50 Centnek semmi köze a GTA 6-hoz
Az utóbbi napokban lázban tartotta az internetet a rapper esetleges bekerülése a játékba, de kiderült, hogy ebből semmi sem lesz.
Az utóbbi napokban lázban tartotta az internetet a rapper esetleges bekerülése a játékba, de kiderült, hogy ebből semmi sem lesz.
A Warcraft: Legendák után visszatérünk a Szukits régebb óta futó sorozataihoz, így a játékok világából ismert, közkedvelt Vajákhoz és a Star Warshoz.
A játék producere egy interjúban árult el pár érdekes részletet a sorozat legújabb részével kapcsolatban.
Megkapta végső kedvcsinálóját a Illumination gondozásában készült, a Nintendo ikonjait megelevenítő alkotás.
Pár héten belül végre újabb közönség élheti át a Naughty Dog díjnyertes kalandjának izgalmait.
Befutott a heti ingyenes játék, amely ezúttal a Lovecraft- és kalandjáték-rajongóknak kedvez.
Az elképesztően sikeres, akciódús ritmusjátékhoz már közeleg az első nagyobb bővítmény, ami ráadásul még ebben a hónapban megjelenik.
Az Apple TV+ sikersorozata nagyon úgy fest, hogy a korábbi spekulációkkal ellentétben még tovább futhat.
Végre azt is megnézhetjük, hogyan teljesítenek egymással szemben a FromSoftware alkotásának főellenfelei.
Kisimoto Maszasi legendás sorozata hamarosan ismét megeleveníti kedvenceinket pár epizód erejéig.
Leon S. Kennedy várva várt visszatérésével kapcsolatban van pár aggálya is a rajongóknak.
A színészlegenda Redditen árulta el, hogy milyen kincseket őrizget otthon korábbi filmjeiből.
Nem olvastátok félre a hír címét, tényleg vannak olyan játékosok, akiket zavar, hogy a Capcom megváltoztatta ezt az egyébként semmit nem befolyásoló részletet.
Bár sokaknak még az újdonság erejével hat, Faith már felfedezte a Battlefield 2042 legújabb térképét.
A horrorfilmekre szakosodott streaming szolgáltató ebben a hónapban is bővíti a könyvtárát, az újdonságok között pedig igazi műfaji csemegék is akadnak.
A színész nem volt meggyőződve arról, hogy a The Last of Usnak szüksége van egy tévés adaptációra.
A színésznő egy podcastben mesélt arról, hogy a népszerű széria egyes jeleneteit némiképp átírta annak érdekében, hogy a szöveg jobban illeszkedjen a karakter személyiségéhez.
A Capcom érkező, ráncfelvarrott túlélőhorrorjának fájlmérete konkrétan duplája a Village-ének.
James Cameron elképesztő népszerűségnek örvendő sci-fijét a hónap végén már TV képernyőkön is élvezhetjük – ráadásul számos extrával érkezik a digitális kiadás.
A népszerű színész Redditen árulta el, hogy melyik szuperhős bőrébe bújna bele leginkább, de egyéb érdekességeket is elmondott a rajongóknak.
A márciusban hétről hétre zajló küzdelemben nyolc magyar egyetem csapatai a League of Legends, a Valorant, valamint a Rocket League játékok platformján mérik össze tudásukat.
A Sony újgenerciós konzoljának legújabb frissítése számos meglepetést hozott a felhasználóknak.
A Riot Forge és a Digital Sun végre leleplezte, hogy mikor számíthatunk új játékok érkezésére.
Világszerte rohamléptekkel nő a ChatGPT népszerűsége, amely mindössze két hónappal az elindítása után már 100 millió havi aktív felhasználóval rendelkezik.