[Társalgó] Miskatonic University: The Restricted Collection a Chaosiumtól
A Chaosiumtól érkezett egy kártyajáték is, melyben ezúttal az ikonikus Miskatonic Egyetem könyvtárvezetői pozíciójáért versenyezhetnek a játékosok.
A Chaosiumtól érkezett egy kártyajáték is, melyben ezúttal az ikonikus Miskatonic Egyetem könyvtárvezetői pozíciójáért versenyezhetnek a játékosok.
Még mindig remekül teljesít a Capcom zombis sorozatának közkedvelt részét új köntösbe öltöztető játék.
A harmadik trimeszterben már kihívást jelent a pihentető alvási pozitúra megtalálása és a minőségi alvás. Amikor már az egyre nagyobb pocak miatt nem esik jól vízszintesen feküdni, mikor úgy érzed, hogy nem kapsz levegőt.
Mi mindenben térnek el egymástól a téli és nyári autógumik? Miért javasolják a szakemberek egybehangzóan az időszakos gumicserét? Illetve mi legyen az a kiindulási pont, amihez mérni tudjuk a gumicsere esedékességét? A cikkből máris kiderülnek a válaszok.
A sorozat történetében először az új felvonás egy családbarát módot is kap.
A leleplezés után újabb betekintést kaptunk a Ubisoft sorozatának mobilra készülő felvonásába.
Megjelent az Orphan: First Kill első előzetese, amelyből kiderül, hogy Isabelle Fuhrman ismét a kilencéves Esthert játssza.
Hamarosan új, Pusheen The Cat által inspirált skinek is érkeznek a játékba.
Az FMV-játékok a Wales Interactive-nak köszönhetően még mindig nagyon pörögnek, és a stúdió legújabb próbálkozása még több akciót és drámát ígér.
Két új okostelefonnal bővíti kínálatát a cég.
A Dell Technologies bemutatta az új Precision 7000 mobil munkaállomásokat.
Örülhetnek mindazok, akik a fizikai kiadásra is rá akarják tenni a mancsukat, ugyanis ez még idén összejöhet!
Egy kiszivárogtató azt állítja, hogy a következő játszható karakter Amerika Kapitány szövetségese, Bucky Barnes lesz.
A Red Dead Online játékosai ma összegyűlnek, hogy a Rockstar Games nemrég tett bejelentése után végső búcsút vegyenek a játéktól.
Képeken gyűjtöttük össze a nyolcvankét éves brit színművész pályájának legfontosabb állomásait, emlékezetes szerepeit.
Díszkiadást kapott Uwe Rosenberg legendás kártyajátéka, ahol babok elültetésével kell vagyont felhalmozni, miközben a riválisok is igyekeznek keresztbe tenni a terveknek!
A Netflix és a Riot minden bizonnyal elégedett lehet az idei Emmy-jelöltek listáját átböngészve.
Egy bennfentes azt állítja, hogy a következő Assassin's Creed az aztékokat helyezi a középpontba.
A Psyonix őrült, kocsikkal focizós alkotásának kínálata James Bond még egy ikonikus autójával bővült.
Hamarosan platformtól függetlenül irthatjuk közösen barátainkkal az elszánt xenomorf hordákat.
Zenei és színészi karrierjét új elfoglaltsággal társítja, Hell of Summer címen horrorvígjátékot rendez a Stranger Things egyik főszereplője.
Az indie gyöngyszemek mellett olyan címeket, mint a Mass Effect Legendary Edition és a GRID Legends.
Brad Pitt, Sandra Bullock és a Deadpool rendezőjének közös filmjével indul idén a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál.
Korai még elpakolni a dedikált videójátékos masinákat.