A Far Cry 3 nem véletlenül lett annak idején olyan sikeres. Adott egy szórakoztató, izgalmas, egészen új ízt az FPS-játékok műfajában, elsősorban azzal, hogy az első rész, valamint a Crysis által már elhozott, trópusi szigetes koncepciót sandbox alapokra fektette, mellékküldetésekkel, felfedeznivalókkal, gyűjthető cuccokkal és persze egy igen vaskos történetszállal. Jason Brody pokollá váló nyaralása sokak számára a mai napig igazi klasszikus, amely adott nekünk még egy emlékezetes karaktert: Vaas Montenegrót, aki az őrület definíciójáról beszél, mielőtt belelökne minket egy mély üregbe. A Far Cry 6 egyik legérdekesebb meglepetése a Season Pass tartalmával jött, mégpedig, hogy három főgonosz is belekerült a korábbi részekből. Pagan Min és Joseph Seed előtt meg is érkezett – vagy ha úgy tetszik: visszatért – Vaas, hogy ezúttal őt irányítva, a saját elméje fogságában küzdjünk meg a démonaival.

Ismerős nekem az a kunyhó!

A trópusi sziget (Rook Island) megmaradt, csak épp valamivel kisebb lett. Egykori testvérünk, Citra ébreszt minket, aki elmondja, hogy csak úgy juthatunk ki erről a helyről, ha megszerezzük egy speciális tőr három darabját. Spoiler! Ez a tőr egyébként pont az, amivel Jason leszúrt minket a Far Cry 3 végén, szóval mindenképp fontos tárgy számunkra. Spoiler vége! Ehhez be kell járnunk a szigetet, ahol a háttérben egy óriási vulkán fortyog, a levegőben pedig cápák úszkálnak (!), de összességében minden kis szeglete emlékeztet a Far Cry 3 eseményeire. A három tőr-darab három fontosabb területen belül található, és ezek is igen lényegesek Vaas (egykori) életében. Például az egyik egy tábor, ahonnan Jason anno megszökött, a másik pedig Citra erődje, ahol őt magát kell likvidálnunk, de ezek nehézséghez vannak kötve. És itt jön be az Insanity egyik újítása, hogy a roguelike-játékok mintájára bizony elég könnyű fűbe harapni, így nem mehetünk egyből ezekre a főbb területekre, mert 5 percig sem húznánk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Fejlődnünk kell, méghozzá kőkeményen. Egy roncstelepen kezdünk, ez lesz a központi HUB, ahová bármikor visszatérhetünk, de szerte a térképen safe house-ok is akadnak. Tükröknél oldhatunk ki új képességeket, a fegyverszekrényeknél pedig új cuccokat vagy fejlesztéseket, de ha teljesen új fegyvert szeretnénk, azt előbb meg kell találni. Ha megvan, akkor pedig meg is kell nyitni, amihez le kell gyilkolni néhány, hullámokban érkező ellenfelet. Értékes pénzeket is ládákból nyitogatva, vagy az ellenfelektől elszedve szerezhetünk, de a csavar az egészben az – és itt tér vissza a roguelike-rendszer, amit említettem –, hogy ha meghalunk, minden odaveszik. Szerencsére a területek nehézségét jelzi nekünk a játék, úgyhogy, ha nem vagyunk még elég táposak, eszünkbe se jusson piros nehézségű pályarészekre látogatni!

Elmés megoldások

Az Insanity egyébként elég szépen felültet a nosztalgiavonatra. Vaas korábban nem volt egy igazán elmélyített karakter, de itt kidolgozottabb háttérsztorit kap, mint eddig bármelyik másik Far Cry-főszereplő. Megismerhetjük a múltját, a gyerekkorát, a kapcsolatát Citrával, és slusszpoén, hogy Jason akárhányszor megjelenik, mindig ő van rosszfiúnak beállítva. Komplett múltban keresgélős szakaszokat is kapunk (ezekhez egy random ajtó vezet a térképen), ahol például a hoteles résznél még egy P.T. utalás is akad. A látvány egészen szép, jópofa effektekkel bővítették a palettát, Vaas szinkronhangja, Michael Mando pedig lubickol a szerepben. Laza, beszólogatós dumája nem egyszer mosolyt csalt az arcomra, például mikor Citra sokadszorra ölt meg az erődjében, és Vaas ezt csak annyival kommentálta, hogy „oké, akkor tali legközelebb!”.  Aki a mai napig kedves emlékeket őriz a Far Cry 3-ról, és birtokában van a Far Cry 6-hoz kiadott Season Pass, az mindenképp próbáljon rá erre az elborult utazásra, ami Vaas elméjében zajlik, mert biztosan nem fog csalódni. Pagan Minnel folytatjuk.