Kérjük jelentkezz be!
Mafia 2

Mafia sorozat

Don Salieri üdvözletét küldi!
#504739 ChelseaKid 2010. február. 23. 21:12
ChelseaKid
Denby Grace írta:

A 2K fejlesztő csapata többször is elismerte, hogy a Mafia 2 harcrendszerét a Gears of War és az Uncharted mintájára alkották meg, ami számunkra nagyon jó hír, hiszen az előbb említett két alkotás egyik legjobban sikerült részéről beszélünk, mindamellett, hogy remek játékok. Az IncGamers-nek adott interjújában, Denby Grace hangsúlyozta, hogy a csapat keményen dolgozott azon, hogy a gameplay minden szempontból megfeleljen a magas elvárásoknak.
„Játékmenet szinten a Mafia 2 hozza azt, amit kell.” – mondta Grace
„Sokat csiszoltuk a harcrendszert, hogy méltó ellenfele legyen a GOW2-nek vagy az Uncharted-nek és a tapasztalataink azt mutatják, hogy a Mafia 2 kiemelkedik ezen a területen.”
Grace hozzá tette, hogy egy ilyen nyitott játékmenetű világban, gyakran minőség béli romlást okoz, ha a fejlesztők, egy bizonyos gameplay részre összpontosítanak.
„Általában, egy ilyen nyitott világú játékban, a figyelem sok mindenre irányul, hogy minél több cucc kerüljön a játékba, így alacsonyabb lehet a minősége, mint amit egy harmadik-személyű akciójátéktól elvárnál.”
„A Mafia 2 készítésekor összeállítottunk egy listát azokból az elemekből, amelyek a legfontosabbak a játékmenet szempontjából. A lista tetején volt például a harcrendszer, vezetés és a fegyverek.”
Na szerintem akkor az irányításért sem kell aggódni, a GoW hihetetlenül könnyen kezelhető és, ha a járművezetés marad a régi, nem lesz itt baj, röpködni fognak a 99%-100%-ok, ebben biztos vagyok.
basshunterman írta:

Ember, milyen verzót szereztél te be (b+a gomb=irányítás???) Egyáltalán ugyanarról a játékról beszélünk???

A b+ nem az irányításra vonatkozik, az a megszólítás.
#504643 Gpety 2010. február. 23. 18:35
Gpety
Érdemes elolvasni a magyar honlapon a "giga előzetest". Messze van még a nyár, pedig már kíváncsi vagyok nagyon, főleg a gépigényre.
Visszaolvasva itt is elférne az OFF topik fejléce. (Amelyiken az a troll etetős van...)
#504616 bosshunterman 2010. február. 23. 17:22
bosshunterman
#504608 :: bosshunterman (2010. február. 23. 17:12)
100%-ban egyet értek, ezt akár én is írhattam volna!
drekorig írta: LOL nehéz felfogni, mert a Mafia egy jó játék. És nehéz felfogni mert nem írsz normális ellenérveket. És amit a legnehezebb felfognom hogy hogyan lehet a szardarab igénytelen gagyi fos san andreas-t a Mafia fölé helyezni. Ezeket majd próbáld elmagyarázni kérlek.
Raptor22 !!! Ha majd ráérsz linkelj már be egy képet arról a játékról amiről beszélsz, mert én most már biztos vagyok benne, hogy nem a Mafia az!
#504528 bosshunterman 2010. február. 23. 11:30
bosshunterman
#504447 :: croow (2010. február. 22. 20:58)
Raptor22 írta: Nekem a Mafia nagy csalódást okozott, nulla grafika, nulla irányíthatóság, stb... Sosem tudtam megtapasztalni azt a gyönyörű játékélményt, mert 10 perc játék után már nem bírtam tovább. GTA-hoz képest SEMMI, ahogyan a Mafia 2 is SEMMI lesz a GTA IV mellet.
Ez is egy vélemény, bár érvelni azt nem igazán tudtál, hát meg teszem helyetted .. Az első rész úgy odaverte a földhöz a GTA III-at, hogy csak na.. Történetben, grafikában, zenében stb...
Raptor22 írta:

nekem a Mafia nagyon nem tetszett, hiába van jó története, ha egyszer játszhatatlan


Vagy csak te vagy képtelen játszani vele...
#504453 TOMYKILLER 2010. február. 22. 21:07
TOMYKILLER
Raptor22 írta:

ha egyszer játszhatatlan.
Játszhatatlan??? Ember, a Mafia-nál jobban kezelhető játék aligha van, ha a Mafia 2-nek ugyan olyan lenne a kezelhetősége mint az első Mafia-nak elmondanék egy mi atyánkat, pedig nem vagyok keresztény!
#504344 bosshunterman 2010. február. 22. 17:55
bosshunterman
#503495 :: Gpety (2010. február. 18. 17:13)
Tudtommal a május 31 (PC) csak egy erős tipp volt a Cenega részéről (a cseh mafia2-ért felelnek), a valós megjelenési dátumra még várni kell, habár a 2Kczech ígérete szerint hamarosan közzéteszik a valós megjelenési dátumot. A legutolsó találgatás szerint július 31-et olvastam valahol, de platformot ott nem írtak és az is könnyen lehet, hogy ez is csak egy kacsa hír volt.
2005-2006-os szintű grafika??? Tudod-e, hogy ez ennek a játéknak dicséretnek számít, mivel 2002-ben adták ki, sőt, a fejlesztését még csak nem is ebben az évezredben kezdték el...Egyébként én még azt is el tudom képzelni, hogy összetéveszted egy másik játékkal, mert én 3-szor vittem végig, és egyszer sem találkoztam "négyzet alakú farönkkel"(azért az túl nagy grafikai bug a mafiához...)
#503687 happy.end3r 2010. február. 19. 17:01
happy.end3r
#503496 :: systexas (2010. február. 18. 17:29)
tudom hogy nem az a lényeg de a grafikája nagyon elavult kb 2005-2006 os szint négyzet alakú farönk stb...
Négyzet alakú farönk háhá hát ezen nagyot röhögtemDD Kösz a vidám pillanatot
#503506 Gpety 2010. február. 18. 17:52
Gpety
#503496 :: systexas (2010. február. 18. 17:29)
tudom hogy nem az a lényeg de a grafikája nagyon elavult kb 2005-2006 os szint négyzet alakú farönk stb...
systexas írta:

tudom hogy nem az a lényeg de a grafikája nagyon elavult
kb 2005-2006 os szint
négyzet alakú farönk stb...


Elavult grafika? Az elődhöz képest biztosan sok mindenben lesz gyengébb és újabb, de a grafikára rosszat nem lehet mondani.
Az első rész LS3D motorja is káprázatos látványt nyújtott a maga idejében, de még most is szépnek mondható. A 2. rész is saját fejlesztésű motort használ majd és a képek, videók alapján a napra lehet majd nézni, de mikor a monitorunkon a játék fut, akkor arra nem.
Szerintem káprázatos módon valósítják meg a kor hangulatát, a modellek nagy poligonszámúak, a textúrák igényesek, van egy veder shader is, szóval csili-vili szuper a látvány.
#503496 systexas 2010. február. 18. 17:29
systexas
tudom hogy nem az a lényeg de a grafikája nagyon elavult
kb 2005-2006 os szint
négyzet alakú farönk stb...
#501757 happy.end3r 2010. február. 09. 11:41
happy.end3r
Jó kis videó. Hangulatos meg minden. Tetszik ez, hogy ilyen részletesen el lehet szórakozni az Apartman-ban. Bár nem tudom a mozgás még egy kissé esetlen szerintem vagy lehet bennem van a hiba. Gpety: Hát én is szeretném mihamarabb hallani a Maffia2 korong pörgését a DVD-rom.ban De szerintem inkább év vége lesz az a megjelenési dátum!
#497251 Gpety 2010. január. 22. 21:14
Gpety
Én a GamesCom-os ingame videókról lemaradtam teljesen, pedig érdekes.

Azért az a lockpick-es zárfeltörés a kocsinál (3:45 percnél) ismerős valahonnan, mintha egy ES: Oblivion nevű proginál már láttam volna hasonlót ...
A videót nézve kevéssé jut eszembe az első rész, inkább a borzalmas Godfather 2 és a GTA részek stílusa ismerős. Nincs már idilli város, jófiú gengszterek sem igen leszünk, pedig én ezt nagyon szerettem az első részben.
Sok mindent nem lehet levonni ebből a videóból, de az autók mozgása nekem elég darabosnak tűnik. Az első rész kiváló szimulációval bírt ezen a téren, sajnálnám, ha egy árkád autóvezetést kapnánk- igaz az már majdnem biztos, hogy a sebességi korlátok átlépéséért nem lesz büntetés ( ? ) , meg hogy agyő manuális váltó, fordulatszámmérő és egyebek. . No, de azért majd hátha akad egy-két modder, akik Mafia 1-et csinálnak a 2-ből.

Ha esetleg valaki hozzám hasonlóan lemarat és érdekli, akkor itt lenne a vidi:



#494829 Gpety 2010. január. 13. 18:54
Gpety
#494727 :: happy.end3r (2010. január. 13. 12:18)
Nem akarok senkit elkeseríteni, de kb 2011-hez van közelebb a dátum... szerintem 2010 4.ik negyedévében fog meg jelenni a játék. kb novemeberben!
happy.end3r írta:

Nem akarok senkit elkeseríteni, de kb 2011-hez van közelebb a dátum... szerintem 2010 4.ik negyedévében fog meg jelenni a játék. kb novemeberben!


Én azért ennyire nem vagyok borúlátó, 99%-ban biztos vagyok abban, hogy augusztusban már PC-n toljuk.
#494727 happy.end3r 2010. január. 13. 12:18
happy.end3r
Nem akarok senkit elkeseríteni, de kb 2011-hez van közelebb a dátum... szerintem 2010 4.ik negyedévében fog meg jelenni a játék. kb novemeberben!
#494702 Gpety 2010. január. 13. 05:24
Gpety
Sok helyen írnak, sok mindent, de hivatalos dátum szerintem még egyenlőre nem igen van, legalábbis pontos biztos nincs, de ha lesz is egyszer az sem jelenti majd, hogy az kőbe van vésve, lehet itt mindent nyújtani, manapság ez a sikk.
#492727 Gpety 2010. január. 04. 21:18
Gpety
Szerintem a játéknak sokat ártott a Take2-s felvásárlás is.
Talán már rég meg is jelent volna, csak az a gond, hogy így házon belül lenne konkurencia a GTA IV DLC-kre (amik egyre valószínűbb, hogy jönnek PC-re is), ráadásul itt a válság is, így eltolták a megjelenést.
A játék már lehet, hogy kész is van és lehet, hogy fölös idejükben most csonkítják meg, hogy legyen egy röpke alapjáték, meg valami gagyi kiegészítő, (vagy több is) letölthető DLC, amiből külön pénz van később.
Remélem nem így van, de a Sims óta a kiadók nagyon rácuppantak a kiegészítések gyártására, ráadásul már lemezen kiadni sem derogál, legyen pénzért letölthető, így még a sokszorosítással, árusítással sincs gond.