Kína első saját videókártyája egy GTX 660 Ti szintjét hozza
A Lisuan Technology nevű cég bejelentette G100-as videókártyáját és annak képességeit.
A Lisuan Technology nevű cég bejelentette G100-as videókártyáját és annak képességeit.
A Marvel szuperhős-családjának össze kell fognia, hogy szembenézzenek vele.
A szeptemberben érkező looter shooter kreatívigazgatója a szóbeszédekre reagálva megerősítette, hogy lesz fotómód, ám várni kell rá egy keveset.
A Techland végre bejelentette, mivel kíván friss vért pumpálni a tíz évvel ezelőtt megjelent klasszikusba – lesz miért visszatérni Harran utcáira.
A mai napon debütál az 1.0.6-os verziószámot viselő update, ami az új szövetséges és a minden eddiginél nagyobb kihívást nyújtó nehézségi szint mellett a gépigényen is igazít picit.
Az erdők, mezők és fagyos hegységek után a sivatagi dűnék közé mennek a DayZ túlélői. Hamarosan nagy bemutatót kap a Badlands kiegészítő.
Egy megbízható informátor tudni véli a következő generációs konzolok megjelenési dátumát is.
Egymás markába csapott az Microsoft és a Meta, a végeredmény pedig a limitált kiadású Meta Quest 3S Xbox Edition lett.
A Sony sokat emlegetett játéka a sírból is kísért minket.
A ScreenTime posztja szerint már most óriási sikernek tekinthető a legendás túlélőhorror legújabb felvonása, amit hamarosan közelebbről is megnézhetünk.
Az FBI letartóztatott egy Round Rock-i férfit, aki a Robloxban fenyegetőzött.
Egy friss felmérés szerint a legtöbb ember legalább egyszer beszólt már az AI-nak, de azért tudunk udvariasak is lenni.
Közeleg a Cronos: The New Dawn megjelenése és a Bloober emiatt most kiadott egy vadonatúj videót.
Egy vadonatúj társkereső alkalmazás meglepő módon párosítja össze az embereket – a netes előzményeik alapján!
Zárt bétát kapott az egyik legjobban várt MMORPG és a végeredményt látva bizony akadnak kétségeink a megjelenéssel kapcsolatban.
A cirokfélék a szárazabb és melegebb éghajlaton teremnek meg. Ezek a gabonafélék kiválóan alkalmazkodtak olyan környezetekhez, ahol más növények már tudnak megélni.
Balra világháborús lövészárkok, jobbra a kacsalábon forgó palota. Bizarr, de nagyon tetszetős egyveleget ígér a Chains of Lukomorye.
A modern világban sokszor a technológiától várjuk a megoldást a problémáinkra: ha valamire nem tudjuk a megoldást, csak kézbe veszünk egy kütyüt és beütjük a keresőbe a bajunkat.
A hétvégén mutatott játékmenet-előzetesből megtudhattuk, hogy a Nintendo modern klasszikusához hasonlóan a vámpíros RPG-ben sem lesz megkötve a kezünk a fősodor terén.
A csúnyán elbaltázott Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition fejlesztői ezúttal Unreal Engine 5-ben munkálkodnak. GTA 4, Bully vagy valami egészen más készülhet náluk?
Nagy a balhé Kairoson, a Vault Hunterek pedig forradalmárnak állnak a Borderlands 4 legújabb kedvcsinálójában.
Egy volt Naughty Dog alkalmazott LinkedIn profilja alapján a PlayStation 5 exkluzív alkotás némiképp több réteggel fog rendelkezni, mint azt először gondoltuk.
Észrevetted már, hogy egy szépen rendezett kert mennyi odafigyelést igényel? Az egyik kevésbé ismert, de annál hasznosabb eszköz a geotextília, amely forradalmasíthatja a kertészkedést. Ez az anyag segít abban, hogy a kertünk fenntarthatóbb és gyönyörű legyen anélkül, hogy folyamatos karbantartásra kellene figyelnünk. Ezzel pedig rengeteg időt spórolhatunk meg, amit más tevékenységekre is fordíthatunk.
Néhány napon belül megérkezik az akció-RPG következő nagy frissítése, amely az új karakterek és küldetés mellett izzasztóbb nehézségi szintet is tartalmaz.