Én majd hamarosan a WoW-ot fogom elkezdeni,jobban mondva folytatni.(de persze majd csak tanulás után...).Aztán március 22-én lejár a GameCardom,érettségi legvégéig nem is veszek újat,mert rabolja az időmet.A WoW helyett újra nekiállok NWN2-t nyüstölni,War3-at tolni(ez menne most is,ha nem csórta volna el valami kretén a kulcsomat-.-),meg talán Dio2-zni,bár ezt nem hiszem,mert nem lenne annyi időm,hogy feltoljak egy palát 66-ig megint,pedig szívesen megcsinálnám.
Hú,bameg,bárcsak már júli 28 lenne .
Eh... WoW... Én pont ma töröltem le . (Megtehettem, mert nem GameCard-os módszerrel toltam, ha érti valaki, mire gondolok ) Szép volt, jó volt, de meguntam. Nekem nincs még egy életem ahhoz, hogy WoW-ozzak is, meg mással is játszak, meg még szociális életet is éljek. A Világgal való kapcsolatomat pedig nem adom fel holmi PC-s játékért, még akkor sem, ha az egyik legjobb . Úgyhogy nekem ennyi volt a WoW....
Amúgy ne félj, gyorsan itt lesz az a jún. 28. . Én is így voltam vele annak idején... Egyik órán gondoltam rá, hogy majd hogy fogom én ezt túlélni? Jó, igaz, a jogot azért is csesztem el, mert túlságosan is belefeledkeztem a túlélés örömébe . De nagyon gyorsan le fog telni... Sőt, az érettségit észre sem veszi az ember... Legalábbis én csak a nagy bulikra emlékeztem, amik még középiskolai osztályommal voltak az utolsó hetekben . A fránya érettségit így 2 év távlatából már alig tudom felidézni .
Tehát kitartás, ne aggódj, nem fog sokáig nyomasztani...
Én majd hamarosan a WoW-ot fogom elkezdeni,jobban mondva folytatni.(de persze majd csak tanulás után...).Aztán március 22-én lejár a GameCardom,érettségi legvégéig nem is veszek újat,mert rabolja az időmet.A WoW helyett újra nekiállok NWN2-t nyüstölni,War3-at tolni(ez menne most is,ha nem csórta volna el valami kretén a kulcsomat-.-),meg talán Dio2-zni,bár ezt nem hiszem,mert nem lenne annyi időm,hogy feltoljak egy palát 66-ig megint,pedig szívesen megcsinálnám.
Hú,bameg,bárcsak már júli 28 lenne .
...ééés: visszaigazolták: szombaton befut a DHL az 576-tól rendelt Titan Quest: Gold Editionnel! Hadész, szedd össze magad, kutyuskádnak egy feje sem marad!
Hát igen... Tavaly nyáron még én is örülök e hírnek. Most is, hiszen jó játék a TQ, de nekem erőt kell gyűjtenem, mert valahogy dögunalmas lett.... Egyszerűen nem volt meleg helyzet, ahol a fűbe haraphattam volna, a főellenségeket kivéve... Jó, az is igaz, hogy csak Egyiptomban vagyok még, s gondolom itt is IV helyszín van, mint a Dio-ban. Ha lesz valami pozitív visszajelzés az IT-ről, akkor talán rákukkantok. A mitlogikus környezet pedig nagyon ott lenne... Csak ne aludnék el a kattintgatás közben .
Én a Jade Empire-t fogom amúgy elkezdeni hamarosan... Végeztem a Godfather-rel, úgyhogy jöhet a következő. Aztán talán majd Oblivionozok is végre .
CheAttila: én is úgy látom, hogy Charles-nak úgy szétvrték a tanácstagok a fejét a Tranvicalban, hogy amit ír, azt senki nem érti - pedig már régen nem noob (bocsi Fabian )
Véééégre péntek! Jaj de jó, remélem egész hétvégén a gép előtt ülhetek!
...ééés: visszaigazolták: szombaton befut a DHL az 576-tól rendelt Titan Quest: Gold Editionnel! Hadész, szedd össze magad, kutyuskádnak egy feje sem marad!
