Ennyi volt: a Microsoft lelövi a Mixert, Ninjáék újból bárhol streamelhetnek
Saját szolgáltatás helyett a Facebook Gaminggel kötnek partnerséget.
Saját szolgáltatás helyett a Facebook Gaminggel kötnek partnerséget.
Noha a Cyberpunk 2077 megjelenésére kicsit még várnunk kell, de a játékhoz kapcsolódó képregény legalább hamarosan befut.
Mindkét történetbe betekintést enged az előzetes.
A játék kreatív direktora az SSD-ről és a kontrollerről is beszélt.
Pörgősre vágott trailerrel hallat magáról a szeptemberben érkező előzményfilm, amely bemutatja a The King's Man létrejöttét.
A hivatalos weboldalon megerősítették, hogy a FIFA 21 PC-s verziója a mostani generációs változatokon alapszik.
Egy elátkozott család, két egymásnak feszülő nép, egy elárasztott kisváros és rengeteg misztikum. Az olasz Curon titkai azonban még ennél is többet rejt a felszín alatt.
Chibi figurákból álló kollekcióval jelentkezik a Ubisoft, melynek első szériájában négy karakter szerepel majd.
PS4-en és az idei évben is ez volt az eddigi legerősebb premier, a The Last of Us Part 2 sikeresen bevette az Egyesült Királyságot.
Az Activision elébe ment a találgatásoknak és szivárgásoknak, és megerősítette, hogy készen áll leleplezni az új Crash-játékot.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
A Destroy All Humans! trailerei önmagukban is jópofák, ez alól a mostani sem kivétel, amibe rengeteg pusztítást gyömöszöltek bele.
A héten sajnálatos módon elhunyt Sir Ian Holm, akit rengeteg filmből ismerhettünk, köztük A Gyűrűk Urából.
Hétvégén sem unatkoznak az HBO Go nézői – Magyarországon először a streamingszolgáltató kínálatában látható Richard Linklater új filmje.
A Föld javait annak lakosai felélték, így már csak egy remény maradt: a rideg űr. Egy legénység élén teremts új otthont a végtelen semmiben, kolonizálva az emberiség utolsó reményét.
Megérkezett a Hearthstone új single player kalandja, így most ezt mutatjuk be rovatunk legújabb fejezetében.
Egy friss álláshirdetés szerint a két verekedős széria újgenerációs verzióihoz keresnek fejlesztőt.
Eredetileg augusztusban rajtolt volna az Insurgency: Sandstorm konzolos verziója, ezt azonban végül bizonytalan ideig elnapolták.
Az Outer Wilds sokak szerint a tavalyi év egyik legjobb címe volt, most pedig már akár a Steamen is beszerezhetjük.
A következő héten visszatér a Summer Game Fest rengeteg játékkal, köztük egy igazán nagy meglepetéssel is.
Tovább bővül a Path of Exile világa, méghozzá egy Harvest című kiegészítővel, amiben egy ősi és misztikus kert gondozása a feladatunk.
A Cold Symmetry veterán csapata még április elején mutatta be Mortal Shell című új játékát, most pedig elárulták annak gépigényét is.
A hét végén ismét számos érdekesség várja a nézőket az HBO GO-n: családi drámák, alvilági küzdelmek és animációs gyerekmese.
A csúszás mellett érkeztek egyéb hírek is: kiderült például, hogy az új konzolokat már az első naptól támogatni fogják.