Darksiders II -- Videoteszt
Tesztlaborunkban járt a nyár egyik legvártabb folytatása, a Darksiders II, melyben Halál indul útnak, hogy megmentse az emberiséget. A mikrofonnál Chris és Wilson vesézi ki a program előnyeit, illetve hátrányait.
Tesztlaborunkban járt a nyár egyik legvártabb folytatása, a Darksiders II, melyben Halál indul útnak, hogy megmentse az emberiséget. A mikrofonnál Chris és Wilson vesézi ki a program előnyeit, illetve hátrányait.
A játékosok imádják mutogatni gyűjteményüket, melyek összetétele sokszor függ az illető érdeklődési körétől, az általa játékkal töltött idő mennyiségétől, és persze a platformoktól, melyeken játszik. Vannak azonban olyan gamerek, akiket ezen feltételek egyike sem befolyásol. Csakis az érdekli őket, hogy az adott játék mennyire elterjedt. Minél ritkább valami, ők annál többet hajlandók költeni, hogy megszerezzék maguknak. Ezeket az embereket hívjuk játékgyűjtőknek, és írásunkban pár olyan játékot fogunk bemutatni, melyekért sokan ölni is képesek lennének.
A premier alkalmából most mind Steamen, mind GoG-on lejön 10% az árból. A program egy beteges 2D-s akciójáték, tele perverz és vicces jelenetek egész sorával -- ha tetszett a Manhunt vagy a Postal, akkor ez is bejön majd.
Csak a mai napon pofátlanul olcsón lehet hozzájutni a GTA Vice Cityhez a Steamen át. Az ajánlat még cirka öt órán át tart, akit érdekel, jobban teszi, ha siet. Sokak szerint egyébként a sorozat legjobb darabjáról van szó.
Új videó látott napvilágot mindenki kedvenc rajzfilmhős egere, Mickey legújabb kalandjáról, melyet nem más, mint Warren Spector tolmácsol, bemutatva a két karakter különleges képességeit.
Akik még gyorsan meg akarták venni a klasszikus Doom 3-at, hogy ne a gyengébb BFG-re költsenek, immár tehetetlenek: a Steamen elérhetetlenné vált a 2004-es klasszikus. Hiába, ezt hívják üzletpolitikának.
Nagyon sok hibával jelent meg Észak-Amerikában a Medal of Honor: Warfighter, de már van hibajavítás.
A Nintendo legújabb asztali konzolján is jelen lesz az EA Origin, ugyanis regisztrálni kell, hogy játszani tudjunk a kiadó játékaival.
Két új videó érkezett a jövő márciusban megjelenő God of War: Ascensionből: az egyik egy fejlesztői videó, a másik pedig egy Zeuszra koncentráló trailer.
Ahogy az meg lett ígérve, a Sony ma leleplezte az új reklámját, melyet a PlayStation All-Stars: Battle Royale-hoz készítettek.
A DICE egy új konzolparanccsal teszi feleslegessé a sok színmódosító BF3-modot. A csapat ezzel sok-sok játékosnak okoz örömet, egyszersmind elnézést is kér a bannal való fenyegetőzés miatt.
A Ubisoft bejelentette, hogy megállapodást kötött a forgatókönyv gyártásáról, a munkálatok pedig azonnal megkezdődtek. Premierdátum egyelőre nincs, de reméljük, hogy nemsokára azt is kitűzik a derék franciák.
Az Insomniac Gamestől Ted Price egy több mint negyedórás bemutatót tart cége legújabb játékról, a Fuse-ról.
A Walking Dead játéksorozat lemezes kiadása gyűjtői formában is kapható lesz, de egyelőre csak Észak-Amerikában.
Az eredeti GTA két fejlesztője elárulta, hogy a játék körüli botrány egy előre kitervelt akció eredménye volt.
A Criterion megerősítette, hogy nem csak ők, hanem az EA Gothenburg csapata is a Need for Speed-szérián dolgozik.
Játékosok egy csoportja felháborodva vette tudomásul, hogy az id Software újrafelhasználta a játék pályáit az állítólagos kiegészítőben. Egyikük videót is készített, hogy bebizonyítsa, a texasi csapat még csak pár új térkép megtervezésére sem vette a fáradtságot.
Amerika egyik kedvenc ünnepe a free-to-play Battlefield Heroesra is kihatással lesz. A játék új tartalommal gazdagodik, melyhez természetesen trailer is társul. Élőholtak, sötét éjszaka, és persze egy teljesen új pálya... várjátok?
Úgy látszik, a hosszú hétvégére tobzódunk az iOS-es hírekben. Most a Pendulo adott ki egy érdekes Runaway feldolgozást, hogy megünnepelje a sorozat tizedik évfordulóját. Vajon Gina és Brian kibékül egymással?
Az iPhone-ra és iPadre készülő játék egy kiszivárgott reklámanyag szerint még ebben a hónapban megjelenik. Ez viszont még nem hivatalos, bármi megeshet, szóval a Gearbox reakciójáig tessék pletykaként kezelni a dolgot.
A fejlesztésre jutó kevés idő miatt a Wii U-ra megjelenő FIFA 13 csak árnyéka lesz a kitűnő PC-s, Xbox 360-as és PS3-as változatoknak. Az EA a Nintendóra mutogat okokért, a kiadó szerint a gyártó későn ismertette velük a konzolt.
A THQ és a Vigil Games még nem végzett a Darksiders II-vel, hiszen már nekiláttak a játék következő letölthető tartalmának.
A Ubisoft a végsőkig titokban tartja azt, hogy kinek az emlékeit élhetjük át az Assassin’s Creed III: Liberationben.
Az Electronic Arts tovább folytatja a Medal of Honor: Warfighterhez készített videósorozatot, melyben valódi taktikákat mutatnak be.