Újabb Pixar film bemutatója csúszik a koronavírus miatt
Novemberre halasztja a Pixar Lelki ismeretek című új filmjének bemutatóját a koronavírus-járvány miatt a Disney.
Novemberre halasztja a Pixar Lelki ismeretek című új filmjének bemutatóját a koronavírus-járvány miatt a Disney.
Rick May - akit többek között a Star Fox 64-ben és a Team Fortress 2-ben is hallhattunk - 79 éves volt.
Egy idős úr gondozója váratlan örökséget kap - de más is jár mellé.
Friss híresztelések a Microsoft és az Xbox háza tájáról.
Ezek a címek már biztosan jönnek a következő generációs konzolokra.
Egy év exkluzivitás után a Steamen is elérhető lesz a varázslatos kaland.
Az ESRB úgy döntött, ideje azt is feltüntetni egy-egy játék korhatár besorolásánál, ha a játékban loot boxokat is vehetünk pénzért.
Újabb forrás erősítette meg, hogy a Resident Evil 4 Remake 2022-ben érkezik, egyben pedig néhány extra részletet is elárult róla.
Végre megjelent a Mount & Blade 2: Bannerlord korai változata, ennek örömére összeszedtünk pár elég látványos okot, hogy az addiktív sandbox játékmeneten túl pontosan miért is volt annyi rajongója az első résznek
A Dead Island 2 fejlesztését még mindig nem érte el a kasza, sőt egy új álláshirdetés már azt is bizonyítja, hogy jön PS5-re és Xbox Series X-re.
Az előző két hétben a kisebb és nagyobb gyerekekkel rendelkező családoknak nyújtottunk társasjátékos útmutatást, ezúttal azonban azokat célozzuk meg, akik egyedül maradtak karanténban. Maradjotthon, maradjjátékban!
A Final Fantasy 7 Remake egy évig PS4 exkluzív lesz, a legújabb trailer alapján pedig igencsak biztosnak látszik ezután egy PC-s verzió
Patrice Désilets az Xbox Magazine számára adott interjút, melyben az Assassin's Creed-szériáról is kérdezték.
A The Half of It egy klasszikus szerelmi történet, azonban felvillannak benne az LMBTQ+ közösség problémái is.
Nincs más dolgotok, mint nyerni egy csataküldetést, és már tiétek is lehet az űrben játszódó 4X-játék.
Már szinte mindenhol hiánycikk a Nintendo konzolja, vannak, akik inkább PS4-et vagy Xbox One-t vesznek helyette.
A Bloober Team az elmúlt években egyik hangulatos horrort szállította a másik után, most pedig készek bemutatni legújabb projektjüket.
Látványos akció-thrillert villantott a Netflix.
A Microsoft bejelentette, mi várható a közeljövőben.
Bejelentették, hogy az Epic Store-on debütál a Saints Row: The Third Remaster, a rajongók pedig az eredeti játékon torolják ezt meg.
Új védjegyeket regisztrált a két japán kiadó.
Az ismert címek mellett néhány újdonságot is bejelentenek majd.
Jelentős kedvezménnyel csaphattok le olyan játékokra, mint a FIFA 20, a Star Wars Jedi: Fallen Order vagy a The Sims 4.
A Steamen most ingyenesen szerezhető be a Vox Games remek értékeléseket begyűjtő játéka, illetve a DLC is.