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
CheAttila: én is úgy látom, hogy Charles-nak úgy szétvrték a tanácstagok a fejét a Tranvicalban, hogy amit ír, azt senki nem érti - pedig már régen nem noob (bocsi Fabian )
Véééégre péntek! Jaj de jó, remélem egész hétvégén a gép előtt ülhetek!
Warnen írta:
CheAttila: én is úgy látom, hogy Charles-nak úgy szétvrték a tanácstagok a fejét a Tranvicalban, hogy amit ír, azt senki nem érti - pedig már régen nem noob (bocsi Fabian )
A végéről lemaradt a .c.u (all) Ezt a tanácstagosat meg honnan veszed, csak azért mert a fele lighting immun? Ha hétvégén ráérsz jer a fana+zealerrel free lvl service. Ha jól emlékszem közeleg a 3 hónap, szóval mindenkép gyere b.net közelbe
Nah de még mielött Diablo OFF II topicot nyitunk fejezzük is ezt be
Azért remélem az irodalom tanárom megérti a gondolataimat, főleg a vers elemzésben
Ha már itt tartunk (jó nem is itt tartunk), aki megmondja, hogy az msn miért rebootoltat az kap egy izét meg egy nagy bizét Tejszinhabbal persze
Neeem mostmár a sarkamra állok! Egész héten mentem mint a meszes, minden napra akadt valami. Eljöttem otthonról reggel 5-kor, és este 6-7 körül értem haza. Elég volt - pihenni akarok. Múlt hétvégén melóztam, úgyhogy most itthon leszek - ránk nem vonatkoznak az ilyen bedolgozások, mert nekünk nincs ünnep - így 15-én a 300 literes üst tetején fogom szavalni a nemzeti dalt!
Persze igazad van ezt az egész hétvégés gép előtt ülést illetőleg, már akkor elb.tam, amikor kigondoltam - de azért jó volt kicsit játszani a gondolattal...
CheAttila: én is úgy látom, hogy Charles-nak úgy szétvrték a tanácstagok a fejét a Tranvicalban, hogy amit ír, azt senki nem érti - pedig már régen nem noob (bocsi Fabian )
Véééégre péntek! Jaj de jó, remélem egész hétvégén a gép előtt ülhetek!
Szegény Csájli! ahogy az oldalamon írta valaki
Nos, én is szeretném már szétvágatni az agyamat a Kuncillal, remélem, még megvan a karim (1 hónapja nem voltam Bneten ). Na, ma fel is nézek... Végigtolom a Godfather-t, aztán megkóstolom, milyen LAGziban játszani.
Micsoda optimizmus! Figyeld meg, majd vagy a gyerek fog felsírni, vagy az asszony fog valamivel nyösztetni . Legalábbis nálam mindig így van: ha önfeledten tudnék játszadozni, akkor valaki mindig berondít, legyen az haver, vagy valamilyen rokon... Nagy érzéke van az embereknek, hogy mikor nem kellene zavarni .
Amúgy hogyhogy ez a "jaj, de jó, egész hétvégén a gép előtt ülhetek"-hangulat? Most nem mész dologozni? Pedig elvileg van valami baromság, hogy szombaton ledolgozzák majd a 16-át... Bár én nem tudom, az ilyenekkel sose törődtem , mindig kitaláltam valamit, hogy ne kelljen szombaton iskolába menni (mert az milyen már???? ).
CheAttila: én is úgy látom, hogy Charles-nak úgy szétvrték a tanácstagok a fejét a Tranvicalban, hogy amit ír, azt senki nem érti - pedig már régen nem noob (bocsi Fabian )
Véééégre péntek! Jaj de jó, remélem egész hétvégén a gép előtt ülhetek!
Ó jézusom, 3 órája dolgoztam már a nagy csokor viccen... Erre jön a fórummotor meghibásodása, és minden munkám füstbe ment!!! MOST NAGYON IDEGES VAGYOK!
