Kérjük jelentkezz be!

Anime

Japán animációs filmek, sorozatok
#567900 irasalgor 2010. szeptember. 19. 13:42
irasalgor
Én meg végre elhatároztam hogy ma este elkezdem a Neon Genesis Evangeliont
#566339 SasAlexander 2010. szeptember. 13. 18:53
SasAlexander
L0nR: A Gantzban fölöslegesen húzzák a harcokat. Annyi mindent beleraktak, dumát, meg hosszan szúrós nézést, hogy az hihetetlen. Szörnyű. A befejezés meg epic fail. A buddhás rész után teljesen másképp megy a történet a mangában. Nagyon durva. Ha érdekel a dolog, olvasd a mangát! Kiderül pár dolog, iszonyú jó harcok voltak, de sok választ nem nagyon kaptunk.

Hellboy: A Claymore jó választás, nekem nagyon bejött. A vége tipikusan elcseszett, hála annak, hogy a manga továbbra is megy. A sorozat eléggé hűen adaptálja a mangát, bár az első két részben van egy kis időbeli kavarás, később egy-két kimaradt apró jelenet, na meg a vége totál más irányba ment. Újabban kicsit unom már a sok harcot, mert kevés dologra derül fény mellette. De remélhetőleg javul a következő hónapokban.
#566204 Neogorz 2010. szeptember. 12. 23:08
Neogorz
Tényleg nagyon nem így kéne lennie a végének, de a korábban említett szindróma.

Egyébként pont jókor kezded olvasni, nagyon a vége felé jár a sztori
#566175 Hellboy 2010. szeptember. 12. 21:56
Hellboy
Claymore
Már egy ideje akartam nézni egy olyan animet amit ajánlanak azoknak akiknek tetszett a Berserk. Claymore az egyik MAL-on amit írtak és nekem meglehetősen tetszett. Régen volt már, hogy két nap alatt megnéztem egy 26 részes animet. Tipikusan a gonoszok a jók ellen ( nem ilyen egyszerű, de lényegében ). Egy szörnyvadászról szól aki bosszú által hajtva áll be a Claymore-okhoz ( szörnyvadászok ).
Nekem nagyon tetszett egyedül az rontotta számomra a a hangulatot, hogy az egyik karakter egy jelentéktelen senki lesz a végén pedig nagyon nem így kéne lennie. Ennyit mondhatok meg egy 8 pontot adok rá. Ráadásul ebből elkezdem a mangát is olvasni, mert szinte biztosan nem ilyen mint az anime.
#565939 Neogorz 2010. szeptember. 11. 23:47
Neogorz
Nem tudom, személy szerint nem olvasom
#565913 KillTheRabbit 2010. szeptember. 11. 22:09
KillTheRabbit
#565884 :: Thunderphoenix (2010. szeptember. 11. 21:02)
lehet hogy ez itt offnak minősül de a gantz manga milyen? (én is láttam az anime első néhány részét de aztán dobtam......) Na végre volt egy kis időm és elmazsolázgattam a Hellsing ultimate-et. Az eredeti sorozat is jó volt de ez még elborultabb XD szóval tetszett. De azért 9/10-nél többet nem adnék rá.....
Ezt saját magadnak kell eldönteni. Elolvasol pár kötet, aztán úgyis kiderül, hogy bejön-e vagy sem.
#565884 Thunderphoenix 2010. szeptember. 11. 21:02
Thunderphoenix
lehet hogy ez itt offnak minősül de a gantz manga milyen? (én is láttam az anime első néhány részét de aztán dobtam......)

Na végre volt egy kis időm és elmazsolázgattam a Hellsing ultimate-et. Az eredeti sorozat is jó volt de ez még elborultabb XD szóval tetszett. De azért 9/10-nél többet nem adnék rá.....
#564806 Hellboy 2010. szeptember. 07. 14:01
Hellboy
Haha! Új Bleach rész tök jó volt (287)! Már a múltkori is egész jónak tűnt, de ez a mostani nagyon jó. Teljesen váratlan. Ez jó volt!
#562539 Hellboy 2010. augusztus. 30. 19:56
Hellboy
Olyan 11. rész körül abbahagytam a Hayate no Gotokut, mert egy kicsit túlságosan is gyerekes számomra, de ez az Azumanga Daioh egész jó. Tényleg állat. Mondjuk a History's strongest disciple Keinichi-nek nem ér a nyomába poén szinten, de ennek is van potenciája.

