A fanyalgó reakciók miatt nem jelent meg az új Splinter Cell
A Ubisoftot nem zavarta, hogy a Splinter Cell: Conviction késlekedett, lévén az Assassin's Creed hozta a zsetont.
A Ubisoftot nem zavarta, hogy a Splinter Cell: Conviction késlekedett, lévén az Assassin's Creed hozta a zsetont.
Pont tegnap panaszkodtam a Team Fortress 2 Update kapcsán, hogy nem lesz akciós hétvége, de szerencsére tévedtem, ugyanis a Valve ma bejelentette, hogy szombaton és vasárnap minden, a Half-Life-sagával kapcsolatos játék 66 százalékkal olcsóbb.
Mától tölthető a Team Fortress 2 kaszt nélküli frissítése, tele számos új pályával, sisakkal és fontos javítással.
Szinte alig jelent meg a Bohemia Interactive ArmA 2-je, de már be is jelentették, hogy készül a játék első, saját lábán is megálló kiegészítő lemeze.
A kaszt nélkül frissítés második napján a Valve bejelentette a Team Fortress 2 új játékmódját, és egyúttal leleplezett három ehhez passzoló pályát is.
A ZootFly műhelyében készülő Prison Break játék egy új kiadót talált, tehát úgy tűnik, most már biztosan meg fog jelenni.
A Valve szakított az eddigi szokásával, és a Team Fortress 2 legújabb frissítésében nem részesíti előnyben egyik kasztot sem.
Az ígéretes Six Days in Fallujah kudarca után úgy tűnik, a játékot fejlesztő Atomic Games beadja a kulcsot.
A Rocksteady Studios állta a szavát, és ma megjelentették a Batman: Arkham Asylum demóját, amit rögtön kipróbáltunk és már lokálból tölthetitek!
A PC-tulajok szívét megmelengető kijelentés a Gearbox vezérigazgatójának szájából: a Borderlands grafikája PC-n lesz messze a legjobb.
Bár az elmúlt negyedévben növekedtek az EA eladásai, ugyanakkor mégis 234 millió dolláros veszteséggel kell szembenéznie a multicégnek.
A bojkottálók lassan megnyugodhatnak, ugyanis a Valve tartotta magát a korábban megígértekhez, és ma bejelentette a Left 4 Dead új letölthető tartalmát.
Left 6 Dead is lehetne a Killing Floor című, Steamről letölthető, zombi témájú FPS címe.
Egyik szemünk sír másik pedig nevet. Sír, hiszen sajnos PC-re még mindig nem készült el a Lionhead népszerű RPG-je, és nevet, mert már csak 50 ezer példányt kell eladniuk ahhoz, hogy meglegyen a 3 milliónyi értékesített példány.
Mostanra már megszokhattuk, hogy pár havonta érkezik a Team Fortress 2 újabb kasztfrissítése, így meg sem lepődünk azon, hogy úton van a Soldier ráncfelvarrása.
Warren Spector már több mint egy éve dolgozik steampunk tematikájú Disney-játékán, amelyről most végre kiszivárogtak az első képek.
A Bungie csapata most már tényleg unja a Halo-széria gyártását: úgy döntöttek, hogy a Halo Reach után befejezik és más vizekre eveznek.
Az utóbbi napokban meglepően sok filmes hírrel foglalkoztunk, úgyhogy ez az egy már nem oszt, nem szoroz. Ezúttal a Dead Space régóta pletykált filmadaptációjáról lesz szó, valamint arról, hogy az EA már a játék folytatásain dolgozik.
A rendező kijelentette: nem szeretné a Gears of War főszerepéhez Dwayne Johnsont felkérni, mivel kerülik a "Doom-kapcsolatot".
Az Úr 2006. évében a japán Capcom egy olyan játékot dobott a piacra, amely tökéletesen ötvözte a sandbox játékmenetet a komoly történettel és a kemény kihívással. Ez volt az Xbox 360-exkluzív Dead Rising, a program, aminek hamarosan érkezik a második része, a jól bevált elemekkel és számos érdekes újítással. Láncfűrészt olajozni és élezni, újabb kemény három nap elé nézünk...
Minden fejlesztőcég figyeli játékai fórumait, hogy a közösség visszajelzéseiből tanulhassanak, esetleg az ott jelzett hibákat kijavíthassák. Persze előfordulhat olyan is, hogy egy-egy remek ötletet felhasználnak, bár ilyenkor illik elismerni a szellemi tulajdont...
Egyre közeledik az Ázsiában már hatalmasnak sikernek örvendő Aion nyugati megjelenése, és miután a koreai fejlesztő/kiadó egyik célpiaca mindenképp az észak-amerikai kontinens, nem csoda, hogy minden alkalmat megragadnak a reklámozására — legyen szó akár egy képregényfesztiválról...
Az EA marketingesei nagyon értik a dolgukat, hiszen megint egy őrült ötlettel álltak elő, ami sokak figyelmét felkeltette.
Pár hete nagyot csalódtunk a LucasArtsban, ám most sikerült teljes mértékben jóvátenniük a korábbi hibát, ugyanis a Comic-Conon bejelentették: a Force Unleashed elkészül PC-re is!