Kerüljük az olyan témákat, amiből könnyen hun1 n00bzás lehet Nem mondom, hogy az volt, de pl, amikor Iustiinai (nah, tudjátok ki ő) vs sok ment
Nem értem, mi a problémád... Én elmondtam a véleményemet, Bagoly is a sajátját (ha kicsit magas vérmnyomással is ). Na, de ne is firtassuk, nem tudom, miről beszél Charles .
Na, de akkor megragadom az alkalmat: Boldog Nőnapot minden gyönyörűséges és cuki nőnek! Már bocs a cukiért, de nem tudom hogy kifejezni nők iránti "rajongáosmat" e fórum keretei között . S ]{redenchez is csatlakozom: legyenek boldogak az év minden napján - annál is inkább, hogy hisztijükkel ne kergessenek minket, férfiakat "a borzalom... a borzalom"-ba .
Nos, barátnőm nincs, így maradt anyám, rokonaim akiket felköszöntöttem nőnap alkalmából. Szívesen adtam volna más csajnak is, de ha nem akarnak a "barátaim" lenni, akkor nincs üzlet, ugye . Na, jó, ez csak vicc, önzetlenül adunk, mert szeretjük őket.
Rózsát vettem, vöröset, meg táblacsokit, illetve anyámnak azért egy komoly bonbon-t (már, ha a Celebrations az... Az ára mindenképp ). Kapásból 2000 Ft... .
Jaj, meg a legfájdalmasabb: kirántották a bal 6 fogamat is . Már csak 32 fogam van.... De örülök, éljen, hogy haljon a fog!
Oh, de sok minden gyűlt össze.... Na, de kezdjük kronológiai sorrendben:
BAGOLY: Szerintem... Igazából meglep, hogy személyes sértésnek vetted, mert megszólalt bennem Balázs Béla és temettem a színházat. Szép dolog, szeretem, könnyesre röhögtem magam a Néma Leventén, és a Moliére darabon is, meg mindegyiken jól szórakoztam én is, amelyiken voltam. De SZERINTEM (s ezt hangsúlyozom, elvégre egy fórumon vagyunk, ahol véleménynyilvánítás folyik...) a színház egy szép hagyomány, amit művelünk. Nagyon helyes, hogy életben tartják nagy színészeink, hiszen hol lenne ma a film, ha nem lett volna színház? 1890-1900 környékén az első filmek többek között a színházra támaszkodtak. Az első színésznő is színházban volt a film előtt...
Azt a véleményt pedig tartom, hogy az elit jár oda... A Thalia és a Madách színház legalábbis ilyen. Jó, lehet, nem kell általánosítanom 2 után. De többen is voltam, csak azt még jóval általános iskolában (az meg vagy 12 éve volt ). A ruhájuk, a viselkedésük a felnőtt embereknek jócskán tetézte, hogy nem éppen prolik... Jó fizetés kell ahhoz, hogy valaki hetente-havonta látogassa a színházat. Legalábbis akkoriban 3200 Ft volt diákoknak, 4000 felnőtteknek a jegy. S az még ráadásul nem is a páholy volt! Drága... Igen. Emiatt az elit kiváltsága? Szerintem igen... Jó, persze lehet, sarkított dolog, hogy hetente járnak valakik... Ok, egy tanár is megteheti, hogy elmegy 1-2 jó darabra, meg is tette a rajztanárom... Mellesleg elismert festő volt .
Szórakozni járni a színházba? Hát persze... Miért másért jött volna létre, ha nem azért? De azért az sem baj, ha az ember mögé lát a játéknak, és tanul is belőle. Persze be lehet csukni a lelki szemünket. Ez is annyira szubjektív, hogy ki, mire használ dolgokat.
