Képzeljétek amúgy, mit kellett kiállnom az elmúlt pár napban! A netem egész egyszerűen meghalt! A szolgáltató alig volt hajlandó felvenni a telefont, és mire végre sikerült hibát jelentenem, kész csoda, hogy másnapra megcsinálták.
Hosszú várakoztatás után végre felveszi egy férfi. Elsírom a bajom, mire elkéri a számom. Pár órára rá már hív is egy operátor, hogy igen, gondok vannak, a házbamn lévő másik előfizető netje sem jó. Azt mondja, reggel felhív és megbeszélünk egy időpontot, hogy aznap mikor jönnek ki. Na jó... Reggel felkelek, itthon maradok, hogy ha jönnek, fogadhassam őket. Semmi. Várok a hívásra, de semmi... Próbálom hívni a számot, amin az op keresett, de az csak egy egyirányú vonal. Hívom ismét a központi hibabejelentőt. Megint várakoztatnak...várok...várok...VÁROK... Nagy nehezen felveszi egy nő. Elmodnom neki, hogy mit mondtak tegnap, és hogy ehhez képest már lassan dél, de még nem jelentkeztek. Erre mit kapok? Hogy várjak türelemmel, mert a szerződés alapján csak 72 óra (!!!) múlva lesz alkalmam nyafogni. Hát köszönöm...
Kész szerencse volt, hogy az op nem volt ilyen bunkó, és még aznap késő délután kiküldött pár embert a másik lépcsőházba, hogy megjavítsák a netet. Sikerült is, de az, ahogy az a nő beszélt... Előtte meg persze nekem nem szóltak erről a 72 óráról. Viccesek...
Nálunk is volt hasonló azt mondták másnap jönnek de természetesen nem jöttek. De mivel nekünk a szomszéddal együt van a netünk és Ő ismer valakit aki ha tud azonnal jön. Tehát szerencsénk van.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Képzeljétek amúgy, mit kellett kiállnom az elmúlt pár napban! A netem egész egyszerűen meghalt! A szolgáltató alig volt hajlandó felvenni a telefont, és mire végre sikerült hibát jelentenem, kész csoda, hogy másnapra megcsinálták.
Hosszú várakoztatás után végre felveszi egy férfi. Elsírom a bajom, mire elkéri a számom. Pár órára rá már hív is egy operátor, hogy igen, gondok vannak, a házbamn lévő másik előfizető netje sem jó. Azt mondja, reggel felhív és megbeszélünk egy időpontot, hogy aznap mikor jönnek ki. Na jó... Reggel felkelek, itthon maradok, hogy ha jönnek, fogadhassam őket. Semmi. Várok a hívásra, de semmi... Próbálom hívni a számot, amin az op keresett, de az csak egy egyirányú vonal. Hívom ismét a központi hibabejelentőt. Megint várakoztatnak...várok...várok...VÁROK... Nagy nehezen felveszi egy nő. Elmodnom neki, hogy mit mondtak tegnap, és hogy ehhez képest már lassan dél, de még nem jelentkeztek. Erre mit kapok? Hogy várjak türelemmel, mert a szerződés alapján csak 72 óra (!!!) múlva lesz alkalmam nyafogni. Hát köszönöm...
Kész szerencse volt, hogy az op nem volt ilyen bunkó, és még aznap késő délután kiküldött pár embert a másik lépcsőházba, hogy megjavítsák a netet. Sikerült is, de az, ahogy az a nő beszélt... Előtte meg persze nekem nem szóltak erről a 72 óráról. Viccesek...
Ha a G meghajtómat akarom formázni akkor a parancssorba ezt kell beírni : format G: ?És ha a G meghajtót leformázom(nincs rajta op.rendszer)akkorkihathat az oprendszer működésére?És ha formázom akkor olyan lesz,mintha nem raktam volna rá semmit de rakhatok utánna egyből?
Ebben tévedsz, Dantes!
Az egyiptomiaknak volt egy pokolian egyszerú módszerük a kövek kibányászására. A résekbe fa éket tettek és vizzel locsolták. A fa megdagadt, a kő meg elrepedt. A kőfaragásra pedig a létező legjobb eszköz a kő. Csak idő kell hozzá. Az pedig az egyiptomiaknak volt bőven.
Ennél érdekesebb dolgoknak is van teljesen racionális megoldása. A faliképeken a nagy kőtömböket szánra emlékeztető szerkezettel szállitják. Egészen addig nem értették a kutatók, amig ki nem próbálták. A Nilus iszapos vizével locsolták az utat, és olyan csúszós massza jött létre a szán előtt, amin viszonlyag könnyen lehetett mozgatni a kőtömböket.
