Két új Dead by Daylight-játék is fejlesztés alatt áll
A Behaviour Interactive megerősítette, hogy két új játék is készül a boszorkánykonyhájukban.
A Behaviour Interactive megerősítette, hogy két új játék is készül a boszorkánykonyhájukban.
A kiadó feje egy kérdezz-felelek során értekezett arról, hogy ugyan sok területen hasznosak a mesterséges intelligenciák, ütős videójátékot viszont csak emberek készíthetnek.
A CD Projekt RED szerepjátéka ugyan mostanra elnyerte a véglegesnek mondható formáját, a start bizony döcögős volt, amire egy New York-i múzeum is emlékeztet.
Ugyan könnyedén azt hihetnénk, hogy a témája miatt rendkívül népszerű Japánban a Sucker Punch játéka, de a szigetországban nem annyira kelendők a nyugati alkotások.
A széria negyedik felvonásának kreatív rendezője, Mac Walters úgy véli, hogy rengeteg potenciál lett volna az új kaland második részében.
Két és fél évtizedes lett a játék, amely még a rengeteg kivágott tartalom ellenére is képes volt megalapozni az Epic Games jövőjét.
A főszereplő hangját adó Matthew Porretta egy podcast során véletlenül elkotyoghatta, hogy mikor jelenik meg a Remedy eddigi legambiciózusabb alkotása.
Ugyan Amerikában szinte minden korábbi epizód jobban nyitott Louis Letterier filmjénél, nemzetközi fronton az év eddigi legerősebb startjáról beszélhetünk.
Korai hozzáférésben már elérhető a játék, és a hétvége épp ideális egy kis közös rettegéshez!
Geralt második és harmadik kalandja is ünnepelt a héten, Böjtiék pedig egy krakkói konferencián jártak – hát kell ennél több indok némi nosztalgiára?
A színész végleg maga mögött akarja hagyni a Terminátor-korszakot, és inkább az ikonikus barbárhoz térne vissza.
Feltámasztanád-e szeretteidet, ha az egyház erre lehetőséget kínálna? Egyáltalán hogy fér meg egymás mellett a hit és a csodatétel?
A Nightdive Studios nem csupán a napokban megjelenő System Shock remake-en munkálkodik, de a második felvonást is elhozzák modern masinákra.
Kikerült a netre egy nagyon rövidke felvétel, ami megerősíti, hogy Basim képes lesz… futni.
A beszélő mosómedve vajon mindig a csapat része volt? És Gamora? Egyáltalán honnan jöttek a Galaxis őrzői? Ezekre a kérdésekre kap most választ mindenki.
Cal Kestis második nagy kalandja ugyan csak a hónap végén jelent meg, de így is sikerült letarolnia az európai piacot.
A Guerilla Games kifejtette a véleményét a DLC-re érkezett negatív kritikákkal kapcsolatban, szerintük el kell engedni a bigott emberek kommentjeit.
A kerttulajdonosok számára van egy rendszeresen visszatérő feladat, amit újra és újra el kell végezniük annak érdekében, hogy az épület melletti terület esztétikus látványt nyújtson. Ez nem más, mint a fűnyírás, melynek elvégzéséhez szerencsére már vannak hatékonyan használható készülékek.
Zombi-hordák portyáznak az elszigetelt Japán vidékein, azonban megjelennek a hősök, hogy rendet tegyenek.
John Wick a második világháborúban, avagy miért ne packázz egy Téli háborút megjárt veteránnal? A Sisu lazán az év egyik legkeményebb filmje.
Közeleg a forró nyár, fontos a megfelelő hűtés, méghozzá nemcsak neked, hanem a gépednek is – az Arctic legújabb légkavaróit teszteltük.
Magyarországon az elmúlt években a munkaerőpiacot munkaerőhiány jellemezte. A szakértők előrejelzései alapján még hosszú ideig marad ez a helyzet. A cégeknek sokszor nincs más választásuk, mint nem a hazai, hanem más forrásból pótolni a szükséges munkaerőt. Erre a problémára nyújthatnak megoldást például a kirgiz munkavállalók.
Egyes források szerint a Phantom Liberty megjelenése közelebb van, mint gondolnánk.
A sütik elfogadásához szükséges szolgáltatás a reggeli órákban kapott léket, ami miatt nehezebb volt elérni néhány weboldalt.