Unholy – Jövőre érkezik az évek óta készülő horrorjáték
A Duality Games 2018-ban bejelentett játéka rövid ízelítőn mutatja be a ránk váró borzalmakat, a megjelenés jövőre esedékes.
A Duality Games 2018-ban bejelentett játéka rövid ízelítőn mutatja be a ránk váró borzalmakat, a megjelenés jövőre esedékes.
A Ubisoft soron következő Assassin's Creed játéka bevallottan a régebbi részekre fog hasonlítani, az akrobatikus mozdulatok például a Unity-ből lesznek átemelve.
Exkluzív játékmód helyett ezúttal be kell érniük egy egyedi operátorral a Sony konzolokkal rendelkező játékosoknak.
A Firesong nevű csomag Galen dzsungelekkel borított szigetére invitálja a kalandvágyó játékosokat, ahol egy régi történet végére is pont kerül.
A Sony megerősítette, hogy az első generációs VR készülékük játékai nem kompatibilisek az új eszközzel.
Az idei év egyik nagy meglepetése, a Norco eddig csak a PC-s Game Pass-nek volt a része, hamarosan viszont a konzolosok is megkapják.
Listába szedték, hogy a keresések száma alapján mely jövőre érkező alkotásokat várják leginkább a játékosok, jobbára természetesen AAA címek kerültek fel.
Ritmikus akciójátékok, túra a Föld középpontja felé és csillagközi időhurok – ez várt ránk ezen a héten a PS Store-ban.
Bully Maguire ugyan a harmadik Pókember filmben hagyta lezser táncmozdulatait, ő maga viszont átugrott a játékba.
A játékhoz érkezett egy új módosítás, mellyel sokkal brutálisabb eredménnyel járnak az elsütött varázslatok.
Színpárosító FPS, szuperhősjáték a Hands of Fate alkotóitól, és az ős-kalandjáték visszatérése.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Ahogy azt már hónapokkal ezelőtt bejelentették, tegnap megérkezett az időhurkos játék PS5 és Xbox Series X/S frissítése, ami egyben az utolsó nagyobb adalék is.
18 karakterrel indul a Capcom verekedős játékának legújabb felvonása, de a későbbiekben természetesen új arcokkal is bővül a csapat.
Újabb, a természetet a középpontba állító társasjáték, amely lényegében a Cascadia és a Calico szerelemgyereke is lehetne. Igen, akár minőség terén is.
A többek között a Dark Souls-t és Resident Evilt is az asztalokra varázsoló Steamforged Games dolgozik az adaptáción, hamarosan indul a Kickstarter-kampány.
Olyan vagyok, mint Gombóc Artúr. Szeretem a játékokat. A francia játékokat, a horrorjátékokat, a nagyobb játékokat… de a kisebbeket is.
A Modern Warfare 2 egy vadonatúj játékmódot vezet be, amelyben a rajongók külső nézetből is játszhatnak.
A Tokyo Game Show előtt a Sony tartott még egy saját State of Play-t is, ami a japán fejlesztőkkel és játékokkal foglalkozott.
Négy évtizedes lett az Forma 1-es játéktermi gépek királya, a Pole Position.
A Bandai Namco végre elárulhat, hogy mikor számíthatunk a következő One Piece-játék érkezésére.
A nyílt világú felfedezős kalandjáték PlayStation 5-re érkezik, és már nem is kell rá annyira sokat várni!
A Cooler Master bemutatta a HAF 700-as modellt, amely a nagy teljesítményű videójátékokhoz készült.
Ha unod a metál-zenéket a játékban, nemsoká beteheted a saját dalaidat az érkező mod-támogatásnak hála.