Hivatalos: mindjárt megjelenik az Altered Carbon 2. évada
A Netflix bejelentette, hogy érkezik a nagy népszerűségnek örvendő Altered Carbon második évada, méghozzá heteken belül.
A Netflix bejelentette, hogy érkezik a nagy népszerűségnek örvendő Altered Carbon második évada, méghozzá heteken belül.
2020 januárja számunkra a listák készítéséről és az elmúlt 10 év összegzéséről szól – ezúttal Tika emlékezik meg legnagyobb kedvenceiről.
Magyar feliratos trailert kaptunk a Spenser az igazság nyomában című filmhez, amely március 6-tól lesz elérhető a streaminszolgáltató kínálatában.
A Cenega jóvoltából újabb próbakört futhattunk a Doom Eternallal, ezúttal Varsóban és jóval hosszabban, mint korábban.
Folytatódik a Halo: The Master Chief Collection PC-s átültetése, a következő lépés a Halo: Combat Evolved Anniversary bétatesztje lesz februárban.
Már az előrendelés is elindult a gyártó csúcskészülékére, amely elsőként épít teljes egészében a HMS ökoszisztémára.
A Rockstart már tavaly is azzal vádolták, hogy az Egyesült Királyságban a kiskapuknak hála elkerülte az adózást.
Megérkezett a szinkronizált változata az áprilisban mozikba kerülő Fekete Özvegy előző héten bemutatott online szpotjának.
A Funko lerántotta a leplet a legújabb Pop!-figurákról, melyek a Cyberpunk 2077 alapján készültek, és áprilisban érkeznek.
A számos emlékezetes animét készítő filmstúdió művei februártól a Netflix kínálatában is megtalálhatóak lesznek.
Öreg játék nem vén játék: alig egy tizedmásodperccel, de megint megdőlt a super Mario Bros. gyorsasági világrekordja.
Könnyen lehet, hogy fény derült a legfontosabb részletekre.
Befutottak az Egyesült Királyság fizikai eladásaira vonatkozó adatok, ezek alapján a Dragon Ball Z: Kakarot erősen bekezdett.
Maxime Beland körülbelül egy évet dolgozott az Epicnél, de most visszatér a franciákhoz, talán épp új Splinter Cellt készíteni.
A videojátékos magazinok megszűnése volt a téma.
A Star Wars Jedi: Fallen Order egyik legjópofább szereplője a kis droid, BD-1, aki hamar belopta magát a játékosok szívébe.
Sor került a 26. Screen Actors Guild-gálára, ahol a legjobb színészeket díjazták, mind filmes, mind pedig sorozatos fronton.
Rory Steel egy Xbox Adaptive Controllert kapcsolt össze egy Nintendo Switch-csel, hogy beteg kislánya játszhasson a Zelda: Breath of the Wild-dal.
Felszólalt a lutridobozok ellen az NHS egyik vezetője.
Sorozatot készít a Hulu nevű stremingszolgáltató Nick Hornby regényéből, illetve az azt adaptáló 2000-es Stephen Frears filmből.
Az öt éve megjelent PS4-exkluzív nem lett nagy siker, ám könnyen lehet, hogy a Sony lát még benne potenciált.
Sokan ütik el játékkal a reptéren töltött időt, de eddig nem jutott eszébe senkinek, hogy erre egy inormációs kijelzőt használjon.
A Rainbow Six Siege idén már ötödik évébe lép, de a folyamatosan záporozó karakterek száma csökken, a Ubisoft azt is elárulta, miért.
Az elmúlt tíz évben rengetegen temették a PC-s játékipart, lássuk hát a PC „elkerülhetetlen halála” mellett szóló legnépszerűbb indokokat.