Erre jó a kisérleti régészet. Ha valaki kitalál valamit, akkor ki is próbálják. Ha meg lehet tenni, akkor történhetett úgy is. Ha nem.....
blarskerin: A "kis szürkékr", vagy más néven retikulumi idegenek elég érdekesek a folklór szerint... Egyes eltérítettek pl. állítják, hogy azok csak robotok, amiket kétméter magas, hasonló küllemű lények irányítanak. De ott van a szverdovszki törpe esete (a város orosz, nem tudom, hogy írják), aki pl. zökd volt... Sok furcsaság van a világban, ha utánajártok kicsit.
A maják(vagy valamelyik másik Dél-Amerikai nép)a Földet a 9. bolygónak írták le.Már pedig nem a 9. ha a naptól számoljuk akkor csak a 3. vagy 4. fejből nem tudom.Lehet,hogy nem is 9. lehet,hogy 6. nak írták le de a lényeg az az,hogy ezt honnan szedték?
Egyiptom:+ kő nem nagyon volt a közelben és a szállítással elment volna vagy 40-50 év esetleg több.
Pls help a formattal kapcsolatban!Fontos lenne!
Ugyanarról beszélünk, Dantes! úgyszint, Mura!
Éppen arra céloztam, hogy a mi civilizációnk nem biztos, hogy az első a Földön. Sok civilizácóban regékként éltek a magas hegyekből érkezett tanitók, akik megtanitották az irás és a számolás művészetét az embereknek. Biztos, hogy csak rege volt a tanitók léte?
Csak egy picit más.
Az ufológusok leirásai szerint a "kis szürkének" nevezett ufonauták kifejezetten hüllőszerű jegyeket hordoznak. Lehet, hogy nem is annyira idegenek? Csak egy letünt faj ittmaradt (esetleg valahonnan hazatérő tagjairól van szó?
Ha valaki megnézi a belinkelt kép baloldali szereplőjét, meglepő hasonlóságot láthat az ufonautákkal.
Hellósztok. Infoórán olvastam szünetben a fórumot! Csak nem akartam bejelentkezni mert ha elfelejtek kijelentkezni akkor gáz van. Jha és bocs hogy nem a témához fűztem hozzá.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Ha már ember készítette furcsa dolgokDél-Amerikában az őslakosok órisái piramisokat építettek gránitból.Ami ugye nagyon kemény,nehéz(főleg,hogy jó nagy darabokból építették)es akkori eszközökkel nem csak hogy építeni lett volna nagyon nehéz(kb lehetetlen)de olyan tökéletes kocka formát kifaragni a gránitból sem lehetett kis munka.
Szerk:Format témában help pls.
Andreas!
Abban kétségkivül idazad van, hogy könnyebb egy működő társadalmat szimulálni mint egy működő emberi testet. Az ember "vezérlése" ugyanis több szintű. A kompjuterhez hasonlóan vannak tanult "programjaink", de van biokémiai vezérlés is. És ez nagyon megbonyolitja a dolgot. A legegyszerűbb dolgoktól a párválasztásig és az asszociációig mindenbe beleszól a biokémiai rendszerünk.
NY124!
Az tirtad, az "emberi faj". Szerintem maradjunk a mi civilizációnknál! A legkorábbi dokumentálható dolgaink is "csak" 6-8000 évesek. De már 40'000 éve él a mai ember, a Homo sapiens sapiens a Földön! A megjelenésünk és a mai civilizációnk kezdete közé akár három másik hasonlóan fejlett civilizáció is elfér, amely valamilyen oknál fogva elpusztulhatott. Ne legyenek senkinek kétségei! A mai csúcs-technológiánk alig 150-200 év alatt a korrózi-erózió révén nyomtalanul eltűnne, ha nem volna aki karbantartja.
És akor egy érdekesség. Élt valaha a Földön egy Stenonychosaurus nevű állat. Kb 240 cm hosszú lehetett. A kutatók rekonstruálták, mi lehetett volna ebből az állatból, ha zavartalanul fejlődik néhány évezreden át. Stenonychosaurus és "leszármazottja"
Bocsika, nem akarok sérteni senkit! De tényleg nem látod át a bonyolultságot? Ha öten késsel a kezükben közrefognak, megalázkodsz,mert élni akarsz. És ha nem téged fenyegetnek, hanem azt akit a legjobban szeretsz? Az életed árán is támadni fogsz!
Egyszerű?
Az élet maga egy rendkivül bonyolult dolog. Az élet alkotóelemeit sokan lemásolták már. Még az élettelen meteoritokbanis ott vannak az életünk alapját képező aminosavak. De soha senkinek sem sikerült még átlépnie az élő és az élettelenközti határvonalat.
Fogalmunk sincsen, mi az a "szikra" amitől a szerves anyagokból élő szervezt lesz.
