Új platformra látogathat a Stellar Blade főszereplője
Egy jelentés szerint a Shift Up PlayStation 5 exkluzív akció-kalandjátéka felülmúlta az elvárásokat eladások terén, így a stúdió fontolgatja a PC-s portot, valamint a folytatást.
Egy jelentés szerint a Shift Up PlayStation 5 exkluzív akció-kalandjátéka felülmúlta az elvárásokat eladások terén, így a stúdió fontolgatja a PC-s portot, valamint a folytatást.
A PlayStation nemrég közzétett bejegyzése szerint áprilisban a Rare korábban Microsoft exkluzív kalózos játéka volt a legkelendőbb az európai PS5 tulajok körében.
Csak úgy, mint a NieR: Automata 2B-je, EVE is észreveszi, ha a játékos túl hosszú ideig bámulja őt.
Egyértelműen a Stellar Blade-re akartak felhúzni a poént, csakhogy közönséget tévesztettek.
A PlayStation Store visszatérítheti a játék árát, ha az indok a hamis reklám – csakhogy ez jelen esetben egy kicsit bonyolultabb.
A kizárólag PlayStation 5-re megjelent Stellar Blade-ben a Day One patch hozott némi változtatást egyes ruhákat illetően.
Ezúttal rendhagyó Ezzel játszunk epizóddal jelentkezünk, melyben a mai napon debütáló Stellar Blade első óráját nézzük meg.
Az akciójátékot jegyző Shift Up bejelentette, hogy már a kezdetektől fogva elérhető lesz a népszerű funkció, amely nem csupán a megmaradó képességek miatt lehet érdekes.
Videótesztben is megmutatjuk, hogy bőven több van ebben a játékban, mint az eye-candy.
A tesztelés során derült fény arra, hogy egy sértő grafikai elem is helyet kapott a Shift Up akciójátékában – természetesen nem szándékosan.
Mivel a mentés továbbvihető a teljes verzióra, lényegében egy kimaxolt karakterrel kezdheti el a kalandot.
A Shift Up egy X bejegyzésben jelentette be, hogy egyetlen régióban sem lesz cenzúrázva Eve hamarosan érkező kalandja.
A PlayStation 5 exkluzív akciójáték felett bábáskodó Shift Up nemrég bejelentette, hogy immár semmi nem állhat a megjelenés útjába.
A Shift Up vezérigazgatója, Hyung-Tae Kim úgy véli, a játékosok igénylik az olyan programokat, melyek befejezése nem tart az idők végezetéig.
Már csak párat kell aludni a megjelenésig, ám addig sem árt felkészülni mind lelkileg, mind testileg.
A játékbeli Eve testét egy hús-vér, dél-koreai modellről mintázták, az arca azonban máshogy készült.
A Stellar Blade demóját követelte a nép és meg is kapják: a múltkori fiaskó után végre ismét letölthetővé válik.
A Rino nevezetű X felhasználó posztja alapján rengeteg boss várja majd, hogy kardélre hányjuk, emellett pedig azt is megtudhattuk, hogy mennyi ideig tart Eve kalandja.
A demo a PlayStation Store-on volt letölthető, de nem sokáig.
A játék rendezője, Hyung-Tae Kim erősítette meg, hogy a debütálást követően is érkeznek új kosztümök Eve számára.
Valaki már láthatta a Shift Up áprilisban érkező akciójátékának dobozát, az azon szereplő adatok alapján pedig nem kell majd nagytakarítást végeznünk a megjelenésre.
Kizárólag felnőtteknek ajánlott korhatárbesorolást kaphat a játék, méghozzá a benne látható meztelenség és gore-jelenetek miatt.
A korábban Project Eve néven ismert Stellar Blade fejlesztői különösen nagy hangsúlyt fektetnek Eve kidolgozására.
A PlayStation 5 exkluzív akció-kalandjáték rendezője elárulta, hogy számos öltözéket vásárolhatunk és készíthetünk Eve számára.