Sons of the Forest – Egy év után ismét hallat magáról a túlélőjáték folytatása
Friss ízelítőt kaptunk a The Forest folytatásából.
Friss ízelítőt kaptunk a The Forest folytatásából.
Nemrég befutott a Genshin Impact legújabb frissítése, mely egy új, felfedezhető hegyet ad a játékhoz, ráadásul már le is tölthető.
A Super Meat Boy Forever hosszú ideje készül már, a várakozásnak most azonban vége szakadt, hiszen megjelent a játék.
A 2020-as évet játékfronton is egyértelműen beárnyékolta a koronavírus-járvány, de enélkül is volt két nagy botrány a The Last of Us Part 2 és a Cyberpunk 2077 miatt – ám maguk a játékok nem érdemlik meg a savat, amit kaptak és kapnak.
Az Epic Store mostanában minden nap új ingyenes játékkal jelentkezik a karácsony szellemében, a mai ajándék pedig már tölthető is.
A Silent Hill atyja nyáron hagyta hátra a Sony csapatát, hogy saját stúdiót alapítson, most pedig az első játékukról beszélt egy kicsit.
A két konzolt figyelembe véve a legfiatalabb játékos két vállra fektette a teljes mezőnyt, és egy szenzációs fordítás után megnyerte a Megyék Csatája döntőjét, ráadásul nem is akárki ellen.
Érdekes felmérést tett közzé a brit Gambling Health Alliance.
Egészen elképesztő rekordot állított fel az Among Us.
A digitális áruház oldalán egy robotos akciójáték, a Brigador: Up-Armored Deluxe Edition húzható be ingyen.
Bár a Cyberpunk 2077 rajtja enyhén szólva sem sikerült a legsimábbra, a jelek szerint így is vitték a játékot, mint a cukrot.
A mai napon elrajtolt az év utolsó Steam vására, melynek során rengeteg akciós játék közül válogathatunk pár napig.
Bár a Call of Duty: Warzone és a Black Ops Cold War integrációja nemrég megtörtént, azért a Modern Warfare karaktereinek is maradt egy kis hely.
A Microsoft bemutatta a Games with Gold januári ingyenes játékait, melyek között ott van a Little Nightmares és a Dead Rising is.
Tovább folytatódik az Epic Store ünnepi akciója, és a tegnapi Alien: Isolation után bizony ma is egy igen komoly cím került a fa alá.
A Famitsu megszavaztatta a japán fejlesztőkkel, nekik melyik játék tetszett leginkább idén, az eredmény pedig annyira nem is meglepő.
A Cyberpunk 2077 árát jelenleg mind a Sony, mind a Microsoft gond nélkül visszafizeti, páran azonban a játékot is megtartanák emellé.
2021-ben érkezik az Enhanced Edition Xbox Series konzolokra.
Az első mérkőzésen az esélyesebb játékos nyert, aztán aranygólig játszottak a felek, majd a mezőny legfiatalabb titánja óriási meglepetésre megnyerte a tornát, nem is akármilyen játékkal.
Rengeteg új tartalommal és új funkciókkal bővült a játék az első körben PC-n elérhető 1.5-ös verzióval.
A fejlesztők videós bejelentkezésében újabb pillantást vethettünk a játékra.
Jópofa élőszereplős videóval köszönt be az új skin, melyet minden játékos ingyen megszerezhet a következő néhány napban.
A Call of Duty: Warzone legújabb frissítése után felütötte a fejét egy új bug a játékban, melynek hála Rebirth Island méltó lett a nevéhez.
A GTA Online legújabb rablása akár egyedül is végigjátszható, a fejlesztők pedig a jövőben szeretnének jobban ráfeküdni erre a vonalra.