Már a sarkon jár a Star Wars Outlaws régóta várt 1.4-es frissítése
Napokon belül frissül a Star Wars Outlaws és olyan funkciók kerülnek be, amiket a közösség már nagyon régóta kért.
Napokon belül frissül a Star Wars Outlaws és olyan funkciók kerülnek be, amiket a közösség már nagyon régóta kért.
A Ubisoft idei Star Wars játéka eléggé mellément, azonban most egy rangos jelölést mégis behúzott magának.
A D23 Brazilnak köszönhetően fény derült az Andor 2. évadának premierdátumára – már csak néhány hónap és kiderül, milyen események vezettek a Zsivány Egyes nyitányához.
A Dragon Age: The Veilguard már megjelent, a pontos eladási számok azonban még nem ismertek.
A Deadline értesülései szerint vadonatúj Star Wars-trilógia van készülőben – az írót már meg is találták hozzá.
A Massive Entertainment akció-kalandjátékának új kreatívigazgatója szerint a negyedik frissítés számos ponton javít az élményen – a lövöldözés és a lopakodás hívei is örülhetnek.
Decembertől gyűjtői verzióban, egyedi fémtokos kiadásban kaparinthatunk meg több Disney-sorozatot is!
A Skeleton Crew a legfrissebb trailer alapján kifejezetten látványosnak, de szörnyen bárgyúnak tűnik.
Korábban is voltak már kísérletek a franchise bővítésére, a Disney-féle Star Wars most ezekhez nyúl vissza.
A jobb sorsra érdemes Star Wars-sorozat fináléjában egy legendás karakter tűnt fel, akit eddig nem láttunk élőszereplős formában.
A Star Wars Outlaws nem ment akkorát, mint amit a Ubisoft várt tőle – ennek ellenére most két rangos díjra is jelölték.
Ezúttal a Star Wars: Episode I: Jedi Power Battles tér vissza PC-re és konzolokra.
A Star Wars: The Secrets of the Clone Troopers már képet is mutatott róla.
A Star Wars-franchise legutóbbi sorozatát sokak szerint örökre el kellene felejteni, de a széria készítői még mindig beszélnek róla.
Az Egyesült Királyság szeptemberi eladási listája ismét rámutatott arra, hogy milyen rosszul teljesít a Ubisoft akció-kalandjátéka.
George Lucas valami olyasmit alkotott, ami képtelen veszteségessé válni.
A Ubisoft és a Massive Entertainment tényleg komolyan gondolta Kay Vess kalandjának kikalapálását, hiszen már be is futott a számos változást hozó 1.2-es frissítés.
Az elismert producer nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Star Wars legyen az egyik legmeghatározóbb franchise a filmiparban.
Belsős információk szerint meglehetősen kevés példány talált gazdára a Massive Entertainment alkotásából az első egy hónap során.
A cég elismerte hibáit is a Star Wars Outlaws megjelenése kapcsán.
Julian Gerighty elárulta, hogy néhány héten belül már a népszerű looter shooter következő felvonásán fog ügyködni, míg a csapat egy része Kay Vess kalandját foltozza.
Yves Guillemot úgy véli, hogy a mai játékosok már nem igazán elégednek meg egy szolid minőséget nyújtó játékkal, a túlzott elvárások pedig betettek Kay Vess kalandjának.
Egy megbízható ipari bennfentes szerint a Star Wars Jedi-játékok főszereplője is feltűnik majd egy közelgő Star Wars-sorozatban, ám egyelőre nem tudni, hogy melyikben.
A kiadó a legutóbbi pénzügyi helyzetjelentése során beszélt arról, hogy nem a tervek szerint alakultak a játék eladásai, így most a hibák kijavítása a legfontosabb szempont.