Találkozni a színészekkel, látni őket a színpadon... Mesés! Szerintem is. Mikor a Néma Leventében a Kisváros sztárját láttam? Vagy mikor a nagy Eperjesi Károlyt Moliére-ként láttam? De akár még Kamarás Ivánt is megemlíthetem, habár őt annyira nem szeretem, mert úgy érzem, a mucho-sága elnyomja a színészi képességeket. (Mintha attól lenne jó, mert sok nő szívét megdobogtatja... Irigység / / is van bennem, persze ). De ennyi... Látjuk élőben, eljátsza a szerepét, megadjuk neki a vastapsot. Viszont az élmény feledhetetlen marad. Ez tényleg mindenképp csalogató a színházban. S jobb is, hogy nem ismerjük meg igazi énjüket, szerintem, mert nagy csalódás lenne... (Rólam is azt hitték sokan, hogy egy tahó bíró vagyok, a vadkeletről )
A hülyegyerekek... Igen. Ez az, ami igazából zavart. De nemcsak a szoros értelmben vett gyerekekről beszélek. Mert egy véneasszony is tudott neveletlenül viselkedni, vagy pl. Moliére-t egy házaspár mellettem végigpofázta, úgy, hogy alig értettem valamit, annyira hangosan beszéltek (magyar tanárom jól le is bunkózta őket ). Illetve azok a diákok is idegesítettek, akik önként jöttek el (?), de nem tudtak viselkedni... Ha nem tud viselkedni, nem tudja végigülni a dagadt én a darabot, akkor inkább el se jött volna. Igen, a pofájába léptem volna legszívesebben ezeknek. Igen, ezek is rontják a hangulatot.
Tehát abszolút színház-párti vagyok. A sznobizmust meg nem én mondtam. Ha úgy tetszik, idéztem. 1000+1 színész, híresség mondta, hogy ők sznobok, de kell is ez a kis sznobizmus. Igen, valóban. Nem feltétlenül negatív dolog az. Más kérdés, hogy én személy szerint annyira nem bírom. De lehet, hogy én is az vagyok....
Mindenesetre ha lesz lehetőségem, és valami jó darab megy, el fogok látogatni... De ez nem mostanában lesz, mert most a filmre kell nyomulnom... Csak, hogy lássa mindenki, nem Che a nagy anti-színház-fan . Majd egy másik HSZ-ben írok egy összehasonlítást, hogy szerintem mi a színház, mi a film, hogy objektív kép adódhasson valamennyire. Mindenesetre mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai.
Frei Tamás... Szerintem nem kellene így le "hülyegyerekezni". Szerintem. De szíve joga mindenkinek, én ebbe nem szólhatok bele, elvégre nem vagyok egy olyan személy, aki a politikai-társadalmi változásokat irányítja . De véleményem szerint Frei igen is egy folyamatot indított el, amit a GameStar-ban adott interjújában meg is erősített, hogy folytatni fog. Igen, úgy gondolom, ez egy olyan, ami megpróbálja majd elfogadtatni a tudatlanokkal a játékot, mint jelenséget. Miért? Eddig a Fókuszban, vagy az Aktívban csak azt láthatta a szülő, hogy vannak a gonosz játékok, amiben mészárolnak. Egy átlagos magyar szülő mit von le ebből? Azt, hogy a játékok csak véresek és gyilkolni kell bennük. Frei megmutatott egy olyan játékot, ami ugyan addikttá tesz, de egyáltalán nem az erőszakról szól. Ezzel már egy olyan képet festhetett, ami megmutatta, hogy nem csak gonosz dolog a játék. Illetve az amcsi politikussal folytatott interjújában is láthattuk, mennyire félrebeszélnek egyesek.
Jó, a műsora második fele bedurvult, bár GS-eseket is megkérdezett, akik kifejtették az álláspontot, de az, mikor az internetet a pedofil-fertőhelynek állította be, valóban egyoldalú volt.
Az sem volt szerencsés, hogy csak a GSTV-ben pontosított, ami csak nekünk mutatott meg dolgokat, minket nyugtatott meg (?). Meg kellett volna mutatni mindenkinek. Csak, hát a médiában erre nincs igény. S ő ezt burkoltan, de ki is fejtette, mi a véleménye az egyoldalúan gondolkodó magyar médiáról.