Ha a Mátrix felől akarod megközeliteni a dolgot, akkor nem az értelem és a szabad akarat a témád, hanem a valóság és a képzelet közti határvonal. Egyébként az semmivel sem egyszerűbb dolog. Bármi, amiről az agyadat meg lehet győzni, hogy valóságos, az a te számodra tényleg valóságos.
Igen a szeretet valóban egy nagy kérdés, valóban nem lehet számokkal leírni .. szerintem sem, és az ember amúgy is rengetegszer illogikusan cselekszik hogy két végletet mondjak szeretetből képes meghalni másért, és képes különös kegyetlenséggel megölni idegeneket akiket nem is ismer hogy úgy mondjam "csak úgy". És az egyiket örületnek nevezik, a msáikat pedig önfeláldozásnak, pedig szerintem ugyanbból a töből fakad ...
Lehet hogy nem lehet egy embert létrehozni, de egy münködö társadalmat biztosan
Én nem hiszek a determinizmusban (rengeteg oka van amúgy) DE ha determinista lennék azt mondanám hogy az egyik ember támad míg a másik megalázkodik, mert olyanok a géeni sé nevelése ... mintha az egyik gépet így programoznád be míg a másikat úgy .. ilyen egyszerű ?!
Bocsika, nem akarok sérteni senkit! De tényleg nem látod át a bonyolultságot? Ha öten késsel a kezükben közrefognak, megalázkodsz,mert élni akarsz. És ha nem téged fenyegetnek, hanem azt akit a legjobban szeretsz? Az életed árán is támadni fogsz!
Egyszerű?
Az élet maga egy rendkivül bonyolult dolog. Az élet alkotóelemeit sokan lemásolták már. Még az élettelen meteoritokbanis ott vannak az életünk alapját képező aminosavak. De soha senkinek sem sikerült még átlépnie az élő és az élettelenközti határvonalat.
Fogalmunk sincsen, mi az a "szikra" amitől a szerves anyagokból élő szervezt lesz.
Ha a Mátrix felől akarod megközeliteni a dolgot, akkor nem az értelem és a szabad akarat a témád, hanem a valóság és a képzelet közti határvonal. Egyébként az semmivel sem egyszerűbb dolog. Bármi, amiről az agyadat meg lehet győzni, hogy valóságos, az a te számodra tényleg valóságos.
De az érzések, a folytonos személyiség, közérzet változása, a külső hatások miatt. Mindenkinek mindig minden érzése más. Valakinek a "krumpli" szórol más jut eszébe mint nekem. A gépek pedig csak általánosságban tudják ezt megtenni. (pl.:100 emberből 89 ezt tenné, tehát akkor ezt programozzuk bele.) Ez a neveléstől a külső hatásoktól függ. Miért szúr ki egy közösség egy embert és cikizi ki? Miért pont őt?
A számítógépek arra vannak programozva, hogy az embert szolgálják és nem arra hogy uralkodjanak rajtunk. Olyan bonyolult program pedig nincs, hogy az emberi érzés milliárdszoros zugait leutánozza. Eddig az ál-gondolkodás létezik, az AI...
Miért ne lehetne, idézem "miliárdszoros" vagyis VÉGES szám, ha véges akkor létrehozható .. szerintem
A számítógépek arra vannak programozva, hogy az embert szolgálják és nem arra hogy uralkodjanak rajtunk. Olyan bonyolult program pedig nincs, hogy az emberi érzés milliárdszoros zugait leutánozza. Eddig az ál-gondolkodás létezik, az AI...
Érdekes témát feszegetsz, Andreas!
Hogy más oldalról akarsz közeliteni, mint amit én mondtam? Az miért lenne baj?
Először a komplex gépezetről beszéljünk! Ha ezer számitógépen (akár a legbonyolultabbon is) végigfuttatsz egy bonyolult műveletsort, az eredmény mindig ugyanaz lesz.
De ha fogsz két embert és mind a kettőnek fájdalmat okozol, az egyik megalázkodik tőle, mert olyan a beállitottsága. A másik a torkodnak ugrik. Ez olyan komoly eltérés, mintha az egyik számitógép 2x2-öt négynek, a másik -1.1-nek értelmezné.
Ugyanez a viselkedésbeli eltérés az állatvilágban is fennál. Ha jó kutyát akarsz, ki kell választanod az alomból azt, amelyik nem félénk, de nem is agressziv, hanem csak kiváncsi.
Az értelem. nem akarok kilométeres hsz-t irni. Frank Herbert Dűne c. könyvében van egy meghatározás:
Ha egy állat csapdába esik, lerágja a saját lábát, hogy megszabaduljon. Az ember eltűri a fájdalmat, hogy megpróbálhasson leszámolni a csapda készitőjével.
Én nem hiszek a determinizmusban (rengeteg oka van amúgy) DE ha determinista lennék azt mondanám hogy az egyik ember támad míg a másik megalázkodik, mert olyanok a géeni sé nevelése ... mintha az egyik gépet így programoznád be míg a másikat úgy .. ilyen egyszerű ?!
