Az EA Sports szerint Zlatan Ibrahimovic és Gareth Bale jogtalanul támadja őket
Ez valójában a FIFPro és az ügynökök harca, nem az övék.
Ez valójában a FIFPro és az ügynökök harca, nem az övék.
Mindkét konzolon potyogtak a gólok, és bár volt szoros találkozó, több csoportban egyesek mégis kiharcolták a továbbjutásukat.
A rajongók utánajártak, mit rejtenek a videóban szereplő koordináták.
A Rockstar már reggel is utalgatott rá, hogy hamarosan leleplezik a GTA Online új frissítését, most pedig megjött a trailer is.
Rossz hírrel hívták az előrendelőket, de nincs nagy baj szerencsére.
Rengeteg bejelentés előtt álló projekt létezésére derült fény a hackertámadás eredményeképpen.
Közeleg a GTA Online eddigi legnagyobb frissítésének leleplezése, az első teaser már meg is érkezett.
Megváltoztatott cselekménnyel, valamint felújított képpel és hanggal érkezik decemberben Coppola klaszikus gengszterfilmje. Itt az előzetes.
Egy belső e-mail szerint a Skull & Bones fejlesztéséért felelős Ubisoft Singapore igazgatója nemrég el lett távolítva a pozíciójából.
Úgy tűnik, a játékok kapcsán is kiszivárgott egy s más.
Nyolcadik epizódjához érkezett a zenekar Song Machine névre hallgató projektje, melynek videojátékos vonatkozása is van.
A kiadó közzétette negyedéves üzleti jelentését.
Az EA mostanában igencsak belelendült a Star Wars játékok gyártásába: alig jelent meg a Squadrons, de máris belevágtak egy új projektbe.
Megérkezett a kiadó üzleti jelentése, a Call of Duty rekordokat döntöget.
Nem mindennapi kincsről rántotta le a leplet a Rockstar legújabb stúdiójának társalapítója, Billy Thomson.
Az Animus természetesen ezúttal is komoly szerepet kap a játékban.
A Fortnite idén is ijesztő skinekkel ünnepli a Halloweent, melyek most idő előtt kiszivárogtak pár adatbányász munkájának hála.
Nem kellett sokat várni a következő animália megtalálására.
Ez a térkép lesz megtalálható a játék dobozában.
Ezek után biztosra vehető, hogy ez lesz az EA délutáni bejelentése.
Ismét itt a lehetőség, hogy belekóstoljatok a Ubisoft shooterébe.
A Resident Evil: Village hivatalosan csak következő generációs konzolokra jön, de egy megbízható szivárogtató szerint ez változni fog.
A Cyberpunk 2077 egyik vezető tervezője nemrég megnyugtatott mindenkit, hogy Jackie-n kívül még más társaink is lehetnek a játékban.
Kiderült, hogy a Monster Energy megtámadta a Ubisoft védjegyét.