Rocket League - Új játékmódokkal köszönt be a 80-as évek
Hamarosan indul a Radical Summer esemény, melyben többek között a Szellemirtók és a Knight Rider autói is megszerezhetőek lesznek.
Hamarosan indul a Radical Summer esemény, melyben többek között a Szellemirtók és a Knight Rider autói is megszerezhetőek lesznek.
Így egyértelmű az is, hogy a Batman Arkham-játékokról elhíresült stúdió új projektjéről sem tudunk meg semmit az idei expó során.
A Square Enix közzétette az első teaser videót készülő játékáról, melyet az idei E3-on fognak leleplezni. A címe Outriders.
A Google bejelentette, hogy most csütörtökön egy stream keretein belül leplezi le a Stadia árazását, játékait és megjelenését egyaránt.
Igen, jól látjátok: egészen valószínűtlen platformra látogat el a Studio MDHR játéka - egészen pontosan annak egy szelete.
A Bethesda igazgatója szerint nem az számít, hogyan indult el a Fallout 76, hanem az, hogy mivé fejlődött azóta.
A Negyedik Fázis fő produkciójának koncepciójáról továbbra sem tudunk semmi biztosat, a szereplőgárda viszont egyre izmosabb.
A Dead Island 2 előrendelhető a Microsoft áruházból Xbox One konzolra, bár könnyen lehet, hogy valamiféle tévedésről van szó.
Újabb számítógépes játék kap asztali változatot: a Sea of Thieves társasjátékot a Moongoose Publishing fejleszti.
Filmforgatáson rettegtünk, szüleinket kerestük és elmerültünk az orosz szürrealizmusban az elmúlt két hét legizgalmasabb indie címeivel.
A Kerbal Space Program egy egész halom kütyüvel és az égitestek felszínének változatosabbá tételével csábít újra az űr felfedezésére.
Cirka másfél hónap múlva érkezik a Godhood a Steam és a GOG áruházaiba, hogy korai hozzáférésben alapíthassuk meg saját vallásunkat.
A Call of Duty: Modern Warfare zombi mód nélkül érkezik, mert az élőholtak jelenléte szembemenne a játék realisztikus hangvételével.
Tegnap mutatkozott be a Call of Duty: Modern Warfare, a játékosok első reakciói pedig kifejezetten bizakodóak a trailer kapcsán.
Noha a jövő márciusi premier még kicsit odébb van, máris megkapta első előzetesét a Pixar kivételesen kreatívnak tűnő animációs mozija.
Könnyen lehet, hogy nem véletlenül maradt le az "Only on PlayStation" felirat a játék dobozáról...
Több forrás is megerősítette, hogy a Larian Studios teasere bizony a Baldur’s Gate 3, nem pedig a Divinity: Original Sin 3.
Többen nézték meg az első órákban Kodzsima Hideo játékának új előzetesét, mint bármelyik játékét az idei évben.
Az Electronic Arts közzétette az EA Play rendezvény menetrendjét, amely a Star Wars Jedi: Fallen Order bemutatójával indít majd.
Az Iron Maiden brit heavy metal zenekar perre megy az Ion Maiden miatt a 3D Realms stúdiójával, nem kis összeget követelve.
Az EA hivatalosan is megerősítette egy blogposztban, hogy érkezik az új Need for Speed játék, de az idei E3-on nem kell számítanunk rá.
Kiderült, hogy mit tartalmaz a novemberben érkező Death Stranding gyűjtői kiadása, és a jelek szerint egy csecsemő is lesz a csomagban.
Végre bejelentették a Death Stranding megjelenési dátumát, ezek alapján pedig nem is kell olyan sokat várni a szürreális kalandra.
A Sony-nál valaki véletlenül, rövid időre aktiválta a Death Stranding előrendelői oldalát, és még a lehetséges megjelenési dátumot is kikotyogták.