Holnap új Bleach rész! Remélem végre történik is valami érdemleges. Aizeeeen !!!
#560208 krisz113 2010. augusztus. 27. 12:58
krisz113
#559195 :: Thunderphoenix (2010. augusztus. 24. 20:53)
Nagyrészt láttam. Egyszer még egy fiú is megbírja nézni Kategórián belül egész normális darab.....
8. részig néztem. Szeretem a nyugodt Animeket. De ez valahogy nem adott vissza semmit...

Most nekem Azumanga Daioh megy... Hihetetlen humoros Anime. Megéri nézni
Mondjuk nem értem, mi alapon sorolták seinenbe
#559195 Thunderphoenix 2010. augusztus. 24. 20:53
Thunderphoenix
Nagyrészt láttam. Egyszer még egy fiú is megbírja nézni Kategórián belül egész normális darab.....
#557988 KillTheRabbit 2010. augusztus. 21. 16:13
KillTheRabbit
#557946 :: irasalgor (2010. augusztus. 21. 14:59)
Lehet fura kérdés lesz, de a Nana-t látta köztetek valaki?
Én nem, de nem is tervezem. Menekülök a slice of life műfaj elől.
#557946 irasalgor 2010. augusztus. 21. 14:59
irasalgor
Lehet fura kérdés lesz, de a Nana-t látta köztetek valaki?
#557866 KillTheRabbit 2010. augusztus. 21. 12:32
KillTheRabbit
#557851 :: Neogorz (2010. augusztus. 21. 11:47)
Akérki akármit mond, az Akira nem azért alapmű, mert olyan nagy durranás, hanem mert '88-ban még nem volt hasonló
L0nR írta: 9-et adtam rá én is, mert kissé kurtán lett lezárva a dolog, de amúgy hatalmas fun!
A 2. évad zöld jelzést kapott, már csak el kéne kezdeniük gyártani
Azóta sincs olyan, ami felérne hozzá -kivétel Ghost in the Shell - a témában. Vannak még próbálkozások (Texhnolyze, Serial Experiments Lain, Ergo Proxy etc.), de ilyen szintű egyenöntetű elismerést és sikert egyik sem ért el.

