PUBG – Átalakult a felszerelések elosztása a legújabb pályán
Megjelent a PUBG legújabb pályája, Karakin, azonban a jelek szerint rögtön a debütálás után némi finomhangolást is igényelt a térkép.
Megjelent a PUBG legújabb pályája, Karakin, azonban a jelek szerint rögtön a debütálás után némi finomhangolást is igényelt a térkép.
Kártyajátékok esetében rendkívül fontos maga a setting, azaz, hogy milyen közegben játszódik az adott kaland. A sci-fi mellett a fantasy a legnépszerűbb témakör, a Deep, In The Forest pedig ennek egy családbarátabb változatát mutatja be, aminél aranyos kis állatkák küzdenek egymással egy mesebeli erdőben.
A Modiphius Entertainment bejelentette, hogy készül a Dishonored asztali szerepjáték változata egy 300 oldalas könyv formájában.
A fejlesztő bejelentette, hogy a 2016-ban debütált farmgondozós játék eladásai átlépték a bűvös 10 milliós határt.
Végignéztük a Steam holdújévi vásárának kínálatát a legjobb akciók után, ezúttal az elmúlt tíz év legnagyobb címeire fókuszálva.
Egy oldal több forrásból is úgy értesült, hogy újragondolást kaphat a kétezres években megjelent Star Wars-szerepjáték.
Kodzsima Hideo egy interjú során elárulta, hogy szíve szerint egy időre eltávolodna a Death Stranding féle terjedelmesebb alkotásoktól.
Úgy tűnt, a Riotnak sikerült megállapodni egykori dolgozóival, a kaliforniai hatóságok azonban közbeléptek, durvább büntetést belengetve.
2020 januárja számunkra a listák készítéséről és az elmúlt 10 év összegzéséről szól – ezúttal wilson emlékezik meg legnagyobb kedvenceiről.
A Marvel Kapitány több mint 1 milliárd dollárt kaszált az egész világon, így a Disney egyik legnagyobb dobása volt a tavalyi évben. Nem meglepő tehát, hogy máris érkezik a folytatás.
Egy megbízhatónak mondható forrás szerint a Capcom már a Resident Evil 7 után nekiállt a nyolcadik résznek, de nemrég újrakezdték a munkálatokat.
A színész ismét James Mangolddal forgat. A The Force című alkotás a frissen átnevezett 20th Century Studios égisze alatt valósul majd meg.
A Valve munkatársai nemrég a Redditen válaszoltak minden felmerülő kérdésre, és bizony a Half-Life körüli hallgatásuk is előkerült.
Az UKIE szerint a kért intézkedések már megkezdődtek.
Úgy tűnik, igaz lehet a híresztelés, miszerint Crash Bandicoot szerepelni fog a Super Smash Bros. Ultimate-ben.
Januári listáinkon az elmúlt 10 évet összesítjük és értékeljük, ezúttal a legdrágább gyűjtői kiadások kerültek sorra.
A Funcom bejelentette, hogy a kínai multimédia-vállalalt, a Tencent száz százalékos részesedést kíván szerezni a cégben.
2020 januárja számunkra a listák készítéséről és az elmúlt 10 év összegzéséről szól – ezúttal Trau emlékezik meg legnagyobb kedvenceiről.
A Resident Evil sorozat rengeteg szörnyeteget mutatott már be, de jó pár lény sosem került le a tervezőasztalról. Ezekről kaptunk néhány képet.
A FIFA továbbra is legyőzhetetlen, a Top 10-be pedig mindössze csak öt olyan játék fért be, amely a tavalyi esztendőben jelent meg.
A Planetside és EverQuest játékokról híres Daybreak Games három stúdióra vált szét, melyek mindegyike meghatározott játékokat fejleszt.
A Doom Eternal producere elárulta, milyen hosszú lesz a játék kampánya, és ez alapján egy igen hosszú vérfürdőre kell felkészülnünk.
A Telltale féle The Walking Dead a stúdió összeomlása óta nem volt elérhető Steamen, csak Epic Store-on, ez azonban a héten változni fog.
Egy héttel előrehozták a Disney streaminszolgáltatásának bevezetését néhány európai országban, illetve nyilvánosságra került az árazása is.