Nekem a GS-es interjúval kiegészítve szimpatikus lett (pedig eddig kételyeim voltak), bár ezentúl is fenntartásokkal fogom kezelni, ami nála is elhangzik (lévén, a cenzorok erősen működnek, ahogy kifejtette a Gyunak adott interjúban), de ezen túl azért fogom tudni, hogy ő nem a játékok ellen van.
Negyedik dimenzió gyilkosai? Ezen csak nevetnem kell, mert Frei-től ez nem hangzott el. Én pedig megnéztem az interjúkat többször is, sőt, még jegyzeteltem is, de nem vettem észre...
Na, egyelőre ennyit, már így is sokat írtam megint .
Csatlakozva az "ünneplő tömeghez", a magam módján:
Minden hölgyfórumozónknak kívánom, hogy ne csak az év egy napján, de mind a 365-ön úgy érezzétek, az a Ti napotok, hogy valakinek fontosak, különlegesek vagytok, hogy körülöttetek, értetek, miattatok, rólatok és általatok...
Kisztihand!
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
Jó döntés...a tanárnéniknek mindig kell virágot venni!
Én régebben mindig vittem neki(k), de ez most vhogy kimaradt.
Én is boldog nőnapot kívánok!
A tananyagal nekem is hasonló a "viszonyom"... Régebben a bioszt-t 1x elolvastam és tudtam. (Tényleg nem volt több!) Most meg... ah, inkább hagyom is mielőtt felhúznám magam.
Én mostanában azt veszem észre, hogy egyre kevesebbet tanulok. Egyszerűen nincs meg a tananyag érdekessége, és ez agyonvágja az egészet. Ha nem érdekes, hanem csak száraz duma amit tanulok, akkor nagyon könnyen elfelejtem. Ha még a tanár sem tudja érdekesen elmagyarázni, akkor nagyon nehezen tudok valamit megtanulni (főleg ha nem is szeretem). Ilyen nálam a kémia, és mostanában (egyre kevesebbet tanulunk az űrről) a földrajz. Ezek egyszerűen nem érdekelnek, főleg nem az, hogy pl. "hogyan viszonyul az egyensúlyi állandó a savi disszociációs állandóhoz". Sajnos ez nálam így van, így ha meg is akarom ezeket tanulni, akkor órákra neki kell feküdni. Ha viszont valamit érdekesnek találok, akkor 5 perc múlva szinte kívülről fújom. Órán mindig próbálok mindenre odafigyelni a nehéz tantárgyaknál, és ha nem kalandozik el a figyelmem (például a közömbösítésnél már simán meg tudtam volna mondani, hány repedés van az előadó plafonján...), akkor többnyire igen jól megjegyzem. Ha nem, akkor viszont kínszenvedés.
Nálunk az osztályban a dicső férfiak (LOL) egy-egy dobozka Raffaelo-t vettek mind a lányoknak, én is. Viszont a többieknek eszébe se jutott virágot venni, csak a tanároknak. Én viszont meg is leptem egy osztálytársnőmet egy gyönyörű tigrisliliommal.
Jó döntés...a tanárnéniknek mindig kell virágot venni!
Én mostanában azt veszem észre, hogy egyre kevesebbet tanulok. Egyszerűen nincs meg a tananyag érdekessége, és ez agyonvágja az egészet. Ha nem érdekes, hanem csak száraz duma amit tanulok, akkor nagyon könnyen elfelejtem. Ha még a tanár sem tudja érdekesen elmagyarázni, akkor nagyon nehezen tudok valamit megtanulni (főleg ha nem is szeretem). Ilyen nálam a kémia, és mostanában (egyre kevesebbet tanulunk az űrről) a földrajz. Ezek egyszerűen nem érdekelnek, főleg nem az, hogy pl. "hogyan viszonyul az egyensúlyi állandó a savi disszociációs állandóhoz". Sajnos ez nálam így van, így ha meg is akarom ezeket tanulni, akkor órákra neki kell feküdni. Ha viszont valamit érdekesnek találok, akkor 5 perc múlva szinte kívülről fújom. Órán mindig próbálok mindenre odafigyelni a nehéz tantárgyaknál, és ha nem kalandozik el a figyelmem (például a közömbösítésnél már simán meg tudtam volna mondani, hány repedés van az előadó plafonján...), akkor többnyire igen jól megjegyzem. Ha nem, akkor viszont kínszenvedés.
