Kockulás helyett fotózásban erősödött volna az ASUS elkaszált telefonja
Kiderült, milyen lett volna az ASUS utolsó utáni gamer telefonja.
Kiderült, milyen lett volna az ASUS utolsó utáni gamer telefonja.
Nagyon úgy fest, hogy a Ubisoft a remake-ben rántotta le a leplet arról, hol fog játszódni a boszorkányos felvonás.
A Crystal Dynamics és a Flying Wild Hog sutba dobta a sárdagonyázós túlélő-drámát, az új színésznő pedig még sziklát is mászott, hogy az akrobatikus Lara tökéletes formában térjen vissza.
Az első előzetes óta komoly viták zajlanak arról, hogy mit várhatunk a CD Projekt RED következő nagyágyújától, éppen ezért igyekeztünk elhessegetni néhány tévhitet az RPG-vel kapcsolatban.
Ha szerencsénk van, akkor kisebb 20. évfordulós iPhone is van az Apple tarsolyában.
A Three Fields Entertainment bezárása után új stúdióval, sűrűbb várossal és sokkal agresszívabb versenyzéssel érkezik a Wreckreation 2.
Rekorddrága A Gyűrűk Ura-sorozat, de van, ami még drágább lehet.
10. szülinapját ünnepli a játék, és ezért kapunk egy fantasztikus DLC-t hozzá.
A nézők Matt Damon hazatérését várták, előtte azonban megkapták a horroranyát is.
A Bungie végre bedobta a régóta várt Vault Breakert, és úgy tűnik, sok játékos pontosan erre a stresszmentesebb, PvP nélküli élményre várt.
Messze nem a Halo: Campaign Evolved az egyetlen játék, ami miatt érdemes bekukkantani a Microsoft előfizetéses szolgáltatásának könyvtárába.
Az Oscar-díjas színész ugyan alaposan kigyúrta magát Christopher Nolan Odüsszeiájához, bizonyos jelenetekben azonban kapott segítséget.
A Vadonatúj nap rendezője ugyan nem tartja magát gamernek, ugyanakkor bevallotta, hogy merített némi ihletet az Insomniac Games alkotásaiból.
A jubileumi újrakiadás apropóján a stúdió hozzányúlt a film legendás plakátjához, méghozzá azért, mert Ryan Gosling évek óta nem tudta elengedni a saját kéztartását.
A DryxioGTA nevű modder megoldotta, hogy portálok segítségével lehessen közlekedni a Rockstar Games játékai között, mindezt úgy, hogy egyetlen töltőképernyő sem zavarja meg az átmenetet.
A GSC Game World alapítója egy nemrég készült videóinterjúban beszélt arról, mennyire megérte lepacsizni a zöldekkel.
Befutott az Other Mommy előzetese, ami egy rendkívül érdekes alapötlettel áll elő – és már most roppant ijesztőnek tűnik!
Nem ez az első alkalom, hogy az iOS 27-ben nyomokra bukkannak a készülékkel kapcsolatban.
Nem bírod a pörgős játékokat? Akkor itt az idő, hogy stírölj egy mangót.
5 vagy 14 óra, mit számít egy túra során, ugye?
A Philips Evnia 27M2N3501PA az új ár-érték bajnok? Megnéztük, hogy mit tud ez a gamer monitor!
Ha a kínaiak nem teljesítik az EU elvárásait, további szankciókra számíthatnak.
A háború elkerülhetetlen, de ennek mi most roppant mód örülünk.
Ha azt hitted, már mindent láttál, akkor itt a Drunken FC.