Iron Harvest Complete Edition konzolverzió-ajánló
A Jakub Różalski által megálmodott, gépóriásoktól hemzsegő univerzum a PC-s sikerek után végre konzolokon is életre kelt.
A Jakub Różalski által megálmodott, gépóriásoktól hemzsegő univerzum a PC-s sikerek után végre konzolokon is életre kelt.
Halloween alkalmából összegyűjtöttünk néhány egészen szórakoztató horrorjátékot, amire érdemes lecsapni.
A Pandemic már számtalan formában meghódította a közönséget, az Európa pedig az abszolút kezdőket és egyben az európai lakosokat célozza.
A Krafton szerint az Unknown Worlds Entertainment megőrzi a függetlenségét, de ezt nem mindenki hiszi el.
A Marvel-filmek forgatásának néhány része kifejezetten idegesítette a Thanost és Gurney Hallecket alakító színészt.
Most épp a Vasember 2-ből érkezett egy új páncél Tonynak.
A brutális Lázadás és a lazább mézgyűjtés után most jöjjenek a madarak, borok és egy bizonyos sötételf.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Mark Burg és Oren Koules, a Fűrész producerei megerősítették, hogy a Lionsgate stúdió vadonatúj címek fejlesztését tervezi.
Próbáltunk már festőkkel kapcsolatos, kifejezetten szép társasjátékot, de közelebb még talán soha nem kerültünk a művészethez, mint a Canvasszal.
A The Dark Pictures Anthology évadzárója lesz a The Devil in Me, amely a széria legvéresebb felvonásának ígérkezik.
A Facebook mögött álló cégóriás új nevének bejelentésekor árulta el Mark Zuckerberg, hogy függetleníteni fogják az Oculust Quest VR-t a Facebooktól.
A Tomb Raider animációs sorozat a Netflixen lesz bemutatva, és egészen érdekes megközelítést használ az idővonallal kapcsolatban.
Már kapható a Ubisoft legújabb játéka, az extrém sportokba bepillantást engedő Riders Republic.
A Free Play Days keretében az Xbox ezúttal egy sportjátékot, egy vadászjátékot és egy akció-RPG-t kínált fel ingyenes próbára.
Érdekelne az Assassin’s Creed Valhalla háttérvilága, netán csak úgy maga a skandináv mitológia? Egy nagyméretű album és Neil Gaiman is a segítségedre lehet.
Lee Cronin bejelentette, hogy véget ért az új Gonosz halott film forgatása. Néhány véres fotót is közölt a munkálatokról.
A többek között a közösségi oldal mögött álló cégóriás a korábbi jelentéseket megerősítve új néven folytatja.
A zombik, a rendőrpajtik, a képregényhősök, a világvége és az akciófilmek után Edgar Wright valami egészen újba kóstolt bele.
A Riot Games bejelentette, hogy a League of Legends világát felölelő animációs sorozat, az Arcane 11 darab teljes értékű dalt fog kapni
Az Activision-Blizzard vezérigazgatója, Bobby Kotick korábban rekordösszegeket tett zsebre, de most hajlandó lemenni a minimálbérre.
A Capcom sorozatának legfrissebb hátborzongató epizódja újabb mérföldkövet tudhat maga mögött.
A Spotify mellett már egy újabb zenei szolgáltatás is elérhető a Sony újgenerációs konzolján.
A rap-legenda úgy tűnik a Rockstar Games sorozatához készít épp zenéket, amit ráadásul nem is ő maga kotyogott el.