Sea of Thieves – Alaposan megugrott a népszerűsége az elmúlt napokban
A Sea of Thieves egy ideje már megjelent Steamen is, a játék pedig a debütálása óta igen sok rajongót gyűjtött a jelek szerint.
A Sea of Thieves egy ideje már megjelent Steamen is, a játék pedig a debütálása óta igen sok rajongót gyűjtött a jelek szerint.
Porondon a 2016 óta futó indie túlélőhorror-soulslike kombó, egyetlen fejlesztő keze alól.
Sokan már tűkön ülve várják, hogy láthassák Az Igazság Ligája Zack Snyder-féle négy részes újravágott változatát. A rendező most a jövőről is beszélt.
Lassan, de biztosan közeleg a The Medium megjelenése, ennek örömére pedig nemrég kaptunk egy 14 perces játékmenet bemutatót.
Az Atomic Heart egy nagyon szürreális FPS-nek ígérkezik, a gépigény azonban egyáltalán nem olyan elszállt, mint a játék világa.
A cél, hogy elérjék az egymilliót.
A Rust egyáltalán nem mai darab, most azonban sokadvirágzását éli.
Kizárták minden hivatalos versenyről a Newbee csapatát.
Régóta tudjuk már, hogy késik az hatodik rész, a premier új dátumát azonban azóta sem jelentették be.
A konzolgyártóval eddig is szoros kapcsolatot ápoló Next Level Games teljes egészében a Nintendo tulajdonába kerül.
Az egy hónap múlva megjelenő PS4-verzió már most kipróbálható.
Új kedvcsinálót kapott a két játékot tartalmazó csomag.
A Crysis fejlesztői egy vadonatúj AAA-kategóriás projekten dolgoznak, amely várhatóan egy open-world FPS lesz.
Papírmakettekkel igyekeznek megkönnyíteni a vásárlást.
A Devolver Digital háza táján készül pár izgalmas cím, azonban úgy tűnik, még nem láttunk mindent a kiadó idei felhozatalából.
Az Immortals Fenyx Rising a megjelenése után három kiegészítőt is kap, most pedig lehet, kiderült, mikor jönnek ezek a DLC-k
A Bayonetta 3 kapcsán nem lehetett semmit hallani a játék bejelentése óta, a fejlesztés azonban remekül halad az illetékesek szerint.
A Netflixre megérkezett a Cobra Kai harmadik évadja, aminek a kritikája előtt elmondjuk, miért éri meg nézni ezt a sorozatot.
Záhonyi Andor, a karácsony előtt megjelent magyar szuperhősfilm rendezője saját pályájáról és a The Hun részleteiről beszélt nekünk.
A Hotline Miami mögött álló Jonatan Söderström már nagyban dolgozik új játékán, mely szerinte alaposan megosztja majd az embereket.
A Nintendo of Europe közzétett egy toplistát azon szoftverekkel, melyekkel a legtöbbet játszottak 2020-ban a Switch-tulajok.
Jelenleg a Koei Tecmo európai és amerikai weboldala sem elérhető, miután több mint 65 ezer felhasználó adatai kerültek illetéktelen kézbe.
A kiadó közzétett egy közleményt, melyben elismerik, hogy készek megvédeni magukat az ellenük benyújtott csoportos keresettel szemben.
Kiosztották a 2020-as The Steam Awards díjakat, ahol összesen tíz kategóriában hirdettek győztest a szavazatok alapján.