A modern nagyvárosi élet mára megszokott eszközei lettek a térfigyelő kamerák. Ezek segítségével a megfigyelők nemcsak az utcákon, köztereken zajló mindennapi történéseket tudják figyelemmel kísérni, de egy vészhelyzet esetén az illetékes szerveket (rendőrség, mentők, tűzoltók) is értesíthetik. Az elmúlt években jó néhány olyan játék született, ami a fenti alapszituációt vette alapul: ilyen volt az Emergency-sorozat, a 911 Operator vagy a 112 Operator, melyben még Budapest gondjait is meg lehetett oldani. A legújabb ilyen témájú próbálkozás a City Eye, amelyben, mint a cím is mutatja, a városi megfigyelő központ munkatársaként kell minden vészhelyzetet elhárítani.

Rablás, rosszulét, tűz, vandalizmus

Nagyjából ez az a négy eset, mellyel a City Eye-ban szembe kell néznünk. Egy óriási nagyváros (Strife City, ugyanakkor az utcákon NYPD logós autók közlekednek) egy apró részének felügyeletét, és párszáz dollárt kapunk a játék elején. Ebből kell kamerákat vásárolnunk, elhelyeznünk azokat a megadott pontokon, és ezzel elkezdődik az első műszak.

A játékmenet kimerül annyiban, hogy a kamerák között váltogatunk, ha észlelünk valamit (földön fekvő ember, tűzeset, graffitizés, fegyveres erőszak), akkor a megfelelő gombra kattintva riaszthatjuk a rendőröket, a tűzoltókat, a mentőket, és ennyi. Ha látunk egy fegyveres rablást, akkor a személy azonosítása ikont kiválasztva megtudunk pár szót az illetőről, akit gyanúsítottként megjelölhetünk, amivel máris csökken az adott városrész bűnözési rátája.

Nagyjából három műszak kell ahhoz, hogy ez a szám 90%-ről 5%-ra csökkenjen, és minden kezdődik előről, annyi különbséggel, hogy egy újabb városrész nyílik meg, ahova modernebb kamerákat is telepíthetünk. Ezek automatikusan felismerhetik a veszélyhelyzeteket, de a rájuk adott választ már nekünk kell megadnunk, vagy pedig még ezt sem kell megtennünk, mert az automata kamera minden feladatot elvégez.

Harmadik műszak

Talán az eddigiekből kiderült, hogy a City Eye nem egy változatos, főleg nem hosszú órákra szórakozást biztosító alkotás. Egy-egy műszak nagyjából négy-öt perc alatt véget ér, pénzt pedig annak függvényében kapunk, hogy hogyan reagálunk egy-egy vészhelyzetre. Az egyedüli változatosságot a különböző események jelentik (egy új drog terjesztőit kell elkapni, a városi tulajdon rongálóit kell fülön csípni és így tovább), de már fél óra után borzasztóan repetitívvé válik a játék.

A rendőrök elvisznek egy falfirkálót, két perc múlva ugyanaz az ember már egy másik városrészben festeget. Epilepszia miatt kórházba kerül egy férfi, pár perccel később már megint az utcán van. Nincs változatosság, az egész City Eye tartalmaz körülbelül 15 karaktermodellt, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy a tálalás (grafika, hangok) a 2000-es évek elejének a minőségét tükrözik. Nézzetek csak a képekre, és igazat adtok!

A fejlesztők a negatív kritikákra ugyanazokat az egyenválaszokat adják, hogy egy kis csapatként alkották meg a City Eye-t, a kihívás pedig a sokadik kamera telepítésénél megnő. Ez lehet, hogy így van, csak addigra a játékos minden kedvét elveszti, hogy tovább próbálkozzon. Kis csapatként, kevés pénzből is lehet jó játékot alkotni, de a City Eye egyáltalán nem jó játék.

Egy óra után már mindent megmutat magából, ami nem sok: nincsenek animációk, nincsenek izgalmak, semmi nem forog kockán, nincsen tétje a játéknak. Egy tűzesetnél a tűzoltóautó megjelenik, és puff: a tűz már ki is aludt. Nincsenek létra emelések, nincsenek vízsugarak, nincs semmi. A City Eye még a nyolc dolláros teljes árát sem éri meg, ez az a játék, melyet teljesen felesleges volt elkészíteni.