Nálunk az osztályban a dicső férfiak (LOL) egy-egy dobozka Raffaelo-t vettek mind a lányoknak, én is. Viszont a többieknek eszébe se jutott virágot venni, csak a tanároknak. Én viszont meg is leptem egy osztálytársnőmet egy gyönyörű tigrisliliommal.
Göhöm... Mindenki annak szólít, aminek szeretne . Warnen-nek Cherookee, vagy Chenebra vagyok, egyesek csak Che-nek . A hosszú nevem csak azért volt... Mert a Tenebra is tetszett és nem tudtam dönteni . Úgyhogy nekem mindegy, hogy szólít bárk is . Amíg nem szándékosan sértő, addig semmi gond. A CAT meg tök jó . Úgyhogy kommerciálisan szólva: "No para" .
1. Látom, te nagyon komolyan veszel mindent . Én sajnos az érettségit ennyire nem tudtam komolyan venni, bár 2005-ben először kellett az új rendszerben tanúságot tenni addigi tudásunkról olyan formában, s nem kell mondanom, jóval enyhébben kezeltek, mint a tavalyiakat, vagy majd a mostaniakat. Extra nagy szívás volt az egész az utolsó 2-3 hétben, de férfiasan bevallom, én évközben nem készültem az érettségire . Jó, mondjuk amit alább írtam, szóról szóra igaz: 4 éven át rendszeresen tanultam, így járt az a kis lazítás.... Persze majdnem elcsesztem, és 4-es lett, de végülis mindet megcsináltam, ha a magyar csak 60% lett is emelt szitnen .
Na, de a lényeg: szerintem ne bánd, hogy kevesebbet játszahtsz most a tanulás miatt. Tanulj csak most, tanuld ki magad, utána pedig lehet játszani napokat egyhúzomban . Bár érdekes módon, én sem csináltam, hanem inkább csak egyszerűen ültem a vízben nyáron . Valahogy ilyen stressz, meg agyi munka után nincs az embernek kedve bármit is csinálni.
Az meg, hogy angolból felsőfokú . Én megpróbáltam, de elbuktam... Jó, persze elsőre akartam rögtön felsőfokút . De szerintem akkor sem mindennapi, hogy valaki felsőfokút tesz... Sőt, szomorú látni, de egyesek még az alapfokot sem bírják kiszenvedni, pedig az angol egy potyakönnyű nyelv, tehát simán lehetne középfokút csinálni. Főleg, ha jó nyelviskolához megy az ember nyelvvizsgázni.
2. Igen, ez probléma... Túlságosan leragadt az ember a több ezer éves hagyományoknál, és azokon kívül más kultúrát nem is tud elképzelni. Mostanában olvastam filmesztétáktól (név szerint: Balázs Béla, André Bazin), akik szintén úgy tartották, hogy a középkor konzerválta azt, hogy írásos kultúra legyen, elítélte még a színjátszást is, ami szintén nagyon nehezen vált a XVIII-XIX. századra a kultúra részévé. Még Shakespeare idejében is erkölcstelen dolognak tartották... Csak azért, mert az embert végre láttuk, nemcsak képzeltük. Sajnos viszont ma is hasonló dolgok vannak... Ami nem művészfilmnek lett szánva, az már f*s, és csak a műveletlen csőcselék nézi.
Aki nem ismeri kitéve-betéve a mai magyar költészetet, az már osztható 0-val .
Aki nem jár színházba, azt sem nézik jó szemmel...
A "normál" filmeket már kevésbé, de még mindig ócsárolják, hogy micsoda fertő az egész, pfujj. De egy művészfilmre is csak azt tudják mondani egyesek, hogy "ez elmebeteg" . Igen, mert nem a sznobok által diktált kultúra része. Pedig a kultúra egy képlékeny dolog... Csak éppen vanank dogmatikus vezetők, akik ezt beskatulyázzák.
