Rainbow Six Siege – Rövid bemutatón az új operátor
A Grim névre hallgató támadó a játék 26., Brutal Swarm című szezonjának új karaktere lesz.
A Grim névre hallgató támadó a játék 26., Brutal Swarm című szezonjának új karaktere lesz.
Foghíjas történettel, de elképesztően aranyos és részletes minikkel érkeztek meg a robotok, melyek emlékekre és persze minél több pontra pályáznak.
A Bethesda nehezen induló játékának új, ismerős terepre invitáló expanziójába már ősszel belevethetjük magunkat.
Egy rajongói projektnek köszönhetően a harmadik felvonás karaktermodelljeire cserélhetjük az eredeti gárda egy részét.
Sylvester Stallone új gengsztersorozatában lánya, Scarlet Stallone is feltűnik, erről érkezett egy kép.
Egy játékos az Infinite-hez készülő Forge-ban alkotta újra a legendás sorozat egy szeletét – a lehetőségekhez mérten persze.
A Cinema City anyavállalatának bevételei nem a tervek szerint alakulnak, ezért információk szerint az csődeljárást kezdeményezhet.
Lassan egy teljes Image-történelem válik magyarul is elérhetővé, melynél a Spawn szeli a nagyobb szeletet, de a Top Cow-féle Fúzió is megér egy misét.
Jeff Grubb megerősítette az egyszer már feltűnt megjelenési dátumot, emellett pedig két könyv is érkezik.
Rendőri intézkedések éppenséggel mindkét alkotásban előfordulnak, hangvételben ugyanakkor nem is állhatnának távolabb egymástól, ami még viccesebbé teszi a dolgot.
A The Pride of Teia nevű rajongói kiegészítővel új szigetekre látogathatunk, méghozzá egy szabadon dekorálható hajóval.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Nemcsak hazai gyártóktól lehet extra komponenseket rendelni kedvenc társasainkhoz, sőt van, ahonnan komplett terepeket is berendezhetünk.
A távozókat új szereplők pótolják majd a netflixes tinisorozat következő szezonjában. Megérkeztek az első karakterfotók.
Kizárólagos Epic-exkluzivitás után végre Steamre is átkerül az utóbbi évek egyik legnagyobb indie-csodája, méghozzá friss tartalmakkal.
Jövő héten kezdődik a 2022-es Gamescom, ahol sok más mellett egy ígéretes horrorjátékból is többet láthatunk végre.
A Netflix fantasy sorozata az elmúlt hetek legnézettebb angol nyelvű tartalma, a rajongók meglepetésként kaptak még egy részt az évad végére.
A Genesis több gamer széke és a Nitro 650 után immáron az 550-es, olcsóbb verziót is megnéztük, hogy megfelel-e a kényelmi szempontjainknak.
A FuturLab új kezdeményezésének részeként játék közben még egy kutatásban is segíthetünk.
A Crystal Dynamics hivatalosan is leleplezte, hogy ki lesz a Marvel's Avengers következő új karaktere.
Az elvárások az egekben, de gyakorlott alkotók szerződtek a stábba. Elmondjuk, milyen lett a Sárkányok háza nyitóepizódja.
Hatalmas sikernek örvend a Devolvel Digital nemrég megjelent új játéka.
A 5WORD Team és a tinyBuild belső nézetes horror-antológiasorozata retro látványvilággal érkezik, méghozzá nem is oly soká.
A kaland egy elítélt történetét meséli el, akinek egy idegen hold felszíne alatt egy elhagyott létesítmény kell felderítenie.