz, mint egy nagy család: pletykák szöknek ki, miközben otthon az apuci a nadrágszíjjal végigveri a családot, hogy miért olyan nagy a szájuk. Kiderült, hogy az E3-mon (megcsúfolása ez a névnek, én mondom) bővül a família...
A japánok mindig is kínos pontosságukról voltak híresek, és szerencsére a Capcomnál sem kell senkinek most seppukut elkövetnie, hiszen az ígéreteknek megfelelően befutott a Lost Planet demonstrációja. Az említett rituális öngyilkosságot legfeljebb az alsó-középkategóriás gépek, illetve az ő tulajaik követhetik el...
A Guru e havi számában egy extra ajándékkal kedveskedünk: hatvan napig élvezhetitek az Office 2007-et teljes pompájában. Érdemes kipróbálni, ugyanis nagyon eltalálták kedvenc irodai csomagunk legújabb részét...
Minden idők egyik legjobban összeállított második világháborús csapatalapú akciójátéka, egy igazi FPS gyöngyszem, azaz a Call of Duty sorozat negyedik epizódja immár mondhatni biztosan ellátogat PC-re is!
Habár már régebben is a Blizzard tulajdona volt a starcraft2.com, ám csupán most történt meg az a bizonyos átirányítás. Hmm... egy újabb jel!
Úgy hiszem az ilyen fejlesztői gondolkodásmódot kellene átültetni minden egyes csapat fejébe, hiszen a Techland nem ül a babérjain, még így ennyi hónap távlatából sem...
Gyakran megkerestek még levelekkel, vajon miért nem folytatom a régi PGO-n megkezdett hagyományt, és bombázlak titeket újra meg újra alternatív játékokkal olyanokkal, amelyeket páran dobtak össze, és alig egy maréknyi dollárért a tiétek is lehet.
Az Ankh: Heart of Osiris önálló küldetéslemeze hamarosan az üzletek polcaira kerül, a készítők pedig egy dallal örvendeztették meg a rajongókat, enyhítendő a várakozást. Az inkább hawaii ritmusokra emlékeztető nóta igen vidám, érdemes meghallgatni!
Az ígéret szép szó - tartja a mondás -, és mi is komolyan vesszük, így most örömmel jelenthetem be, hogy két állandó rovattal bővült a weboldal amúgy is széles palettája! Több mint 200 magyar nyelvű végigjátszás és tippcsokor várja, hogy felkerüljön a PGO-ra, természetesen képekkel illusztrálva és egyéb mankókkal ellátva az érdeklődőket. Másrészről pedig újdonsült szerkesztőnk, Bate ötlete is megvalósult, így a végigjátszások mellett a képregény rovat is útjára indult!
Bay karrierjét olyan filmek fémjelzik, mint az Armageddon, a Bad Boys 1-2, a Szikla, a Pearl Harbor, a Sziget, vagy a nemsokára a mozikba kerülő Transformers, illetve a készüő Prince of Persia mozi. Ám most ő próbál betörni a játékpiacra.
Még a megjelenés előtt azt ígérték a fejlesztők: a modderek rendelkezésére bocsájtanak eszközöket, hogy átalakítsák a játékot. Most megjelent a multiplayer módhoz készült SDK béta verziója, lássuk a tartalmát!