Indy és Wall-E eredményhirdetés
Ezúttal két különböző PC-s címet sorsolunk ki a szerencsés megfejtők között itt a PGO-n, persze ezúttal is néhány kérdés fejében.
Ezúttal két különböző PC-s címet sorsolunk ki a szerencsés megfejtők között itt a PGO-n, persze ezúttal is néhány kérdés fejében.
Végre felszállt a fehér füst, megindulhatunk, hogy a batáriai terroristák által elfoglalt aszteroidát visszafoglaljuk, mellé még hibajavításokat is kapunk. Illetve...
Picit megkésve, de a GameTrailers oldalára felkerült egy E3-as videó, melyben a zseniális játéktervező, Peter Molyneux beszél cége jelenéről és jövőjéről.
Az Electronic Arts ötletes akcióval állt elő: direkt olyan PC-ket fognak árusítani, amiken holtbiztos, hogy zökkenőmentesen fog futni a Crysis: Warhead...
Kisebb csönd volt mostanában a Cheyenne Mountain által gondozott Csillagkapu-játék körül, de szerencsére a fejlesztés nem állt le, erről a hétvégi, San Diegó-i Comic-Con látogatói végre „élőben” is meggyőződhettek.
Nyilvánvaló volt, hogy a bestseller Gears of War második része a „jobb, több, szebb” szentháromság jegyében készül el, most azonban az is kiderült, hogy a srácok tényleg mindent bevetnek a siker érdekében.
Furcsa döntést hozott az Activision: megválik a World in Conflict: Soviet Assaulttól és sok más egyéb játékától.
Tudom, sokan nem kedvelik a bulvárhíreket, de ha videojátékokkal kapcsolatban bukkannak fel ilyen stílusú információk, nehezen bírok magammal. A mostani téma a Max Payne filmadaptáció sztárja...
Azt hiszem, lassan, de biztosan eljutunk majd arra a pontra, amikor már nem tudják tovább tolni a poligonokat, amikor már nem lesz több lenyűgöző effektus...
Nagyon úgy néz ki, hogy késni fog a Brothers in Arms Hell’s Highway, de a rossz hír mellé jó, hogy lesz gyűjtői kiadása is a játéknak.
Kíváncsi vagy egy Mirror’s Edge képregényre? Ha igen, akkor most egy kis ízelítőt kaphatsz belőle, csekély hét oldalon keresztül.
Néhány pletyka kelt szárnya arra vonatkozóan, hogy mi várható a megújulni készülő Battle.net-ben. Ha ezek mind igazak, a csalóknak és tolvajoknak nehéz dolguk lesz.
Előkerült a Red Alert 3 hivatalosnak titulált gépigénye, viszont egy hivatalos EA oldalon sincs még fenn, tehát még nem 100%-ban valódiak ezek a specifikációk.
Miután a most leírandó akció főképp Amerikát illeti, talán nem sok értelme van kihírezni -- de mégis, olyan jót kacagtam a dolgon, hogy úgy gondoltam, nem fosztlak meg tőle benneteket.
Pletykák terén a játékipar lassan jobban el lesz látva, mint a sztárvilág, de vannak dolgok, amelyek mellett egyszerűen nem sétálhatunk el -- példának okáért a GTA IV, amelynek PC-s változatát sokan várjátok ti is...
Bizonyára nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy ennek a mai, modern piacnak hiányoznak a Lucas Arts, meg Psygnosis-féle őrült kalandjátékok.
Meglehetősen vegyes a visszhangja eddig a Vin Diesel cége által is fejlesztett The Wheelman címet viselő autóvezetős akciójátéknak -- ráadásul most a megjelenés is elcsúszott...
A Star Trek online változatánál, azt hiszem, keresve sem lehetne hányatottabb sorsú MMO játékra bukkanni, pedig van jó pár jelentkező erre a titulusra. A sokak által imádott univerzum úgy néz ki, méltó kezekbe került...
Egyelőre egy kisebb paródiával ér fel az EA bánásmódja az egyetlen, valamirevaló, és a közeljövőben megjelenő MMOG-jükkel kapcsolatban, azonban úgy néz ki, már látszik a fény...
Hatalmas örömömre dúl a nosztalgia Játékországban, zseniális és legendás címek térnek vissza, hogy ismét meghódítsák a játékosokat. Azt nem firtassuk, hogy ez az újkori reneszánsz vajon annak a jele-e, hogy nem tudnak új ötleteket kitalálni a fejlesztők, vagy épp a kiadók forszírozzák a dolgot, hogy biztosra menjenek – a lényeg, hogy ismét kezünkbe vehetjük a közelmúlt meghatározó címeit.
„Bevallom, nagyon vártam ezt a játékot, ám színtiszta francia stílus helyett csak stílusmajmolást láttam, amely számomra nem elég az üdvösséghez.”
Egy rejtélyes videó került fel a világhálóra, amit egyesek az új Need for Speed kedvcsináló videójának tekintenek, de ez még nem hivatalos.
Megérkeztek az első videók és bővebb információk a DC képregényekre alapuló MMOG-ből, egyenesen a ComicCon-ról.
Jordan Mechnerre sokan, akik még a 8-bites korszakban szocializálódtunk, élő legendaként tekintettünk, bár a 3D-s korszakban úgy tűnt, nem lép már színpadra – főleg, hogy kedvenc hercege első, plusz dimenziós feltámasztása csúfos véget ért. Aztán jött az Ubisoft, és vele a „reneszánsz”: a PoP ismét a popkultúra részévé vált, Mechner pedig vérszemet kapott...