Ha már amúgyis sci-fi-ről van szó. Ittegy elég érdekes darab.
#557845 SasAlexander 2010. augusztus. 21. 11:25
SasAlexander
Az Akirától én se dobtam magam hanyatt, amennyit mondták, hogy mekkora alapmű. De még mindig jobban tetszett, mint a Ghost in the Shell, és kétszer is megnéztem. Igazándiból az a baj az Akirával, hogy a 2 óra túl kevés a manga történetének bemutatásához. Szóval Hellboy, ha érdekel a sztori mélyebben, és meg akarod érteni a pár logikai bukfencnek tűnő dolgot, meg egyáltalán egy sokkal kerekebb történetet akarsz, akkor ajánlom a mangát! És nehogy azt hidd, hogy azért, mert láttam a filmet, tudod mi lesz a mangában! Nagyon nem! Főleg a második felében vannak olyan dolgok, ami egytől egyig ki lettek vágva a filmből.
#557817 KillTheRabbit 2010. augusztus. 21. 10:05
KillTheRabbit
#557804 :: Hellboy (2010. augusztus. 21. 00:55)
Akira ( csak hogy a sémát kövessem ) Egy barátom azt mondta ez egy alapmű. Sajnos miután a végére értem én nagyon nem így gondoltam. A karakterek nem rosszak a történet se annyira, de az ahogy az egészet tálalják. Nem számít nekem az animáció minősége meg ilyen humbukok. Egy film fekete fehérben is lehet jó sőt van ami jobb mint néhány mai darab. Ennek egyszerűen nem volt lelke. 5 pont, mert nem rossz, de nagyon nincs rendben.
Alapmű. Kár is ezt firtatni. Olvasd el a mangát, hogy jobban megértsd a történetet.
#557804 Hellboy 2010. augusztus. 21. 00:55
Hellboy
Akira ( csak hogy a sémát kövessem )
Egy barátom azt mondta ez egy alapmű. Sajnos miután a végére értem én nagyon nem így gondoltam. A karakterek nem rosszak a történet se annyira, de az ahogy az egészet tálalják. Nem számít nekem az animáció minősége meg ilyen humbukok. Egy film fekete fehérben is lehet jó sőt van ami jobb mint néhány mai darab. Ennek egyszerűen nem volt lelke.
5 pont, mert nem rossz, de nagyon nincs rendben.
#557792 Neogorz 2010. augusztus. 20. 23:20
Neogorz
Arakawa under the bridge: egy nagyon pofás kis anime 13 részben, ahol ha normális embert látsz,... akkor valószínűleg a rossz animét nézed
9/10, mert 10-et csak a legjobbakra adok
#557686 Hellboy 2010. augusztus. 20. 17:54
Hellboy
Itt valami nincs rendjén emberek! Semmi élet! Mondjatok valami animet amit vélhetően lehordanék a föld alá és esetleg fogadhatnátok hány pontot adnék rá. Nah? Nézek valami mindfuckot. Azzal mindenki jól jár. Múltkor is segített.
#556921 SasAlexander 2010. augusztus. 18. 09:44
SasAlexander
Hellboy: A Kenichi az jó! Nálam ez azon kevés animek közé tartozik (asszem az egyetlen jelenleg), ahol előbb olvastam a mangát, mint hogy az animet láttam. Ez azért befolyásolta is a véleményemet róla. Sajnos nem egy poén kimaradt a sorozatból, vagy szerintem fontos történetrész, ami helyett idióta fillereket tettek be (szerencsére csak 3-4 rész volt). A másik, ami zavart, az a harcnak az a része, hogy egy idő után inkább éreztem magam egy Star Wars filmben, mint egy harcolós animeben. Túl sok villogás meg robbanás. A mangában ilyen nincs. Bár azért újabban az is túlment a valóság határán, de nem így. Csak durvábbak a harcok. XD Egyébként meg: APAPAPAPAPAPAPAPAPAPAPAPAPAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!!

L0nR: A Voices of a Distant Star-t én is láttam, és tudtom szerint ez valamelyik friss animes művésznek (vagy nem is tudom minek nevezzem) a bemutatkozó videója, amivel, hogy úgy fogalmazzak, el tudja adni magát. A részletekre már nem emlékszem, de valami ilyesmi. Mindenesetre nekem is tetszett, a téma bejött. És kösz az ajánlást!
#556889 Hellboy 2010. augusztus. 18. 00:39
Hellboy
Én is csak pár rész után kezdtem el értékelni.

Ghost in the Shell 2 Innocencet is megnéztem és nah. Ezért volt az első film. Mondjuk tömör ez a film nagyon és elég bonyolult is úgyhogy megnézem megint, de ez már jobban tetszett lényegesen mint az első.
#556885 krisz113 2010. augusztus. 18. 00:04
krisz113
#556516 :: Hellboy (2010. augusztus. 16. 20:32)
Különben én is nézem a Highschool of the Dead-et és szerintem tök jó. Egy kicsit talán sok a csöcsös, fenekes jelenet, de ha abból kevesebb volna akkor egy igen korrekt anime lenne. Így se rossz, de így csak a heti pár részes adaggal működik. Ebből a szezonból mi jó anime még? Mostanában tetszik nekem ez a felállás hogy többet nézek egyszerre és várom ezt vagy azt a napot, mert éppen kijön egy új rész. Ghibli animet tudnátok még ajánlani, mert azok olyan megnyugtatóak számomra vagy hogy is mondhatnám ellazítanak.
Hellboy írta:

Különben én is nézem a Highschool of the Dead-et és szerintem tök jó. Egy kicsit talán sok a csöcsös, fenekes jelenet, de ha abból kevesebb volna akkor egy igen korrekt anime lenne. Így se rossz, de így csak a heti pár részes adaggal működik.


Első részt megnéztem, mert mondogatták, hogy ki fogok halni tőle. És... Keverni az Ecchit a horrorral... Fura ötlet. Igazából szerintem pont kioltja egymást a 2 műfaj az animeben... Inkább hagytam.
#556707 Neogorz 2010. augusztus. 17. 14:01
Neogorz
Hát igen... reméljük, lesz belőle 2. évad