A játéknak is hasonló sorsa van most, mint a XX. század elején a filmnek. Utálják egyesek, a sátán küldöttjének tekintenek minden programozót, és a legveszélyesebb manipulatív dolognak tartják.
Pedig a Mafia is megmutatta pl., hogy a játékot is művészi szintre lehet emelni.
Véleményem szerint ma a játék olyan cipőben jár, mint a XIX. században a festészet és az irodalom: sokan mennek a kinézetre, kezd historizmussá válni, fogynak az ötletek, nő az epigonizmus.
Ugyanakkor a filmmel is hasonló: cenzúrázzák, tépik, mint a '70-'80-as évek idején a filmeket... Ami még ugye ma is tart, a 18-as karika miatt...
Remélem, egy nap a játék és fejlesztői is végre ki tudják vívni azt, hogy megfelelő pozícióban helyezkedhessenek el.
Bár legfőbb irányelvem az, hogy a trend egy nagy 0 . Tehát ennek fényében nagyon nem érdekel, hogy egyesek mit tartanak kultúrának napjainkban... A TV-nél és a médiánál jobban úgy sem tudja semmi csőlátásúvá tenni az embereket .
CAT:
Köszi a bíztatást.Hidd el,hogy egyáltalán nem bánom,hogy alig játszhatok(hétköznap el is vagyok tiltva amúgy).Ha ez az ára a kitűnő vagy jeles érettséginek,akkor ámen.
Ami a nyelvvizsgát illeti,én pont hogy szánalmasnak érzem magam...januárban voltam a BME-n,csak a szóbeli lett meg,az írásbelire most szombaton megyek,de már az ELTE-re.
Ha sikerül,akkor meglesz a 24 pont,ami ELTE jogra igencsak elkelhet...bár szvsz nem fog sikerülni most se.
Hát igen komolyan veszem.Ezt a dolgot sajna nem lehet félvállról venni.Én úgy vagyok vele,hogyha nem izgulok egy kicsit sem,akkor olyan,mintha lezsírnám az egészet(ez persze nem igaz!).Namármost én nem kicsit szoktam izgulni,hanem egyenesen parázok.
De ilyen a természetem,egyszerűen ezen már nem tudok változtatni.Bioritmusom is már vagy 4 éve felborult,dehát ez van,emiatt nem lesz velem senki sem elnézőbb.
Szóval nem tehetek mást mint azt,hogy tanulok ezerrel és csodában reménykedek az érettségit illetően.
Ha már a virágoknál tartunk: Ki melyiket vett (ha rózsát vett), fehér vagy vörös rózsát?
Szerintem legyen fehér, hogy meglegyen a kontraszt a diolod mellett
Semmilyet! Minden tiszteletem a virágosoké, de ez már durva! Máskor 450-ért szoktam venni az asszonynak a király liliomot, most 990, ráadásul olyan csoffadtak, hogy még.
Így nagydobozos Raffaellót kap, azt is szereti.
Bár a második warnomat kockáztatom (nagyon kiihalt ma az OFF), de ez fontos!
NŐNAP VAN! Tessék rohanni virágot venni, de a gatyát előtte kössétek fel, a malacperselyt pedig törjétek össze...
Ha már a virágoknál tartunk: Ki melyiket vett (ha rózsát vett), fehér vagy vörös rózsát?
Szerintem legyen fehér, hogy meglegyen a kontraszt a diolod mellett
Tarrámm, több mint egy hónap, csomó e-mail, és személyes könyörgés/fakkolás után végre visszakaptam a netem (és még csak annyit se szóltak, hogy bocs öcsém elfelejtettünk ráklikkelni, hogy neked mégis van neted...).
Szal mostmár többé-kevésbé leszek (a majd másfélezer email átböngészése után, amit ezalatt kaptam...), amerónnyire a suli engedi.
Edit:
Darths most meséli közben a történteket... o_O
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.