Saját közös nyelven kommunikálhatnak egymással a jövő AI-ügynökei
Nem éppen az emberi részvétel lesz a legfontosabb követelmény az AI-ügynökök munkafolyamatai során.
Nem éppen az emberi részvétel lesz a legfontosabb követelmény az AI-ügynökök munkafolyamatai során.
A TrophyRC olyasmi, amiért kisgyerekként a fél karunkat odaadtuk volna.
Akad egy Prince of Persia-játék, amiről ma már keveset hallani, pedig a látottak alapján akár instant-klasszikus is lehetett volna.
Forog az HBO sikersorozatának legújabb szezonja, most pedig közzétették az első hivatalos képet belőle.
Egy érdekes felvetés került elő X-en, amely azt taglalja, hogy vajon képesek lesznek-e öregedni a karakterek a játékban.
A Kingdom Come: Deliverance 2 hatalmas siker világszerte, de benne volt a pakliban, hogy nem megy ekkorát, ha nem csúszik odább egy játék.
A Samsung és az EdisonKids közös kezdeményezése számos újdonsággal várja új és visszatérő pályázóit.
Befutott egy felettébb hangulatos GTA 6 előzetes, amelyet egy lelkes rajongó dobott össze – és nekünk eddig ez a kedvencünk!
Lássuk mely videók a legnézettebbek 13 év alatt!
Új pletyka ütötte fel a fejét az új God of Warral kapcsolatban, ami lényegében kizárja az egyiptomi környezetet.
Az Insomniac Games leköszönő elnöke, Ted Price a inda Funny Games-nek beszélt arról, hogy a csapat szerette volna folytatni a PS3-as éra egyik legismertebb szériáját.
A Kalypso Media és a Claymore Game Studios felfedte, mikor érkezik a klasszikus taktikai széria következő felvonása, ami az eddig látottak alapján méltó lesz az elődeihez.
A Super Bowl 2025-ön mutatták be a legújabb Jeep-reklámot, főszerepben Harrison Forddal.
Rövid idő alatt többször is megdöntötte a saját steames rekordját a Warhorse Studios középkori élményeket kínáló szerepjátéka.
TheVR Jani, Nessaj és Zsozeatya egy nemes ügy miatt ülnek össze.
A szabadtéri ételkészítés olyan pillanatokkal gazdagít minket, melyek emlékezetes élményekké válnak. Ki ne emlékezne arra, amikor barátokkal vagy családtagokkal közösen sütöttünk szalonnát egy kirándulás során, vagy amikor a teraszunkon, a nyári esték során a grill körül beszélgettünk?
Kereken két éve annak, hogy megjelent az Avalanche Software Roxfortba kalauzoló akció-RPG-je, ami ugyan kiváló alapokat teremtett, de mindig van hova fejlődni.
Az idei Super Bowl-on kevés új előzetest mutattak be, mintha a M3GAN 2.0 kedvcsinálóját is láttuk volna már korábban.
A Super Bowlnak hála ismét megmutatta magát a nagy múltú franchise következő felvonása, ami minden ízében lezárásnak érződik.
A Super Bowlra szánt kedvcsinálóban megelevenedik néhány klasszikus jelenetsor, emellett pedig az akciórészekre is vethetünk egy pillantást.
Természetesen a Super Bowlról sem hiányozhattak a dinoszauruszok, avagy ismét megnézhettük, miként boldogul Scarlett Johansson az őshüllők között.
Több mint két percen keresztül csodálhatjuk, ahogy Bucky Barnes és szedett-vedett csapata megvédik a világot – persze a maguk nem épp hagyományos módján.
A Super Bowl bemelegítéseként vadiúj előzetest kapott Joseph Kosinski Formula 1-es mozija, amelyben maga Brad Pitt rója a köröket.
Egy klasszikus point & click játékot hoztam a mai napra, amely a filmtrilógia után az egyik legjobb Indy-kaland.