Uncharted 4 easter egget is rejt a The Last of Us sorozat
Szóval ez azt jelenti, hogy létezik Nathan Drake posztapokaliptikus változata?
Szóval ez azt jelenti, hogy létezik Nathan Drake posztapokaliptikus változata?
Rengeteg figurát selejtez le a vállalat, ezeknek a többsége pedig vélhetően egy szeméttelepen végzi.
Ezen a héten nem volt valami combos a kínálat a PS Store-ban, de azért egy-két érdekesség még így is a horgunkra akadhatott.
A Microsoft két igazán különleges konzollal állt elő a közkedvelt sorozat harmadik évadjának rajtjára.
Nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre a jelenlegi konzolgenerációban is a Sony áll nyerésre, nem is kis előnnyel.
A színész legismertebb filmjei a Ryan közlegény megmentése és a Sólyom végveszélyben voltak.
Kifejezetten pihentető és nyugalmas érzés pecázni a játékban, azonban néha szörnyűbb dolgokat is ki lehet fogni, mint pár mérgezett halat.
Rengeteg negatív kritika záporozik rá Steamen, vannak olyanok, akiknek elindulni sem hajlandó a játék.
Mindössze pár nappal ezelőtt jelent meg a Lightfall, de a steames értékelés már most rendkívül negatív, és nem úgy néz ki, hogy egy szimpla review bombingról lenne szó.
Tettünk egy próbát az UltraGear-vonal egyik dinamikusan mozgatható gamer monitorával.
A neves rendező azt szeretné, ha a franchise későbbi felvonásai még jobban sikerülnének, ehhez pedig a nézőktől kért segítséget egy kérdezz-felelek során.
A Paramount+ bejelentette, hogy a 2024-ben érkező 5. évad lesz az utolsó, de előtte még számos rendezvényre számíthatunk a szériával kapcsolatban.
Hamarosan ismét a mozivásznon láthatjuk Disneyland egyik legismertebb látványosságát, az ijesztgetéshez ráadásul valódi világsztárok asszisztálnak.
A Millenium Media társelnöke elárulta, hogy ki fog a vörös képregényhős bőrébe bújni – szerencsére nem idegen számára a műfaj.
A Dead Island 2 véresnek és akciódúsnak ígérkezik, és néhány új felvételből kiderül, hogy a játékban a mutációk is nagy szerepet kapnak.
A Steamforged Games az asztalokra költözteti a népszerű kalózos játékot, méghozzá még ebben az évben!
A harmadik évad premierjének apropójából rendeztek egy különleges vetítést, amin Zsikla Gergely is megjelent.
A szolgáltató bejelentette, hogy újabb produkciót rendelt be a legendás színész főszereplésével.
A színész nemrég magára öltötte az ikonikus karakter szerepét, és úgy tűnik, hogy nagyon megtetszett neki.
Előzménytörténetet kap a népszerű netflixes sorozat, közvetlenül az ötödik évad előtt.
Az élőszereplős változat előtt valami olyasmit fontolgattak, mint amilyen a Dragon Age: Absolution, vagy Arcane.
A képregény ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a többször elhalasztott játék.
Ian Fleming James Bond-regényeit újra kiadják és átírják, hogy megfeleljenek a 21. századi igényeknek.
Márciusban a Mojang közkedvelt univerzumának új oldalát is megismerhetik az előfizetők.