Érdekes témát feszegetsz, Andreas!
Hogy más oldalról akarsz közeliteni, mint amit én mondtam? Az miért lenne baj?
Először a komplex gépezetről beszéljünk! Ha ezer számitógépen (akár a legbonyolultabbon is) végigfuttatsz egy bonyolult műveletsort, az eredmény mindig ugyanaz lesz.
De ha fogsz két embert és mind a kettőnek fájdalmat okozol, az egyik megalázkodik tőle, mert olyan a beállitottsága. A másik a torkodnak ugrik. Ez olyan komoly eltérés, mintha az egyik számitógép 2x2-öt négynek, a másik -1.1-nek értelmezné.
Ugyanez a viselkedésbeli eltérés az állatvilágban is fennál. Ha jó kutyát akarsz, ki kell választanod az alomból azt, amelyik nem félénk, de nem is agressziv, hanem csak kiváncsi.
Az értelem. nem akarok kilométeres hsz-t irni. Frank Herbert Dűne c. könyvében van egy meghatározás:
Ha egy állat csapdába esik, lerágja a saját lábát, hogy megszabaduljon. Az ember eltűri a fájdalmat, hogy megpróbálhasson leszámolni a csapda készitőjével.
Adybady érdekelte. Akkor:
Idő: Az ember a többi uralkodó lényhez képest nagyon keveset töltött itt, a földön. Ha egy napban (24 óra) számoljuk, az ember max. 1-2 percet jelentene. Nah persze ekkeor jön az, hogy éghajlatot változtatunk... A dinoszauruszok idején biztosan volt egy éghajlatváltozás és akár 2 vagy 3 is lehetett, csak kisebb mértékben.
Igaz, hogy technológiában mi vagyunk a toppon. Lehet hogy hülyeség, de eddig felejthetőek vagyunk kisebb kivétellel.
Dantes sajnos egyáltalán nem biztos hogy van szabad akaratunk ... attól meg mert azt gondolod hogy leülhetnél de nem teszed, nem jelenti azt hogy van (Matrix )
De ezt gondolom te is tudod.. szerintem és van és erre megvan a magam kis tézis de erről naphosszat beszélhetnék
Adybady érdekelte. Akkor:
Idő: Az ember a többi uralkodó lényhez képest nagyon keveset töltött itt, a földön. Ha egy napban (24 óra) számoljuk, az ember max. 1-2 percet jelentene. Nah persze ekkeor jön az, hogy éghajlatot változtatunk... A dinoszauruszok idején biztosan volt egy éghajlatváltozás és akár 2 vagy 3 is lehetett, csak kisebb mértékben.
Igaz, hogy technológiában mi vagyunk a toppon. Lehet hogy hülyeség, de eddig felejthetőek vagyunk kisebb kivétellel.
Érdekes kérdés, Andreas!
Próbáld valamerről megindokolni!
Állits fel szabályzatot az élőlényekre , ami minden élőényt magába foglal! Aztán állits fel egy ettől valamelyest eltérő szabályt az értelmes lényekre , mely minden értelmes élőlényre igaz!
Pl.: Élőlénynek számit az a valami, mely a környezetében található energiát hasznositja, annak segitségével a környezetében található anyagokból felépiti-karbantartja-javitja saját testét és képes a reprodukcióra (szaporodásra).
Már irtam, hogy nagyon so sci-fit olvastam!
Azokban ez is központi téma!
Valamikor, félig még gyerekfejjel sok sci-fiben szerepeltek az embert legyőző, a helyét átvevő robotok. A Terminátor lényegében ezeknek a fél évszázaddalkésőbbi utánérzete. Csak az a probléma, hogy ma már kicsit többet tudunk a robotokról és nem látom annak a jelét, hogy ténylegesen gondolkodásra, alkotásra képes robotok, gépek jönnének létre.
Szerintem, ha valaki létrehozott egy olyan hálózatot, amiről tegnep olvashattunk a belinkelt cikkben, az nem a robotok hatalomátvétele, hanem egy agyatlan ember hülyesége. Ha atomháború törne ki, azt sem a bombák csinálnák, hanem az emberek, akik bevetik őket.
ExE!
Nem vagyok igazán félreérthető. A fórumon van D0nci, nekem meg van egy 17 éves Ladám, amit a kisebbik fiam javaslatára Döncikének neveztünk el. Döncike nem azonos D0nci-vel!
Dantes!
Nekem sokkal egyszerűbb ellenvetésem van. A gépemben levő program sok mindent tud irányitani, de sem tervezni sem gyártani nem tud emberi segitség nélkül harci-karbantartó-gyártó robotokat. Akkor hogyan vehetné át az uralmat?
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.