Úgy tűnik, a Titanfall és a Star Wars Jedi: Fallen Order fejlesztői egy vadonatúj játékon dolgoznak
A Respawn Entertainment a múltban több népszerű játékot is lerakott az asztalra, és úgy tűnik, most egy vadonatúj projekten dolgoznak.
A Respawn Entertainment a múltban több népszerű játékot is lerakott az asztalra, és úgy tűnik, most egy vadonatúj projekten dolgoznak.
Azt, hogy készül a Final Fantasy 16, egy ideje már tudni, a játék producere pedig azt is elárulta, a többi részlettel mikor jelentkeznek.
2020 ugyan nem volt könnyű év, ám szerencsére számtalan játékkal gazdagodhattunk, melyek közül szokás szerint kihívás volt az öt legjobbat kiválasztani.
A karácsonynak már vége, azonban az Epic Store pár napig még ünnepi hangulatban tobzódik, a mai ajándékuk már tölthető is.
A Valve minden évben közzétesz néhány statisztikát az adott esztendő legnépszerűbb címeiről, és természetesen idén sincs ez másképp.
2020 végével hivatalosan is véget ér a legendás Adobe Flash Player támogatása. Ennek apropójából tekintünk vissza, miért is volt a videojátékok és online alkotók számára kulcsfontosságú eszköz.
Újabb komoly partnert szerezhet a Microsoft.
Minden generációnak megvannak a maga kihagyhatatlan játékai, a PlayStation 4 évei alatt pedig nem volt olyan esztendő, amikor ne érkezett volna egy korszakalkotó, maradandó darab. Összeszedtünk 9 olyan élményt, amit a PlayStation 4 adott nekünk!
Megtartotta első helyét a Steam eladási toplistáján a CD Projekt RED játéka, körülötte viszont nagy volt a mozgolódás.
Túl sok játék, túl kevés idő, túlságosan is nagy és régre visszanyúló elmaradások. 2020 ebből a szempontból nem különbözött a korábbi évektől, bár az is biztos, hogy erre az esztendőre nagyon sok jó, ha nem is feltétlenül maradandó játék jutott.
Folytatódik a digitális áruház ajándék címeinek sora.
PC és PS4 után idén karácsonykor Nintendo Switch-re is megérkezett a John Woo stílusú akciójáték, a The Hong Kong Massacre.
Igazi karácsonyi hangulatú játékok láttak napvilágot a Reflexshopnál – aki a dinókat szereti, az mindenképpen jól jár.
Az Epic Store természetesen ma sem hagy minket ingyenes játék nélkül, és ezúttal is egy remek alkotás került a fa alá.
A Baldur's Gate 3-on dolgozó Larian Studios egy humoros kis dallal kívántak boldog karácsonyt a játékosoknak.
Ha így év végén ti is előkaptátok a The Witcher 3: Wild Huntot, akkor ezt az ünnepi modot feltétlen szerezzétek be a hangulat miatt.
Karácsony hete általában nem a játékmegjelenésekről szól, de egy-két újdonság azért jutott erre a néhány napra is.
Az Epic Store karácsonyi akciója természetesen a mai napon is folytatódik, ráadásul ezúttal egy kifejezetten közkedvelt játékkal.
Megint eltelt egy év, és megint ki kell mazsolázni azokat a játékokkal kapcsolatos emlékfoszlányokat, amelyek a szokásosnál is több boldogsághormont tartalmaztak. Íme…
A NieR: Automata elsőre rétegjátéknak tűnhet, azonban nagyon úgy néz ki, hogy a pénztáraknál ennek ellenére is remekül teljesít.
Megérkezett a digitális áruház december 24-i ajándék játéka.
A videójátékokban a karácsony nem mindig egyenlő a békével, de ez még nem jelenti azt, hogy a hangulat nem lehet alkalomhoz illő!
A Star Citizen egyjátékos kampányaként funkcionáló Squadron 42 még jó darabig nem jelenik meg, hogy ne legyen bugos a rajtkor.
A Cyberpunk 2077 fejlesztői folyamatosan dolgoznak a játék kikalapálásán, most például a PC-s verzió súlyos hibáját oldották meg.