Call of Duty XP 2011: A rajongók álma
Az Activison a Blizzard sikereit látva úgy döntött, hogy a legnagyobb fejőstehene is saját bulit kap: a Call of Duty XP 2011 a leggrandiózusabb, rajongóknak tartott esemény lesz a játékvilág történelmében.
Az Activison a Blizzard sikereit látva úgy döntött, hogy a legnagyobb fejőstehene is saját bulit kap: a Call of Duty XP 2011 a leggrandiózusabb, rajongóknak tartott esemény lesz a játékvilág történelmében.
Éppen egy hete jelent meg a F.E.A.R. harmadik része, amit mi annak rendje és módja szerint végig is játszottunk (méghozzá rögtön kétszer), most pedig egy videoteszt formájában megosztjuk veletek a programról kialakult véleményünket.
A Valve újabb szezonális akciót indított, s mint azt megszokhattuk, brutális leárazásokat kapunk jobbnál jobb játékokra.
Az Undead Nightmare után azt gondoltuk, hogy a Rockstar végzett a Red Dead Redemptionnel, ám egyáltalán nem ez a helyzet, hiszen úton van az új letölthető tartalom.
A tavalyi év egyik legjobb és legstílusosabb platformjátéka, a Limbo hamarosan személyi számítógépre és PlayStation 3-ra is meg fog jelenni.
Az id egy hatrészes sorozattal ünnepli a RAGE őszi megjelenését. Az első videóban a cég legendás múltját elevenítik fel a legjelentősebb arcok, szóval még akkor is kötelező anyagról van szó, ha nem tetszik a RAGE új irányvonala.
Május 13-án jelent meg a Brink, a Splash Damage programja, ami nagyon sokáig (azaz egészen a megjelenésig) a PC Guru titkos favoritja volt a 2011-es FPS-ek közül. Sajnos az előzetes reményeink nem váltak valóra, a videotesztünkből pedig most megtudhatjátok, hogy miért csalódás számunkra a játék.
Új játékon dolgozik a Super Meat Boy-jal elhíresült Team Meat. A kétfős csapat ezúttal valami ambiciózusabbat szeretne az asztalra tenni, igaz, részleteket még nem árultak el.
Az új generációs konzolokról sok hírt hallottunk mostanában, ami jogos is, hisz a Nintendo már jövőre új géppel jelentkezik a piacon. A Microsofttól különösen sok infó szivárgott ki, igaz, a cég tagad, illetve ferdít a jövőt illetően.
A 2003-ban elindult Star Wars Galaxies december 15-én bezárja a kapuit, s habár az évek során sokan elhagyták, a kitartó rajongók a bíróságra is hajlandóak elmenni a játékért.
Hosszú hallgatás után a volt Infinity Ward fejlesztőkből álló Respawn Entertainment elkezdte csöpögtetni az információkat az új játékukról -- igaz, nem vitték túlzásba.
Lassan két hónapja, hogy a Witcher 2 szerepelt a magazin címlapján, és lassan egy hónapja, hogy a videoteszt megtekinthető friss a DVD-mellékleten. Most pedig már elérhető online is.
Ismét új videoteszttel jelentkezünk, méghozzá egy fantasy akciójátékkal, melyben egy brutális barbár és egy kecses elf irányítására van lehetőségünk. A PC Guru stábjának célkeresztjében ezúttal a június harmadikán megjelent Hunted: The Demon's Forge!
A szakértőkből álló zsűri idén is megszavazta, hogy mely játékok voltak a legjobbak az E3 során. Tarolt a BioShock: Infinite.
A legendás, több millió felhasználóval büszkélkedő játék a legújabb frissítés után részben ingyenes lett -- de csak a huszadik szintig.
Tartva magát a múlt heti ígéretéhez, a Crytek kiadta a Crysis 2 legújabb frissítését, ami elhozta az áhított DirectX 11 támogatást.
A Shift 2: Unleashed konzolon fizetős letölthető tartalmai a hónap végén PC-re is megjelennek, mégpedig ingyen.
Idén nyáron is lesz akció az Xbox Live Arcade-on. Ha megvesszük mind az öt felkínált játékot, ingyen kapunk egy hatodikat.
A 2011-es év a játékosvilág szempontjából a hackertámadások miatt marad emlékezetes, és nem csupán a Sony online szolgáltatását több hétig megbénító csapásról beszélek, hanem a LulzSec 50 napos hadjáratáról, melynek számos vállalat látta kárát.
Október 11-én érkezik a Forza Motorsport 4 gyűjtői kiadása is, melynek dobozán a lenyűgöző 2012-es BMW M5-ös szerepel majd. A látványos csomag persze kismillió extrát tartogat a rajongóknak, sőt, jön az első DLC és egy komolyabb nyereményjáték is.
Még idén megjelenik a Torchlight II, adta hírül a Runic Games. A PC Guru legutóbbi teljes játékának folytatása fantasztikusnak ígérkezik, s most, hogy már képek és videó is vannak belőle, hihetővé vált a 2011-es debütálás.
Folytatódik a nyári videoteszt maratonunk, amelynek legújabb állomása a június 17-én megjelent Alice: Madness Returns, amiből kiderül, hogy pontosan milyenek is az őrület igazi bugyrai. Közel 11 évvel az első rész hajmeresztő kalandjai után Alice ismét visszatér, és nyugodtan mondhatjuk, hogy ezúttal is formában van...
A Valve-ot érdekli a Wii U, ingyenes multiplayer mód a Magickához, decemberben leáll a Star Wars Galaxies, Uncharted-kollekció érkezik és még sok minden más.
Kodzsima Hideo a japán játékfejlesztés egyik legelismertebb figurája. A már jó húsz éves Metal Gear szériát és a főleg Japánban elismert Zone of Enders játékokat alkotó zseni most a nyugati és keleti játékkészítés különbségeire világított rá, a maga egyszerűen szellemes stílusában.