Nálam az szabja meg, hogy mikor fekszek le, hogy mennyire zaarom a feleségemet. A gép a hálószobában van és szeretek egy asztali lámpát égetni gépezés közben.
Ez inkább csak általános, és középiskolábn bajos. Főiskolán, vagy egyetemen már nem, legalábbis nekem. Naponta 9-kor fekszünk le, szóval nem vagyunk fáradtak. Gimiben viszont mint a szar
Csak vigyázz az ilyen "elvesztegetett fél napokkal" Kacsurka! Volt egy nagy feltaláló, aki azt állitotta, hogy az egyik találmánya révén ő már nem is alszik, hsizen az alvás csak az embereknek a sötétségre adott reakciója.
Úgy hivták a fazont, hogy Thomas Alva Edison.
Én is fent bírnék maradni de nem szeretek nagyon sokáig aludni mert akkor úgy érzem elvesztettem egy fél napot. Inkább amikor lehet akkor éjjfélkor fekszek és kb 9-10 körül kelek. Most ez csak hétvégén lehetséges.
Egyébként már csak 82 nap és karácsony!
Kacsurka: Azt a fél nap veszeséget meg lehet szokni Nekem egy idő után fel se tűntXD
Én is fent bírnék maradni de nem szeretek nagyon sokáig aludni mert akkor úgy érzem elvesztettem egy fél napot. Inkább amikor lehet akkor éjjfélkor fekszek és kb 9-10 körül kelek. Most ez csak hétvégén lehetséges.
Egyébként már csak 82 nap és karácsony!
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Velem már előfordult, hogy annyira érdekelet egy film és hajnalig fennmaradtam.
Csak másnap olyan voltam mint a mosott sz.....
Támolyogtam egész nap az álmosságtól, a büdös kölök meg vigyorizott rajtam és egyfolytában zaklatott minden kis vacakkal.
Ezt értem de nyáron elvileg én is addig voltam fent ameddig akartam de én akkor is éjjfélkor elmentem aludni. Tehát én semmiképp nem néznék meg egy filmet ami mondjuk 1.30-kor kezdődik.
Ugyan Én simán belekezdtem nyáron egyik hétvégén a 2:00-kor kezdődő Háború és békébe, csak nagyon álmos voltam, így nem bírtam végignézni. Ellenben fórumozás közben sosem alszom elXD Ki érti ezt?
Mivel nem járok el itthonról dolgozni, elvileg megnézhetném az éjszakai filmeket is. Csak az a baj, hogy ha én hajnalban fekszem is le, a pici fiam reggel felkel és onnantól kezdve nekem sincs alvás.
Ezt értem de nyáron elvileg én is addig voltam fent ameddig akartam de én akkor is éjjfélkor elmentem aludni. Tehát én semmiképp nem néznék meg egy filmet ami mondjuk 1.30-kor kezdődik.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
blarskerin írta: Nem vagy egyedül a TV hanyagolásával, Rego.
Sokat gépezek, amikor meg nem, akkor szivesebbenolvasok, mint ezt a sok papir-izű vackot bámuljam a képernyőn.
Természetesen tisztelet a (sajnos nagyon ritka) kivételnek! Vannal néha jó filmek is, de azokról meg sokszor lemaradok.
Persze, hogy lemaradsz mert általában a jó filmek éjjel kezdődnek, hogy ne lehessen megnézni.
Főleg a megfelelő csatornákon, bár vannak csatornák, ahol egész nap jó kis filmek mennek. Egyébként én se tv-zek, inkább jó DVD filmeket nézünk a párommal. 1 sorozatot néz az a Született feleségek
Mivel nem járok el itthonról dolgozni, elvileg megnézhetném az éjszakai filmeket is. Csak az a baj, hogy ha én hajnalban fekszem is le, a pici fiam reggel felkel és onnantól kezdve nekem sincs alvás.
Olvasásban most én is nagyon benne vagyok, "hála" a kolesznak. Nem igen van itt egyelőre mit csinálni, tanulni meg majd hétvégén
1 éve lassan, hogy rendszeresen olvasok ismét
Amúgy tv-zni már csak 1-2 sorozat miatt szoktam...
Nem vagy egyedül a TV hanyagolásával, Rego.
Sokat gépezek, amikor meg nem, akkor szivesebbenolvasok, mint ezt a sok papir-izű vackot bámuljam a képernyőn.
Természetesen tisztelet a (sajnos nagyon ritka) kivételnek! Vannal néha jó filmek is, de azokról meg sokszor lemaradok.
blarskerin írta:
Nem vagy egyedül a TV hanyagolásával, Rego.
Sokat gépezek, amikor meg nem, akkor szivesebbenolvasok, mint ezt a sok papir-izű vackot bámuljam a képernyőn.
Természetesen tisztelet a (sajnos nagyon ritka) kivételnek! Vannal néha jó filmek is, de azokról meg sokszor lemaradok.
Persze, hogy lemaradsz mert általában a jó filmek éjjel kezdődnek, hogy ne lehessen megnézni.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Nem vagy egyedül a TV hanyagolásával, Rego.
Sokat gépezek, amikor meg nem, akkor szivesebbenolvasok, mint ezt a sok papir-izű vackot bámuljam a képernyőn.
Természetesen tisztelet a (sajnos nagyon ritka) kivételnek! Vannal néha jó filmek is, de azokról meg sokszor lemaradok.
Nem reklámozni szeretnék csak szólo annak akit érdekel, hogy a HBO kódolatlan lesz okt.13-án. 14-én reggel 6.25-ig. Mindig le szoktam maradni róla pedig amikor lehet szoktam nézni. Tavaly meg rossz időpont volt a papiron és egy héttel később volt kódolatlan. Remélem most tényleg akkor lesz amikor írják.
Remélem egy film utolsó 10 percében fog megszakadni az adás, jó szokás szerint Mondjuk amennyi tv-t mostanában nézek... Régen még örültem volna, de így
Spike: Ez inkább a szerencsén múlik Van gép, amelyiken az IE nagyon jól működik, másikon pedig bejön rajta minden szar, és lassú is. De ez már off
Nem reklámozni szeretnék csak szólo annak akit érdekel, hogy a HBO kódolatlan lesz okt.13-án. 14-én reggel 6.25-ig. Mindig le szoktam maradni róla pedig amikor lehet szoktam nézni. Tavaly meg rossz időpont volt a papiron és egy héttel később volt kódolatlan. Remélem most tényleg akkor lesz amikor írják.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Ez nekem nagyon magas, HySs!
Nem lenne jobb a Hardver/Szoftver témában segitséget kérned? Arrafelé könnyebben előfordulnak olyanok, akik tudnak is segiten.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.